Szólótechnikai alapok XVII.
A gitáros és a gitároktató közti szakmai különbségek
Belátom, meglehetősen meredek téma lesz ez, mivel sok gitáros tanít is egyúttal. Természetesen nem szándékom az ő egzisztenciájuk megingatása, de bizonyos szakmai és pszichológiai tévedéseket (sőt a szakma célirányos erőltetéseit) bizony tisztázni kell, mert az én fő tevékenységi köröm nem a diplomácia, hanem a tényfeltárás. Ezért gyűjtöm például azon manipulációs technikákat (a Gyakran Ismételt Kérdések fejezet "Szakmai jótanácsok" című részében), amelyekkel a manipulációra hajlamos kereskedők-eladók a tisztességes, de naiv gitárvásárlót igyekszenek befolyásolni.
Ám ezúton jelzem, hogy ebben a vonatkozásban éppoly szigorú vagyok önmagamhoz, mint bárki máshoz, azaz önmagamtól éppúgy elvárom az erkölcsi korrektséget és a szakmai tökélyt.
Ezen rész megírására néhány tanítványom és személyes tapasztalataim ösztönöztek. Volt olyan gitáros, aki egyszer kissé provokatív módon megkérdezte tőlem, hogy voltaképpen melyik együttesben játszom (mert nélküle mintha nem is volna hiteles a Pénzes-féle szólótechnikai módszertan és vele az A-lokriszi skála), illetve mikor az egyik tanítványom gitároktatót keresett magának és arról faggatta a kiszemeltet, hogy mi az a mixolíd skála, akkor azt a választ kapta, hogy ne is törődjön vele, mert úgyis csak a 2 uralkodóval, a dúr és a moll skálával fognak foglalkozni.
Bevezetésnek a fenti 2 történet elegendő. Az előző esetben a provokatív megjegyzésre azt válaszoltam, hogy a színpadi rutin valójában nem lényeges ahhoz képest, hogy mivel neki is vannak tanítványai, tudna-e a következő kérdésre kielégítő választ adni: hányféle módon lehetséges a gitáron a skálaépítés?
A "provokátor" kiváló gitáros létére természetesen nem tudott a kérdésre kielégítő választ adni, bár én ezt előre láttam, mert tudtam, hogy egy gitárossal állok szemben, nem egy gitároktatóval.
De hiszen a probléma nem is a megfelelő válasz hiányában volt, hanem a témakörhöz fűződő tévedésben. Már ebből az egy esetből is felfedezhetjük azon nyilvánvaló tényt, miszerint a gitáros és gitároktató között igenis léteznek szakmai különbségek.
Dolgozzuk ki azon összetett feltételrendszereket, amelyeknek a 2 szakmának mindenképpen meg kell felelniük! Először említsük meg a nyilvánvaló párhuzamokat!
A gitáros szakmai feltételrendszere:
-
gitártechnikai és improvizációs tudás,
-
előadói (magasabb szintű, azaz színpadi) rutin,
-
hangosítási ismeretek.
A gitároktató szakmai feltételrendszere:
-
gitártechnikai és improvizációs tudás,
-
előadói rutin,
-
módszertani ismeretek és magyarázó készség,
-
pszichológiai ismeretek.
Most pedig hasonlítsuk össze a 2 feltételrendszert!
Az 1. pont mindkét szakmában ugyanaz: a gitárosnak és gitároktatónak egyaránt jól kell tudni gitároznia és én személy szerint külön kihangsúlyoztam az improvizációs tudást is, amely szintén fontos tényező, bár nélküle is el lehet boldogulni bizonyos határok között.
A 2. pontnál igazából már kezdenek elválni a követelmények. A gitárosnak színvonalas játékához minél mélyebb és sokrétű színpadi rutinnal kell rendelkeznie. Valójában a gitároktatónak ilyen mélységű szereplési rutinra nincs szüksége, bár bizonyos szintű előadói rutin nála is alapfeltétel.
A 3. pontnál a követelmények már különbözőek. Véleményem szerint létkérdés az, hogy a gitáros megismerje gitárjának-erősítőjének-effektjének minden egyes hangját teljesen kihangosított körülmények között, azaz 300 Watt teljesítményen szemből és hátulról, mellette kontroll-hangszóróból és nagyzenekari dübörgés közepette. Ezen tapasztalatok nélkül jelentős tévedésben van a gitár hangjait és hangbéli lehetőségeit illetően, aminthogy én is abban voltam, amíg nem kerültem egyszer ilyen helyzetbe. Szerintem tehát a gitáros 3. pontja nagyon fontos tényező, ezért is illesztettem be, mindamellett, hogy egy gitároktatónak alapértelmezésben nem szükséges ilyen irányú tapasztalat. (Persze jó, ha rendelkezik ilyennel, mert így sokkal többféle tudást képes megosztani tanítványával és ez mindenképpen előny.)
Ugyanakkor vegyük észre, hogy a gitárosnak nem kell a színpadon állva a skálák módszertanát elmagyaráznia; neki egyszerűen csak minél jobban, pontosabban és fantáziadúsabban kell játszania. Nem úgy a gitároktatónak, mert hisz neki szent és elsődleges kötelessége egy módszertan teljes ismerete (másként hogyan taníthatna?) és egyfajta verbális készség tudásának hatékony átadására.
A 4. pont már csak a gitároktató követelménye. Az eredményes gitártanítás alapja az oktatói pszichológia, amit talán nevezhetünk pedagógiának is. Sokat gondolkodtam azon, hogy a gitáros és közönsége közti nem oly mély, de a koncert pillanatában meghatározó pszichológiai kapcsolatot megemlítsem-e a gitárosnál 4. pontként. Ezt végül azért nem tettem, mert szerintem ez a pszichológiai kapcsolat rövidsége miatt sokkal felületesebb, szinte elenyésző a közvetlen és általában hosszantartó oktatói-tanítványi kapcsolathoz képest. De természetesen gitárosként semmiképpen ne becsüljük le a "közönségi" pszichológiát, bár -ez személyes tapasztalatom-, a koncert (ha éppen nem kívánjuk a közönséget órákon át énekeltetni ☺) sikeresen leadható nélküle is. Megjegyzem, ha a gitáros csak része a színpadon álló együttesnek, akkor nem is ő a frontember, hanem az, aki énekel és beszél. (Ebből a "klasszikus" felállásból természetesen kivételek a nagy gitárosok által verbuvált együttesek, ahol a központi elem éppen maga a szólógitáros. Például Steve Vai és zenekara.)
A fenti 2 feltételrendszer különbségéből senki se vonja le azt a következtetést, hogy a gitároktatónak effektíve többet kell tudnia; a gitároktató szakmai feltételrendszerének egyszerűen több és másféle vonatkozásai van...
Annak idején, hátulgombolós koromban mérhetetlen mértékben tudtam csodálni a színpadon álló és népszerűségében lubickoló gitárhőst. Nyilvánvalóan én is ilyenné akartam válni, így joggal álmodoztam arról, hogy milyen jó lenne például Malmsteentől gitárórákat venni. A példánál maradva: Malmsteen mindig is óriási őstehetség volt és szerintem az ő nyolcvanas évekbeli gitárforradalmát azóta sem tudta senki sem túlszárnyalni. Ám jól jegyezzük meg a következőt:
minél ösztönösebb egy gitáros, annál kevésbé képes tudását elmagyarázni.
Tehát a gitáros és a gitároktató közti szakmai különbségek itt válnak el végérvényesen egymástól.
Ebben a részben egyértelműen nem az az üzenetem a színpadon álló gitárosok felé, hogy ne tanítsanak, hanem az: ha eddig nem tették meg, rendszerezzék (tudatosítsák) gitártudásukat, gyúrják össze logikus módszertanná és sok-sok magyarázó segédeszközzel tegyék érthetővé tanítványaik számára. Véleményem szerint ebben a vonatkozásban igen nagy és közös a mi felelősségünk, mert a tanítvány joggal vár mindenben optimalitást és azon nyilvánvaló tényt se felejtsük el, hogy a kitartó tanítvány előbb-utóbb ugyanúgy fog a gitárról gondolkodni, mint oktatója. Nemcsak szavunkat, hanem úgy tűnik, gondolatainkat is meg kell válogatnunk...☺
Ennél a pontnál azonban felmerül egy további, nagyon fontos kérdés: vajon minden megtanítható-e?
Erre saját sablonválaszommal felelek (saját módszertanomból következően), amelyet minden kezdő tanítványomnak elmondok:
"Mindenre meg tudlak tanítani, azaz minden lényeges gitártechnika és a hozzá kapcsolódó gitárcentrikus zeneelmélet módszertanilag rendszerezve van, illetve a módszertan alapján nincs olyan dolog, amelyet egy idő után te otthon ne volnál képes gond nélkül továbbgondolni. Egyvalamire nem tudlak megtanítani: a belőlem kijövő zene csakis az enyém."
De erre, azaz a zene tartalmi megközelítésére is léteznek közvetett gyakorlatsorozatok. Főként erről szól Az improvizáció című fejezetcsomag.
További érdekes adalék
Nemrégiben a Te melyik együttesben játszol? kérdést feltevő gitárostól átigazolt hozzám egy tanítvány. A gitáros azért dobta ki őt, mert ítélete szerint teljesen tehetségtelen ritmikai problémák miatt.
Nos, ez a tanítvány azóta már szárnyal technikailag, annak ellenére, hogy skálázás közben valóban előfordultak kisebb ritmikai ingadozások. De hát a gitártanulás is csak olyan, mint a többi tanulási fajta: kellő kitartással minden megtanulható. Ehhez már csak az kell, hogy egy ostoba oktató ne törje ketté a tanítvány lelkesedését. A fent említett gitároktatói feltételrendszert akár 2 további fontos ponttal is kibővíthetnénk:
-
TÜRELEM A TANÍTVÁNY FELÉ!
-
PONTOS HELYZETÉRTÉKELÉS!
Tőlem ne várjon senki gitárosi feltételrendszert.
Én az edző vagyok, Te pedig az olimpikon. Nem én készülök az olimpiára, hanem Te.
Pénzes László