Szólótechnikai alapok
Kérdések-válaszok
A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint az effektsor használata mennyiben befolyásolja a gitárjátékot?
Bonyolult kérdés, ha a világban fellehető összes zenére vonatkozik...
Én csakis gitároktatóként tudok nyilatkozni, tehát olyan emberként, aki számára mindig a legfontosabb a jól megalapozott gitártechnika lesz. Ebből következően én sohasem fogok olyat javasolni, amely a lassú, de biztos és zsákutcamentes technikai fejlődést lecserélné a kezdeti gyors sikerekkel (mert hiszen az effekt nyújtotta zenei hatások nálam annak számítanak).
Szakmai javaslataim:
-
először gyakoroljuk ki a számot akusztikus gitáron (ameddig az lehetséges),
-
majd tegyük át tiszta hangzású elektromos gitárra,
-
majd ha szükséges, effektes elektromos gitárra.
Véleményem szerint szakmai tévedés effektes elektromos gitáron nyers technikát gyakorolni (ilyen például a skálázás). Mindazonáltal sok esetben az effekt, mint a gitárhang manipulációja egy kissé megváltoztathatja a játékmódot. Ez főleg a gitár színpadi kihangosításakor érződik, mert hiszen más játszani 1000, mint 10 watton. Ám a játékmód alapjának, azaz a nyers gitártechnikának valójában ettől nem szabad megváltoznia, inkább csak alkalmazkodnia kéne a megváltozott helyzethez. Az effekt általában megkönnyíti a gitárjátékot: a hibákat elrejti, a zajt elektronikusan elnyomja, stb. Az ebből keletkező zenei különbségeket 1-2 szóló után már magunk is fel fogjuk fedezni; tulajdonképpen ez is része szakmai rutinunk megszerzésének. Ha tehát egy dalnak van egy bizonyos lejátszási sémája, akkor azt az effekt nem befolyásolhatja. Ha ezt teszi, az probléma, kivéve persze, ha maga a dal jellege nem épül az effektre, ez azonban már más szituáció.
A legbölcsebbek akkor vagyunk, ha semmit sem változtatunk meg csak azért, mert effektet kívánunk használni. Az effekt csak hab a tortán: jó dolog, de vannak nála sokkal fontosabb tényezők is...
A magam példájával élve: én mostanában tanultam meg 1 kemény thrash-metal darabot és azt nagyobbrészt akusztikus gitáron gyakoroltam ki.