A Gitáriskola új fogalmai és javaslatai V.
Javaslat új hanglejegyzési módszerre I.
Legutóbbi módosítás: 2011.04.08.
2. probléma: a hang abszolút meghatározása
A kottaírás alapelve nagyjából 1100 éves. (Igen, ezeregyszáz!) Akkoriban élt ugyanis a zseniális Arezzoi Guido (992 k. - 1050 k.), aki először tett javaslatot a kottavonalak terctávolságú csoportosítására. Ez az ötlet korszakalkotónak bizonyult, mert addig az egyházi gregorián zenét úgynevezett neumákkal jegyezték le, amelyek nem tudták leírni sem a dallamot, sem a ritmikát, csupán hozzávetőlegesen, azaz szájhagyomány segítségével követni. Az alábbi fotón egy 11. századi, görög nyelvű zenei töredék tanulmányozható neuma-jelekkel kiegészítve:
Először a Guido-féle kottavonalazással és az általa bevezetett hexachord-rendszerrel (Alapskálák eredete című fejezet) vált lehetővé a hangok pozícióinak abszolút jelölése, így a rendszert ismerő már pontosan, lapról tudta reprodukálni a dallamot még úgy is, hogy a dallam számára ismeretlen volt. Ez óriási előrelépést jelentett a zene megőrzésében, kodifikálásában. A 20. századi Kodály-módszer valójában ennek nyílegyenes folytatása, hiszen módszertani magja szintén a szolmizáció (amely Guido-találmány), hiszen a relatív hanglépések (dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti) kihangsúlyozásával szintúgy a lapról való éneklésre fókuszál.
Először vessünk egy gyors pillantást egy kottára:
2011-ben valóban ez az egyedüli, az optimális módszer a zene lejegyzésére?
A mai kotta a hangokat hangmagasság szerint rendezi el és ehhez alapjában véve 5 vízszintes vonalat használ.
Mivel a vízszintes vonalazás terctávolságú, ezért az 5 kottavonal pótvonalak használata nélkül nóna hangközt fog át, ez pontosan 9 db egymás mellett lévő hang a C-dúr skálában. Az ezeréves zenei fejlődés azonban jócskán megelőzte az 5 vonallal lefedhető hangtartományt, hiszen a zongora, mint a zeneileg felhasználható hangtartomány egyik legfontosabb reprezentánsa nagyságrendileg több hanggal rendelkezik.
A kibővült fehér billentyűs hanglista pedig a következő (amelyben egyúttal egyesítjük a klasszikus és a modern oktávelnevezéseket):
-
Szubkontra = A0-H0
-
Kontra = C1-D1-E1-F1-G1-A1-H1
-
Nagy = C2-D2-E2-F2-G2-A2-H2
-
Kis = C3-D3-E3-F3-G3-A3-H3
-
Egyvonalas = C4-D4-E4-F4-G4-A4-H4
-
Kétvonalas = C5-D5-E5-F5-G5-A5-H5
-
Háromvonalas = C6-D6-E6-F6-G6-A6-H6
-
Négyvonalas = C7-D7-E7-F7-G7-A7-H7
-
Ötvonalas = C8
Ez gyakorlatilag 88 hang, egyúttal egy igényes zongora billentyűszáma. Ez azt jelenti, hogy az ötvonalas kotta alapvonalazása több mint kilencszer fér bele a fenti, (nem is teljes) zenei hangtartományba (mert 88 / 9 = 9,777).
Az alábbi képeken C hangtól kiindulva bejelöltem az ötvonalas kotta hangterjedelmét olyan módon, hogy a kotta legalsó vonalára helyeztem a C hangot és azt vizsgáltam, hogy a legfelső vonalra a hangsor melyik hangja esik...
...de talán sokkal szemléletesebb, ha egyszerűen felállítom a klaviatúriát, elvégre az egyetlen, lineáris hangmagasságban növekvő hangsort mutat...
...amelyből láthatjuk: a kotta 5 vonala a nagy egészből milyen kis szeletet hasít ki, éppen ezért a kottaírás a zenei hangtartományok nyakatekert szimbólumainak bevezetésére kényszerült...
...amely a fenti kottaképen a cirkalmas violinkulcs és a basszuskulcs (lásd a sorok elején), illetve rengeteg, itt nem mutatott pótvonal formájában is jelentkezik.
(Én leginkább a violinkulcs haszontalan cirkalmasságától hülyülök meg. Ifjúkoromban órákat töltöttem azzal, hogy minél tökéletesebb violinkulcsokat rajzolgattam, teljesen feleslegesen.)
2. probléma: a hang abszolút meghatározása
A következő probléma, hogy a kotta valójában nem mutatja meg a hang abszolút pozícióját, hanem arra csak bonyolult zeneelméleti eljárások alapján következtethetünk. Ez súlyos logikátlanság, mert egy temperált hang pozíciója (voltaképpen frekvenciája) a 440 Hertzhez képest abszolút a 300 éve érvényben lévő európai temperált hangrendszerben.
Egy, az 1. vonalközben lévő hangot...
...mindaddig nem tudunk megnevezni (azaz bármely hangszeren megszólaltatni), amíg:
nem ismerjük a kulcsot (violinkulcs, basszuskulcs, tenorkulcs, altkulcs, ebben az esetben violinkulcs),
nem ismerjük az előjegyzést (a zene tonalitását, amelyet a sor elején lévő kettőskereszt vagy bé jelek reprezentálnak, ebben az esetben 1 kereszt),
és nem győződtünk meg arról, hogy egyéb lokális módosítójelek (például feloldójel) nem módosították a globális kijelentéseket, azaz a kulcsot és az előjegyzést.
A fenti képen a violinkulcs egy F hangot határoz meg. De mégsem, mert az 1 kereszt előjegyzés miatt az F hang Fisz hanggá válik. De mégsem, mert a Fisz hang előtt feloldójel van, ettől valóban F. Ugye milyen abszurd?
A további probléma a ritmikai jelekkel kapcsolatos. A ritmikai jelek túlságosan elvontak, nagyon nehéz értelmezni őket és legnagyobb problémájuk, hogy nem mutatják a hang valós ritmikai értékét, pedig ezt megtehetnék.
Mivel a kotta zenelejegyzési alapelvei alapjában rosszak, vagy legalábbis többszörösen elavultak, a belőle következő egyéb segédjelölések sem tudnak igazán javítani rajtuk. Anélkül, hogy túlságosan előrerohannánk a ránk törő ötletdömpingben, hát nem logikusabb az alábbi ritmikai jelölés?
Nem nyitok külön részt a segédjelzésekből következő, további problémák magyarázatának, tehát a problémaegyüttest nem ragozom tovább, mert a fenti 3 rész bebizonyította, hogy a rendszer már alapjaiban nem optimális, épp ezért a belőle származó többi elem sem lehet jobb nála.
A téma iránt továbbra is érdeklődőnek jelzem, hogy egy kisebb, további problémát a Metronóm fejezet "A metronóm problémái" című részében szintén górcső alá veszek.
Természetesen a kottának nemcsak hátrányai léteznek, hanem előnyei is, ezek azonban nem magából a zenelejegyzési módszerből származtathatók, hanem a több évszázados tradícionalitásból. Ezek:
rendkívül elterjedtté vált,
hatalmas és értékes irodalma van,
általános zenelejegyzési módszer, azaz ha kompromisszumokat kötünk és mindenféle (főként hangszerspecifikus) segédjelekkel bővítjük, akkor így toldozva-foldozva alkalmas az összes hangszer zenéjének lejegyzésére.
dinamikus, azaz időben változó ábraegyüttes, azaz a zenét folyamatában mutatja meg. Ez előnyös, mert nem oktatási anyagot kívánunk írni, tehát skálákat, akkordokat statikusan ábrázolni, hanem az időben változó zenét lejegyezni.
(Én) folytatjuk...
