Szólótechnikai alapok
Kérdések-válaszok
17. - Miért kell nekem először sablonokat tanulni?
Az egyik tanítványom végső elkeseredésében a következő kérdést tette fel (a pentaton sablonok tanulásakor):
Miért kell nekem először sablonokat tanulni? Miért nem tanulhatom meg a konkrét zenét?
A kérdést elsősorban a türelmetlenség szülte, ez inkább az idősebb korosztályra jellemző, legalábbis a gitártanulás során. A fiatalabbak átlagban türelmesebbek, mert képlékenyek és mert úgy érzik, hogy nekik még több idejük van.
Nos, ha a konkrét zenét tanuljuk meg, akkor egy lépéssel sem kerülünk közelebb a zene megértéséhez és gyakorlati alkalmazásához. Azaz meglehet, hogy fogjuk tudni a konkrét zenedarabot, de azt már nem vagy csak kín-keservvel leszünk képesek egy másik dalra átültetni. Ellenben ha először a sablonokat tanuljuk meg és kevéssel később a hozzá kapcsolódó zeneelméletet (amely egyébként sem bonyolult, mert itt csupán a sablonok transzponálásáról, azaz áthelyezéséről van szó), akkor ezt a tudást már az összes zenére tudjuk alkalmazni. Ez olyan, mint a szótár szisztematikus tanulása. Ha tudjuk a szótár összes szavát, akkor még ugyan nem tudunk folyékonyan beszélni, ám ezt a lehetőséget már potenciálisan megszereztük. A többi pusztán gyakorlat kérdése. A fenti módszer tehát nyilvánvalóan pedagógiai módszer. Én azt mondom: először egy kicsit magoljuk a zenei szótárt, hogy aztán bármit és ami még fontosabb: szinte azonnal le tudjunk játszani. Ez a Pénzes-féle módszertan egyik fő újdonsága.
Még egy érv a sablonok tanulása mellett: nyilvánvalóan nemcsak a zenedarabok szimpla megtanulásáról van szó, hanem inkább az ehhez szükséges technikai tudás megszerzéséről. Egy adott zenedarabot általában nagyon nehéz egy oktatási törzsanyagba beilleszteni, mert valamelyik része mindig "kilóg" belőle. Azaz túl nehéz, túl könnyű, stb.
Az én felelősségem, hogy csupán annyira terhelhetem a tanítványt, amennyire képes ő az anyaggal viszonylag akadálymentesen, vagyis lelki konfliktusok nélkül megbirkózni. Ezen módszer követésére kizárólag a sablonok megfelelőek, mert ezeket úgy alakítom, ahogy nekem tetszik...