Szólótechnikai alapok XVIII.
A Gitáriskola szólótechnikai koncepciója
No, az van!
Például nekem senki nem mondta el, hogy hányféleképpen lehet 1 darab dúr skálát a gitáron lejátszani, holott tisztességes óradíjakat kifizettem gitároktatóimnak. (Később a számításokat elvégeztem az Alapskálák IV. című fejezetben.) De miért lényeges ez? - mordul ki gitárja mögül a (nem gondolkodó) zenész?
Első körben az a problémám, hogy ha a dúr skála a gitáron többféleképpen lejátszható, akkor melyiket és milyen ujjrenddel gyakoroljam ki? Ha meg a gitároktató mutat egyet, akkor miért azt ajánlja nekem? S íme, el is hangzott a tudatlan oktatók réme: az első miért kérdés. Ekkor az okos oktató megköszörüli az elméjét, mert tudja, hogy elérkezett az ő ideje, a tudatlan, de rutinos oktató pedig megpróbálja elegánsan elhárítani a kellemetlen kérdést s talán közli, hogy neki is így tanították. Az igazi megalázás a második miért feltevésével veszi kezdetét, bár ez valójában nem a megalázás, hanem az igazság pillanata.
Szóval, a dolog ilyen egyszerű: elég 2 darab miért kérdést feltenni a minket oktató tanárnak, hogy kiderítsük egyéni felkészültségét.
Mivel ezekre az alapszintű kérdésekre ma sem kaptam kielégítő választ, bár évekig jártam gitártanárokhoz, megkísérlem magam bepótolni mások hiányosságait.
Adott egy ízes népi dal vagy valami hasonló C-dúrban, címe Boci, boci tarka:
A zongorán...
...ezt a dalt csakis egyféleképpen tudjuk lejátszani, legfeljebb az ujjrendekben lehet variálni. A gitáron viszont húrjainak hangolási átfedettsége miatt minden többféleképpen játszható le. Jól látható, hogy a kottából lényegében fogalmunk nincs, hogy hol, milyen pengetési és ujjrendi szabályok szerint játsszuk le. Első gitártanárom garantáltan az alábbi módon oldotta volna meg a Boci-problematikát, ennek statikus skálaszerkezete a Pénzes-féle tükörképben a következő:
Láthatjuk, hogy a dal lejátszásához túlnyomórészt üres húrokat használtunk fel. Ezzel a skálaszerkezettel nem lehet gyorsan játszani, valamint a húrok tisztességgel összezenghetnek az üres húrpengetések miatt, de sebaj, mert itt a legfőbb szempont csakis a kényelem! Ez a skálaszerkezet tehát 60. év felett és éjszakába nyúló mulatós nótáknál ajánlott.
Egy másik gitártanárom az alábbi módon oldotta volna meg a problémát. Ennek statikus skálaszerkezete a C-dúr teljes skálaszerkezetben a következő (líd-pozíció):
Nézzük meg ezt kotta-tabulatúra párossal is:
Láthatjuk, hogy modellezés szempontjából a tükörkép jobb, átláthatóbb szemléltetési mód. Ami a dalt illeti, igazából nem olyan rossz megoldás, a probléma az első miért kérdésnél kezdődik: "Miért pont ez?" Én a második megválaszolatlanul hagyott miértnél borultam ki és hagytam ott második gitároktatómat...
Most pedig az iróniát félretéve elővesszük a Pénzes-féle módszertant és megmutatjuk a dalt még többféle technikai szerkezetben! Először a felhasznált technikai skálaszerkezetet, majd utána a videót mutatom meg.
Mixolíd-pozíció
Moll-pozíció
Lokriszi-pozíció
Dúr-pozíció
Egyhúros-szerkezet
Tetrachord-szerkezet
A dalt a gitár húrjainak hangolási átfedettsége miatt még ennél is többféleképpen le tudnánk játszani, de a szemléltetéshez most ennyi elég. Megmutattunk tehát 8 különböző skálaszerkezetet. Van benne alapskálás, egyhúros és tetrachord.
No de könyörgöm, melyik az optimális, melyiket játsszam le?
A válasz nem magában a dal lejátszásában van, hanem abban, hogy a dalt az optimális szólótechnikai alapelvek mellett szinte bármilyen tetszőleges skálaszerkezetben le tudjuk játszani.
Ehhez viszont totálisan át kell látni a gitáron lecsapódó skálarendszert, amelynek megtanításához először is gitároktatóimnak fel kellett volna vázolniuk a C-dúr skálát teljes skálaszerkezetben. Mivel volt ceruzájuk és papírjuk, nem értem, hogy ezt miért nem tették meg. Talán ők sem értették? A Pénzes-féle módszertanban a felvázolás már villámgyorsan és automatikusan történik a saját gyártmányú komplex skálarendszerező és skálavariációs szoftver segítségével, neve OSIRE:
Ebből a skálatömegből kell nekünk kiválasztani az általunk optimálisnak ítélt technikai skálaszerkezetet. Ennek megítélése kezdők számára szavatoltan nem megy. Az optimális döntéshez először nem a technikával, hanem az elménkkel kell foglalkoznunk és el kell olvasnunk, meg kell értenünk és el kell gondolkodnunk az alábbi fejezetekben leírtakat, hiszen nemcsak technikai skálaszerkezetről van szó, hanem optimális pengetési módról, ujjrendről, stb.
Vegyünk egy másik példát!
Hadd mutassam meg legelső gitártanárom G-dúr skáláját, aki egyébiránt egy aranyos, joviális öregúr volt a nyolcvanas évekből:
Standard ujjrendje:
-
2-4
-
1-2-4
-
1-3-4
-
1-3-4
-
2-4
-
1-2
Az öregúr "koncepciója" az volt, hogy próbáljunk meg mindent megoldani egyetlen fekvésen belül. Ez nagyon kényelmes játékmódot biztosított, de hosszú távon több, ennél fontosabb tényező kárára. Ez a G-dúr skála pontosan 2 oktávos, azaz G-től G-ig tart és egy (jelen esetben a 2.) fekvésben valóban lejátszható, ennek az ára viszont a nyakatekert ujjrend, amely leginkább a H és E1 húrokon durvul el. Az öregúr azonban egy ennél nagyobb hibát is elkövetett: nem figyelt a pengetés irányára. Tehát komfortos játékstílusából adódóan húrváltáskor mindig lepengetett (azaz kétszer pengetett lefelé - ↓↓). Ez röviden szólva a gitározás halálát jelenti, vagy ahogy az egyik négyéves angyalka fogalmazta a környezetemben:
Ez szigorúan borzalmas!
Sajnálatosan az első néhány év gitártanulásom ebben a szemléletben történt, amelynek hosszabb távú következménye az lett, hogy hirtelen elérkeztem ezen játékmód adta lehetőségek határához, ahonnan technikailag már nem volt továbblépés. Ekkor, ebben a számomra szó szerint tragikus pillanatban el kellett döntenem, hogy mit akarok a gitárral kezdeni: vagy újratanulom az egészet, vagy végleg leteszem. Az előbbit választottam, amely kétszer olyan fáradságos munka volt, mert valaminek a kijavítása mindig sokkal nehezebb tevékenység, mint szimpla megtanulása. Ezt a koncepciót tehát nyugodtan elvethetjük, illetve ha már betanultuk, akkor vegyük úgy, hogy előnyösebb,
Természetszerűleg ezen megjegyzés csupán azok felé irányul, akik magasabb szinten és rendezettebb elvek figyelembevételével óhajtanak gitártanulmányokat folytatni. Kezdő-műkedvelő gitárosok bármilyen tetszőleges technikát alkalmazhatnak, illetve én ezeket a próbálkozásokat alapjában nem is minősítem sem jónak, sem rossznak, csupán akkor, ha kimondottan az én véleményemre kíváncsiak. A kételyeket általában egyetlen vállrántással fegyverzem le:
Lényegében azt csinálunk, amit akarunk, mert a rossz technikák következményei magasabb szinten úgyis kijönnek.
A „negatív” példa ismeretében mi lehet a követendő koncepció?
A skálát ugyanarról a G hangról kezdjük, de zártabb, következetesebb ujjrenddel:
-
1-2-4 nagyterc
-
1-2-4 nagyterc
-
1-2-4 kisterc
-
1-2-4 kisterc
-
1-3-4 kisterc
-
1-3-4 kisterc
Ami a technikai skálaszerkezetet illeti: minden húrra 3 hang, vele 3 pengetés jut (ezt nevezzük trichord-szerkezetnek) és a pengetés a nyers, technikai alapozásnál húrváltástól függetlenül folyamatosan fel-le történik (↓↑). Így a fenti 2 oktávos egyfekvéses skála kb. 2 és 1/2 oktávossá egészül ki. Ez előnyös, mert számunkra nem a skála hangjai lényegesek, hanem az optimális technika kigyakorlása. Magát a koncepciót én a „tercekkel való építkezés” fogalmával tudnám körülírni, mert a trichord-skálát (aminthogy későbbiekben az összes skálát) a húrokra nézve valójában kis-, és nagyterc-kombinációkkal építjük fel:
…ahol hogyha 2 hang között 3 félhang van, akkor nagytercről, ha csak 2, akkor kistercről beszélünk. Mivel standard hangolású gitáron ez az optimális technikai skálaszerkezet, a katalogizáláskor 3 új technikai fogalmat vezettem be:
-
· · · - 1-2-4 nagyterc,
-
·· · - 1-2-4 kisterc, másnéven fríg kisterc, mivel így indul a fríg szerkezetű alapskála,
-
· ·· - 1-3-4 kiterc, másnéven moll kisterc, mivel így indul a moll szerkezetű alapskála.
Ha a hangközökben kissé jártasak vagyunk, észrevehetjük, hogy a kistercek voltaképpen kis-, és nagyszekundok variációiból állnak. Ez számunkra nem lényeges, mert a problematikus húrváltások éppen a tercek után következnek.
Az automatikus fel–le pengetésen felül a további, pontosításra szoruló követelmény az ujjrend még azon nem említett szabálya, miszerint lehetőleg egy ujjal csak egyetlen húrt-hangot fogjunk le (1 ujj - 1 hang szabály). A fenti G-dúr tükörképben...
...mindjárt van is néhány kitűnő példa erre, ahol a skála hangjai nagyobbrészt kvartonként vagy a G-H húrok környékén nagytercenként éppen egymás alatt helyezkednek el. Nagy a kényelem kísértése valamelyik ujjunkat álmosan elfektetni és egyetlen mozdulattal 2 húrt lefogni. Ez azonban több szempontból hibás:
-
megtöri a skálázó kéz „lendületét”, amely szinkronban együtt dolgozik a pengető kézzel és nagy sebességű játék közben pontosan ezen a helyen fogunk mindig téveszteni. Képszerű hasonlattal a jelenség egy göröngyre emlékeztet az autópálya közepén, amely kifejezetten kellemetlen Forma-1 lendületű száguldozás közben.
-
Nem leszünk képesek az így lefogott hangokat tompítani, ami meg fogja változtatni a hangjegy ritmikai értékét. Például egy tizenhatodokból álló skála esetén egy ezen módszerrel lefogott 2 hang közül az először megpengetett nyolcaddá válik.
Természetesen szép számmal vannak olyan kivételek is, ahol egyszerűen nem tudunk más módszert alkalmazni; ezek majd később lesznek szemléltetve, túlnyomórészt arpeggio-technikáknál.
Egy ujjrendbeli problémának legtöbbször többféle megoldása is lehetséges attól függetlenül, hogy nem mindegyik megoldás hatékony és célszerű; a szorgalmas s kreativitásra törekvő tanítványnak kellő számú kezdő és haladó példa, valamint az alapelvek birtokában tudnia kell egy idő után „megalkotnia saját ujjrendét”. Ezt nevezem a saját ujjrendi stílus kialakításának. Sőt, ugyanez érvényes magukra a skálavariációkra is.
Kezdők számára azt tanácsolom, hogy a következetes fel-le pengetésen felül ügyeljenek a pengetés dinamikájára is. Magyarán a skálák gyakorlásánál pengessenek minél hangosabban, minél nagyobb mozdulatokkal. Ekkor még a járulékos hibák, zörejek se számítsanak. Ez a nyilvánvalóan túljátszott mozdulatsorozat 2 okból is előnyös:
-
Kezdőknél látom, hogy egyszerűen félnek megszólaltatni a gitárt. Egyértelműen félnek a hibák elkövetésétől, ám ezt a gátlást mindenképpen meg kell szüntetni. Ekkor szoktam azt mondani, hogy „azért ülsz a tanítványok helyén, hogy hibázz és én kijavítsam, másként én ülnék a Te helyeden”.
-
Egy túljátszott, de optimálisan kigyakorolt mozdulatsorozatból mindig vissza tudunk venni, ám egy dinamikailag rossz sorozathoz nem tudunk „tudást” hozzáilleszteni.
Az erőből mindig vissza tudunk venni, de a gyengeséghez nem tudunk erőt tenni.
-
Ha külön utasítás nem jelzi, a nyers technikai alapozásnál húrváltástól független, folyamatos és hangos fel-, és lepengetés.
-
Az alapskálák technikai gerincét, skálaszerkezetét a tercek alkotják.
-
A fekvésváltás nem számít, bátran alapozhatunk rá.
-
Nagyterc esetén (· · ·) a kötelező ujjrend 1-2-4, ettől nincs eltérés.
-
Alapértelmezésben kerüljük az üres húr pengetéseket, mert az üres húrokat nem lehet tompítani. Ezzel szemben az egyhúros gyakorlatoknál a központban éppen az üres húr van. Tehát a kivételből is lehet hasznosság, ha kellően szabályozott.
-
Alapértelmezésben egy ujjal csak egy hangot fogjunk le (1 ujj - 1 hang szabály).
-
Sohasem a gyorsaság, hanem a kidolgozottság a fontos. A nyers technikai alapozásnál soha ne gyakoroljunk gyorsan!
Kedves Művész úr! Valamit még mindig nem tetszik érteni?
Pénzes László