Szólótechnikai alapok II.
Szólótechnikai alapelvek
"Hiszen nem az a lényeges, mivel mennyi időt foglalkozunk, hanem hogy egyáltalán jó irányban haladunk-e vele..."
(Pénzes László)
Az általános alapelvekből következő technikai alapelvek
Ez a bevezető fejezet foglalkozik legáltalánosabban azzal, hogy az előttünk tornyosuló akadályhegyet (kezdeni akarok valamit ezzel a rejtélyes szólógitárral...) mi módon küzdjük le. Ebben a minőségében a Pénzes-féle Gitáriskola gondolati alappillérjeit, alapkoncepcióit tartalmazza. A Szólótechnikai alapok című fejezetcsomag még mindig általánosan, mintegy "filozofikusan", de már konkrétabban és kidolgozottabban ezen gondolatokat bontják ki.
Természetesen lehetséges más módon is megközelíteni a szólótechnikát. A különböző módszerek hatékonyságát a Tisztelt Olvasó könnyen össze tudja hasonlítani a szakmai honlapok átfogó analízisével.
-
Ha rendszert akarunk alkotni, az azt jelenti, hogy félig-meddig már átlátják a meglévőt és az nem tetszik nekünk. Új rendszert csak úgy tudunk alkotni, ha a meglévőt teljesen lebontjuk vagy legalábbis vele kapcsolatban mindenre rákérdezünk.
-
Minden mozdulatnak megvan a maga filozófiája, amit tudnunk kell felfedezni. Az erre rávezető kérdés minden esetben a „miért”. Ebből következően soha sincsenek felesleges kérdések. Nyugodtan kérdezzük az oktatót: az a dolga, hogy válaszoljon.
-
Nincsenek helyes és helytelen mozdulatok, csupán egy optimális, míg a többi nem az. Ebből következően: mindig van egy optimális ujjrend, egy optimális pengetési rend és egy optimális technikai skálaszerkezet.
-
A kényelem sohasem lehet szempont, kizárólag a (kéz)fájdalom az. A kényelmet az ágyban kell keresni elalvás előtt.
-
Az optimálisat csak úgy tudjuk meghatározni, ha a problémát teljes analízis alá vesszük. Ennek során fel kell ismernünk magát a problémát, fel kell vázolnunk az összes lehetséges megoldást és benne meg kell találnunk az egyetlen optimálisat. Ha erre nem vagyunk képesek, még nem látjuk át a rendszert vagy az ősök (esetleg önmagunk) szokáskötegeit követjük.
-
Ám még a szokáskötegek követése esetében is marad egy megoldás. A legbölcsebbek akkor vagyunk, ha minden lehetséges megoldást kigyakorlunk és a választást későbbre hagyjuk.
-
Mi irányítjuk a mozdulatokat az optimalitás elve alapján és nem a mozdulatok minket. Soha sincs olyan, hogy "mindegy".
-
Kétféle rendszer létezik: a zenei rendszer minden (nyugati kultúrkörű) hangszeren ugyanaz. Ennek magyarázatára elég egy átfogó zeneelméleti összefoglaló. A technikai rendszer azonban minden hangszeren (vagy inkább hangszercsaládon) más és más. A hangszer oktatóanyagának tehát a zenei és a technikai rendszer egyesítését kell tartalmaznia.
-
Semmit sem tudunk „kizenélni” magunkból, ami nincs benne ujjainkban.
-
A cél a gyors és biztonságos gitárjáték elérése az optimalitás elve szerint, ha ugyanis ennek teljességgel birtokában vagyunk, akkor a többi olyan részletkérdés, amelyekkel képesek leszünk megbirkózni.
-
Ebből következően: a jó módszertan alapszinten csakis technikai jellegű lehet; tartalommal csak jóval később szabad foglalkoznunk.
-
A hangszertanulás –bár lehet annak venni, sőt úgy is oktatni-, sohasem tréfadolog. Leginkább izzadság, lemondás és unalom, vagy leginkább ennek a háromnak a sajátos egyvelege. Élvezet egyedül a zene tudásában, lejátszásában lehet.
-
Az eredményes hangszertanulás három alappillére: jó tanár, jó módszertan, jó tanítvány.
Az általános alapelvekből következő technikai alapelvek
A gyors és biztonságos játékhoz két dolog szükséges:
-
Homogén ujjrend. Ez azt jelenti, hogy minél kevesebb ujjrendből kell válogatnunk, annál biztosabb lesz játékunk és annál gyorsabbá tudjuk azt tenni. (Az összes alapskála voltaképp háromféle ujjrend kombinációiból felépíthető.)
-
Csakis olyan pengetési technika alkalmazható, amely technikailag folyamatos, mert csakis ennek a mozdulatsorozatnak nincs (elméletileg) felső "gyorsasági" határa. Ez a Pénzes-féle módszertanban a folyamatos fel-lepengetés, illetve a flamenco-ban és a basszusgitárnál a picado-technika.
További megjegyzések
-
Egy módszertan ne ígérjen többet, mint amire képes. Én nem licitálom túl Gitáriskolám értékét pusztán azért, hogy nagyobb legyen a forgalmam. Egyik módszertan sem jobb a másiknál, csakis akkor, ha a fenti, vagy az előre meghirdetett alapelvek (már ha egyáltalán vannak ilyenek) teljesülnek. Azon gitáriskola tehát, amelyik azt mondja, hogy "van egy holtbiztos módszerem", minimum önreklámot követ el, rosszabb esetben már a kétségbeesés felhangja. Nincs ilyen rejtett módszer; ha az urándúsítástól és a magfúziótól eltekintünk, a jelen pillanatban nincs csodafegyver, csakis optimális alapelvek és hosszútávon unalmas skálahegyek.
-
Én szeretek a tanítványok lelkével is foglalkozni. Ez nem lelki szemetesláda-státuszt jelent, hanem azt, hogy a meghatározó-elgondolkodtató tanítványi rezdülések előbb-utóbb bekerülnek módszertanomba.
-
Nem mindegyik gitáriskola módszertan. Van amelyik csak riff-, és lick-gyűjtemény; alapvető (bár szerintem a leglényegesebb) technikai kérdésekkel csak érintőlegesen foglalkozik. Tipikus gitáriskola nyugaton a "nagy név" videó-gitáriskola, ahol a nagy név a maga, sokszor nem is oly kiművelt stílusában magyaráz, majd utána lezavarja a gitárszólóját. Ekkor a gyakorlónak más dolga sincs, mint elbűvölten konstatálja a látottak alapján, hogy valóban milyen jól gitározik ez az ember. Az ilyen gitáriskolákból kizárólag haladók és gitártanárok tudnak valamit tanulni. Abba is gondoljunk bele, hogy voltaképp mire is képes egy maximum 60 perces videó-gitáriskola? A tűzijátékon felül nem sokra.
Ha rövid pillantást vetünk bármelyik publikált (szóló)gitáriskolára, akkor azok általában -a szinte kötelező köszönetnyilvánításokon után-, alapszintű zenei, zeneelméleti vagy technikai magyarázatokkal kezdődnek. Ezzel az alapvetően zenészi megközelítéssel én nem értek egyet, mert én elsődlegesen a tanítvány értelmére szeretnék hatni, semmint zenei érzékére. Fenntartva azon álláspontomat, miszerint bármely megírt gitáriskola csupán egy lehetőség a sok közül és többre nem is törekedhet, első mozdulattal csakis választási lehetőségek merülhetnek fel. Ez azonban általánosabb megközelítést igényel. Foglaljuk tehát össze azt, hogy valójában "mit is akarunk kezdeni" a gitárral!
-
Gyors és biztonságos játékot akarunk elérni, amely lehetőleg minden zenei műfajban működik (az utóbbi kritérium igen lesarkított kijelentés, ám kezdőknél ez még nem számít). A gyors játék nyilvánvalóan nem minden műfajban előnyös, ám azt hiszem abban egyetértünk, hogy ha képesek vagyunk gyorsan és biztonságosan gitározni, akkor a többi már olyan részletkérdés, amelyet kisebb gonddal tudunk megoldani.
-
A fentiekből következően egy jó módszertannak elsősorban általános gitártechnikai megközelítésűnek kell lennie, valamint nagyon fontos szempont, hogy ez a gitártechnika továbbfejleszthető legyen, tehát ne legyen önmaga zsákutcája.
-
A publikált módszertan legyen érthető, módszereiben sokoldalú és célravezető.
-
A publikált módszertan legyen személytelen, azaz átadható.
-
A publikált módszertan legyen képes a változásokra. Amelyik gitártanár nem fejlődik tovább az oktatás során és nem képes azt beleilleszteni saját módszertanába, az rossz oktató, mert megrekedt a maga szintjén.
A gitártanulás (voltaképpen bármelyik hangszer tanulásának) gyakorlatai a következő jellegűek lehetnek:
-
Technikai gyakorlatok. A jó módszertan gerincét főként az ilyen gyakorlatok alkotják, amelyek közös jellemzője valamilyen technika célirányos erőltetése, kigyakoroltatása. A jó módszertan egymásra "hézagok nélkül" épülő, azaz logikusan összeállított technikai gyakorlatok láncolata, több, különálló, később összefutó "ösvénnyel".
-
Elmegyakorlatok. Tipikusan ilyen gyakorlatok az összefutó zenei ösvények, ahol két különböző (és addig külön gyakorolt) technikai gyakorlatot kell eggyé ötvözni, amely legtöbbször nem megy problémamentesen. Ide sorolható továbbá a globális zeneelmélet gitáron történő (azaz gitárcentrikus) gyakorlati alkalmazása is (például az alapskálák felhasználása egy improvizáció során, bár hozzáteszem, hogy a zenei fantázia improvizatív beindítása egy különálló gyakorlatsorozatot alkot).
-
Improvizációs gyakorlatok. A zenei fantázia beindítását célozzák meg. Erről részletesen írok az Improvizáció című fejezetben.
-
Értelmező gyakorlatok. Ilyenek például a kotta-, tabulatúra-, és tükörkép-olvasási gyakorlatok, amelyeket azonban legtöbbször nem szükséges különálló gyakorlatokként vennünk.
-
Zene tartalmi megközelítését célzó gyakorlatok. Tipikusan ilyenek adott zenei stílus jellegzetes, néha már közhelyszerű frázisainak szisztematikus megtanulása. Például: 10 blues licks in Hendrix-style, stb.
-
Állóképességi gyakorlatok. Gyakran előfordul, hogy a tanítvány mindent tud az adott gyakorlat sikeres elvégzéséhez, mégsem képes meggyürkőzni vele, mert nincs elég fizikai és meglepő, de sokszor lelki, pszichikai ereje. Tehát kell lennie a módszertanban ilyen irányultságú megoldásoknak is. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mit is jelent a gitártanulásban a fizikai és pszichikai erő? Az előbbire példa: próbáljuk meg a a Gipsy Kings - Bamboleo című számát gyors rumba 2a pengetéssel lekísérni (lásd folkgitáros honlapomat). Én személy szerint sokáig másfél perc után kidőltem és a technika tökéletesítésén felül a lejátszásához fizikailag is rá kellett edzenem. A pszichikai erőtlenség általában önbizalomhiányból és egyéb frusztráltságból ered, amelyet nem ujjgyakorlatokkal, hanem meditatív, "vesébelátó" beszélgetésekkel kell orvosolni.
-
Stabilitási gyakorlatok. Ezek nyilvánvalóan a ritmushoz, annak tartásához kötődnek és véleményem szerint érdemes őket külön kategóriába sorolni, mert lehetséges és néha felettébb hasznos pusztán ilyen gyakorlatokat alkalmazni. Ennek tipikus eszköze a metronóm.
-
Alapelvgyártás. A gitártanulás legmagasabb szintű gyakorlatai, bár korlátozottan kezdőknél is lehet erőltetni. A bevezető kérdés a tanítvány felé minden esetben ez lehet: "Szerinted mi lehet a technika mögött meghúzódó alapelv, sőt filozófia?" Tehát a legfontosabb kérdés itt mindig a "miért". Ha a kérdést a tanítvány teszi fel és erre az oktató nem tud felelni vagy ami még rosszabb: sztereotípiákban válaszol, akkor valójában esztelenül tanít, amely azt mutatja, hogy az általa valaha megtanult alapelveket sohasem vizsgálta felül. Az ilyen módszertan önmaga zsákutcája, amely meghasonlott vagy fantáziátlan tanítványokban fog jelentkezni. Ha a tanítvány a technika mögött meghúzódó alapelveket megértette, akkor azokat előbb-utóbb alkalmazni is képes lesz, még pedig kreatív módon. Ez legelőször folyamatos és néha igen kritikus kérdésözönben jelentkezik, amelynek részletes megválaszolása fárasztó ugyan, ám én ennek személy szerint határozottan örülök, mert tudom, hogy beindulóban a kreativitás:
A mottó tehát csakis ez lehet:
"Keressétek az alapelveket! Lehet, hogy ott vannak a homokozóban a vödör mellett!"
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért is kell kategóriákat felállítani, van-e egyáltalán értelme mindennek. A visszajelzéseket látva és hallva határozottan állítom, hogy van.
"Rend a lelke mindennek."
- tartja a mondás és ez nem eszement rendimádatot jelent (amely egyébiránt a drága emlékű Julcsi nénit jellemezte a Kertész utcából, akinél mindig pedáns rend honolt, ám a maga bizarr módján, azaz minden a helyén volt: a művirág, a porcelánkutyus, az ormótlan rádió, a műkarácsonyfa, az óriás szobanövény, amely elvette a lakás felét, stb.).
A mondás azt sugallja, hogy ha tudásbázisunk rendszerezett (és csakis akkor), képesek leszünk a tudásban továbblépni.
Épp ezért fontos a mondást napjainkba is átültetni: "Rendszerszemlélet a lelke mindennek."
Ennek természetesen az ellenkezője is igaz: a rendszertelenül tanuló-élő ember nem képes továbblépni, egy idő után meg fog rekedni tudásában, sőt érzelmeiben is (kivéve persze ha zseni, aminek kicsi a valószínűsége). Ezt én a környezetemben folyamatosan tapasztalom.
Természetesen a túlzások is veszélyesek: a fenti kategóriákat nem szabad egymástól elszigetelt jelenségekként kezelni, hiszen például egy stabilitási gyakorlat a helyes technikára is hatással lesz, a biztos technikai tudás javítja az önbizalmat és fordítva.
A kategóriák felállítása tehát csakis a zenetanítást szolgálja, egyébiránt én a zene egységét hangsúlyozom.
A zene egységessége azonban kezdőknek nem tanítható, nekik egzakt, jól leképezett kategóriák kellenek. Ezt hívjuk modellezésnek.
Gondolkodjunk el a fentieken...
Pénzes László