Szólótechnikai alapok XV.
A gitárfajták a zenei hangtartományban
Ebben a részben szintén a gitár újfajta megközelítéseiről lesz szó. A gitárnak igen sokféle katalogizálása létezik, attól függően, hogy a hangszernek éppen melyik fő jellegzetessége van kiemelve (akusztikus-elektromos, klasszikus-flamenco, stb.), ám eddig senkinek sem jutott eszébe, hogy a gitárt a zenei hangtartományban vállalt szerepe által minősítse. Most ezt fogjuk megtenni. Tehát adott a zeneileg felhasználható szinte teljes hangtartomány a zongorán:
Ekkor a zongora már nemcsak zeneelméleti átláthatósága miatt vált hasznossá, hanem azért is, mert vele "teljes értékű" zene szólaltatható meg. Mit jelent ez a kifejezés?
Kissé leegyszerűsítve, az európai gyökerű könnyű-, és komolyzene a következő zenei komponensekből áll:
A zenét a minden zenei komponenst átfogó, meghatározó ritmus fogja közre. Ezt reprezentálják a ritmusból kinyúló függőleges vonalak. Nem biztos, hogy az aktuális zene külön ritmikai hangszert alkalmaz, de jól meghatározható (lekottázható) ritmusa mindig van. A legalsó, már zeneileg is értelmezhető hangtartomány a basszusszekció. Ez hangmagasságában sokszor túl mély ahhoz, hogy komoly dallam keletkezzen benne, ezért a zenék többségében inkább csak a tonalitás igen fontos alaphangjait vagy ahhoz köthető variánsait (oktáv, kvint) hordozza. A fölötte lévő hangtartomány általában a kíséreté, amelyben a tonalitás hangzatai, akkordjai szólalnak meg. S végül hangmagasságban legfelül szárnyal a dallam, amelynek alapja szintén a tonalitás alaphangneme (skálája), de sokszor lényegében azt csinál, amit akar.
Természetesen a zene ennél jóval bonyolultabb jelenség, így a fentiek alóli kivételek is szép számmal akadnak, ám a zenei hangtartományt vizsgálva a zenében ez történik. Ábrázoljuk most ezt a klaviatúra és színjelölés egyesítésével:
Tehát a gitár katalogizálása szempontjából 3 hangtartományt, illetve ezek kombinációit kell mérlegelnünk:
-
dallam
-
kíséret
-
basszus
Vegyük észre, hogy a zongora hangterjedelme teljesen lefedi a 3 fő hangtartományt, rajta tehát kényelmesen játszható "teljes hangtartományú", "teljes értékű" zene. Ez teszi nélkülözhetetlenné a zongorát, amely tulajdonságában egyébiránt csak az orgona előzi meg. Ez a pótolhatatlanság abban is megnyilvánul, hogy rengeteg nagyzenekari és egyéb műnek létezik zongoraátirata, valamint erre a hangszerre komponálták a legtöbb zenét.
Dallam
Az általában a zongora jobb kéz, tehát felső hangtartományában mozgó tipikus gitárfajta az elektromos szólógitár. A hangszer ekkor főként dallamokat, szólódarabokat, egyéb, sokszor improvizatív szólókat játszik. Az alábbi felvételen Yngwie J. Malmsteen szólózik, amelyben éppúgy megtalálhatók előre megkomponált dallamelemek, mint improvizáció:
A szólótechnika módszertana -hasonlóan a többi szólóhangszerhez, ilyen például a hegedű-, a dallam megszólaltatásának van alárendelve, ezért általában a kötelező technikai alapelvek mellett a fő módszertani megközelítés a skálák és szólóművek kigyakorlása. Természetesen az akusztikus gitáron is lehet szólózni, ám ezt legtöbbször a gitárművészek (például Malmsteen, Al di Meola) nem hagyományos, 12 bundos klasszikus gitáron, hanem több szempontból is módosított elektroakusztikus gitáron teszik meg. Az alábbi felvételen Yngwie J. Malmsteen szólózik akusztikus gitáron. Érdekessége, hogy technikai és stílusbeli repertoárja egyértelműen szólótechnikai:
Saját (szólótechnikai) improvizációk tanulmányhatók még a Zenés bemutatkozás című fejezetben.
Dallam + kíséret
A fent említett gitárfajtákkal nyilvánvalóan akkordkíséreteket, tehát közép hangtartományú zenét is le lehet játszani. Ha az elektromos szólógitárt kíséretre használjuk fel, akkor ritmushangszerként alkalmazzuk. Az alábbi felvételen egyaránt láthatunk ritmushangszerként és szólóhangszerként felhasznált elektromos és akusztikus gitárokat (Hillsong - From the inside out):
Én személy szerint a két lehetőséget, azaz a dallam és kíséret tanítását módszertanilag szétbontom: nálam az elektromos szólógitár kizárólag szólótechnikára való és nem akkordozunk rajta, mert szerintem a pengetővel művelt ritmuspengetésnek komoly technikai korlátai vannak és én nem vagyok hajlandó fércmunkát tanítani. Erre egyetlen kivétel az improvizatív funky-ritmuspengetés, amelyet fontosnak vélek szólótechnikai módszertanon belül alapszinten átadni. Természetesen az improvizatív funky-ritmuspengetésből nem hiányozhatnak a funky-zenére oly jellemző pentaton-központú szólótechnikai elemek sem:
A dallam és kíséret zenei egységére számos példát hozok a folkgitáros honlapomon.
Kíséret
A kíséret tipikus hangszere lehet tehát a ritmusgitárrá leminősített elektromos szólógitár vagy elektroakusztikus gitár. Ennél sokkal fontosabb azonban ebben a hangtartományban a klasszikus akusztikus gitár, amely az oly népszerű folkgitár-stílus tipikus hangszere. Általában itt már nincs dallam, mert azt mi vagy mások éneklik rá, helyette az akkordokat vagy felbontva, vagy ritmuspengetések formájában szólaltatjuk meg. Az alábbi felvételen egy ifjú hölgy énekli Piaf-Monnot Hymne à L'amour című örökzöld slágerét, miközben magát akusztikus gitáron akkordfelbontással kíséri:
A gitárkíséret lendületes, flamencós megvalósítására 3 zenei példát hozok a Zenés bemutatkozás című fejezetben.
Dallam + kíséret + basszus
Ez a hármas hangtartomány-egység azt jelenti, hogy a klasszikus gitárstílus a maga klasszikus zenei darabjaival vagy átdolgozásaival és a flamenco gitárstílus, az előzőnél sokkal markánsabb, "férfiasabb" zenei eszközeivel megpróbál teljes értékű zenét szolgáltatni. Ez legtöbbször sikerül nekik, ám éppen ezért technikai elsajátításuk talán az összes többi között a legnehezebb. Ha lehet és egyáltalán érdemes nehézségi rangsort felállítani, akkor szakmai véleményem szerint a flamenco a legnehezebben megtanulható gitárstílus. Az alábbi felvételen a Led Zeppelin híres dala a Stairway to heaven van feldolgozva klasszikus gitárstílusban. Benne jól megkülönböztethetők a "dallam + kíséret + basszus" hármas egység különálló szólamvezetései:
Egy másik felvételen a flamenco-gitárstílusból láthatunk egy ugyanilyen jellegű művet Vicente Gomez mester zseniális tolmácsolásában:
Ebben a kategóriában egy saját felvételt is fel tudok mutatni; Mason Williams - Classical gas:
Itt jegyzem meg, hogy ebben a "teljes értékű" koncepcionalitásban egyre népszerűbb az a fajta gitártechnikai megközelítés, amikor a pengető kéz egyre többször nyúl be a fogólap fölé, tapping-technikát, üveghangokat és egyéb ritmuseffekteket elkövetve. Ennek az újfajta stílusnak egyik képviselője Andy McKee:
Végül erről a "szent" hármas egység totális teljességéről könnyen meggyőződhetünk, ha egyszer belehallgatunk egy komoly zongoramuzsikába. Legyen mondjuk Chopin mester Fantasie Impromptu (Cisz-moll, op.66) című műve:
Basszus
A klasszikus gitár nem alkalmas a basszus hangtartományának lekezelésére, erre külön hangszer lett konstruálva. A basszusgitáron általában nincs nagyon szólótechnika, bár erre kivétel elég szép számban akad. Az alábbi felvételen, a Hillsong - Salvation is here című dal közepe táján egy elég nehéz basszusszóló is felcsendül annak ellenére, hogy a basszus (ebben a dalban is) leginkább kísérőhangszer:
Szerintem ez a szóló szakmailag nem piskóta, én legalábbis nagyon megszenvedtem vele és eredeti sebességen azóta is kihívás, ugyanis gyors tizenhatodokból áll, de hármas egységekben. Szóval, alapelvében valamelyest hasonlít a hamisított triola nevű skálavariációs szörnyetegre. Íme egyszerű (angol nyelvű) tabulatúrája, ahol a H-dúr akkord B-vel van jelölve...
...és Pénzes-féle lejátszódása:
Természetesen egyre nagyobb az igény, hogy a basszusgitárból, ebből az alapvetően kísérőhangszerből szólóhangszer váljék. Ilyen módon egyre többféle basszusgitárfajta jön divatba, ennek legnyilvánvalóbb bizonyítéka, hogy a hangszer húrjainak és bundjainak száma és technikai repertoárja (slap-pop, tapping) is egyre bővül. Ennek létjogosultságáról órákat lehetne vitázni, persze teljesen értelmetlenül, hiszen mindez már a zenei ízlések kategóriája. Az alábbi felvételen a basszusgitár már egyértelműen szólóhangszerként van értelmezve:
Egy másik felvételen 11 húros basszusgitáron elkövetett teljes hangtartományú zenét hallgathatunk meg: