A Gitáriskola új fogalmai és javaslatai I.
Áttekintés
Legutóbbi módosítás: 2011.04.08.
Számos helyen írtam már arról, hogy a Pénzes-féle Gitáriskola valójában nem zenei, ezért újszerű fogalmakat és kifejezéseket használ önálló módszertanának magyarázatai során. Úgy vélem, hogy rendkívül hasznos ezeket külön fejezetbe gyűjteni elsősorban összehasonlításképpen a többi, piacon elérhető szólótechnikai, általánosságban zeneelméleti anyaggal és egyúttal -ha a Pénzes-féle újszerűség jobb, logikusabb megoldásnak ígérkezik a már megszokottal szemben-, javaslatokat is tenni reá vonatkozóan.
Ezt az elkülönítést szerzői jogi szempontból is célszerű elvégezni, hiszen ha valamely új kifejezés, értelmezés, megközelítés találóan lényeglátó, akkor az gyökeret fog verni a hétköznapi gondolkodásban (és sajnos a többi oktatási anyagban is, ami persze nem baj, bár a forrásra való hivatkozást ezen anyagok írói valahogy mindig elfelejtik).
Ezen kifejezés a legmagasabb szintű, már rendszerezett oktatási anyagot jelenti, amely nemcsak a nyers szakmai részt foglalja magában , hanem az oktatásához szükséges összes egyéb kelléket. Tehát nemcsak a "mit", hanem a "hogyan" kérdését is meg kell válaszolnia.
Képszerű hasonlattal élve: a módszertan egy felépített ház alappal, falakkal, tetővel és az összes berendezési tárggyal, hogy az teljesen lakhatóvá váljon.
A kifejezéssel ebben a minőségében általában a felsőoktatásban találkozhatunk, mert az eddig publikált (gitár)oktatási anyagok többsége nem, vagy csak elhanyagolható mértékben foglalkozik a pedagógiával, azaz a tanítvány személyiségével és a magyarázó oktatási eszközök meghatározásával (ezek a módszertani elemek). Ha mostanában, 2008. év környékén találkozunk ilyen jellegű bővítéssel, az már a 2004. óta folyamatosan publikáló Pénzes-féle módszertan közvetett hatása, mert előtte ilyen bővítés a gitárszakmában sehol sem volt fellelhető.
A jó módszertan ismérvei:
-
komplex,
-
logikus és átlátható, azaz rendszerezett,
-
modellezett, azaz személytelen,
-
a kiragadott módszertani elemek jellegéből könnyen következtethetünk az egészre,
-
a szakmai részen felül az oktatásához szükséges összes módszertani elemet is tartalmazza.
A Pénzes-féle Gitáriskola kezdetben nem volt módszertan, a kifejezést én sokáig nem használtam; erre később a Gitáriskola egyre bővülő szakmai és pedagógiai komplexitása vezetett rá, ugyanis rájöttem, hogy önkéntelenül ilyesfélét írok. Ami azonban a Pénzes-féle módszertant az eddig publikált más, zenei módszertanoktól alapvetően megkülönbözteti, hogy a magam részéről képes vagyok a több évszázados, konvencionális zenepedagógiai alapot is megbontani, ha az logikátlan, ostobán tekintélyelvű, ebből következve létezhet jobb megoldás nála. Természetesen én nem Beethoven, Mozart örökségét rombolom, ellenkezőleg: az őket értelmező szobatudósok toldozott-foldozott hagyatékát újítom fel a legújabb kori szabványok szerint. Itt az ideje ennek, elvégre a tudomány évezredében élünk és bár az nem ad választ mindenre, de segítségével ez az évszázados lomtár egész csinosan felújítható. Megjegyzem, szép számmal találhatók főként pedagógiai szamárságok a modernkori gitár-értelmezésekben is.
A csúnya idegen szótól nem kell megijedni, szerintem tisztes mértékben lefedi azt, amire gondolok.
Az eddig publikált zeneoktatási anyagok elsöprő többsége sohasem vett egyszerre több előfeltevést. Egyikük sem így kezdte: "Szerintem induljunk ki ebből, mert meglehet: egy másfajta megközelítéssel máshová lyukadunk ki." A mérnökök tudják, hogy miről beszélek. Nem elég egy hidat megtervezni, mert annak ezernyi változata lehetséges még az egyetlen megtervezési helyen is. Az előfeltevések vizsgálatainak hiányában még a ceruzát is felesleges felemelni, mert az első lépés mindig a nagy, kerek asztalt körbeücsörgő, mérlegelő észmunka.
Ez több dolgot bizonyít:
a szerzők speciális zeneoktatási anyagok írását határozták el, ezért általános kérdésekkel nem foglalkoztak. Ezzel persze szépítgetem pedagógiai munkásságukat, hiszen egy szólógitár-iskolánál -saját szakmáján belül-, nincs általánosabb megközelítés.
A szerzők nem láttak rá az általános kérdésekre, magyarán nem látták át teljesen a magyarázandó anyagot.
A szerzők átlátták a magyarázandó anyagot, de ortodox hagyománytiszteletből (tekintélyelv) nem nyúltak újdonsághoz.
A szerzők mindennel tisztában voltak, de nem volt kellő fantáziájuk az újdonság megteremtéséhez.
Véleményem szerint csakis úgy lehet jó és előremutató oktatási anyagot írni, ha mindig ilyesféle kérdéseket teszünk fel magunkban:
Jót tanított nekem a tanárom?
Miért innen és onnan indult ki?
Biztos, hogy ez volt az optimális megoldás?
Lehetne-e jobb a megközelítés?
A problémára hány megoldás létezik?
stb.
Amíg ezzel a feszült ön-, és másfigyeléssel nem rendelkezünk, bizony az ősök szokásrendjét követjük, amely többször tartalmaz a fantáziát gúzsba kötő szokáskötegeket, mint értelmet. A koncepcionalitás tehát az egyszer megtanultak folyamatos és kíméletlen felülvizsgálatát jelenti az optimalitás érdekében, ha ilyen egyáltalán létezik. Miért? Hogy végre a dolgok végére járhassunk, ha tanáraink ezt nem tették meg...
A Pénzes-féle gitár tükörképpel...
...az Illés Feri szerkesztette Manoche-gitár weboldalon kívül -remélhetőleg-, sehol sem találkozhatunk. Valóban, hiszen jogvédett: 2004-ben lefoglaltam magamnak...
Az az igazság, hogy a kotta-tabulatúra párosítással sohasem voltam kibékülve, mivel egyrészt zenei folyamatot mutat és nekem kezdettől fogva inkább a skálák statikus ábrázolására volt szükségem, másrészt ugyan létezik a tabulatúrának statikus változata is, ám ott logikátlanul a legvastagabb E6 húr fizikailag legalul helyezkedik el. Kézenfekvő volt tehát a húrsorrendet megfordítani és ezáltal a jobbkezes gitárosoknak kedvező tükörképet kreálni, amit persze azonnal átalakíthatunk balkezesre is:
Később ez a rendezési elv más formában is hasznossá vált, hiszen rajta más húros hangszerek (basszusgitár, hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő) skálái, sőt idegen zenei rendszerek hangsorai is kitűnően ábrázolhatókká váltak. (A modellezett 7 alapskálát hegedűre, brácsára, csellóra és nagybőgőre a világon először én publikáltam.) De a tükörkép-adta modellezési lehetőségek még távolról sincsenek teljesen kihasználva, hiszen később szándékomban áll vele az európai temperált hangrendszertől eltérő zenei értelmezéseket is vizsgálat alá vonni. Ezt az összes Bundnélküli gitár és az összes Egzotikus skálák című fejezetekben fogom megtenni.
A Pénzes-féle módszertan központi alappillére a skálatan éppúgy technikai, mint zeneelméleti megfontolásból. Megértése és következetes kigyakorlása nélkül nem tudunk és nincs is értelme zenélni, még alapszinten sem. Ha a mai gitároktatási anyagokat összevetjük a 2004-ben vagy előtte publikáltakkal, akkor jól láthatjuk, hogy ma már mindenki skálák után kapkod, azaz mindenki felfedezte azt, amit én már a kezdetektől hirdettem: skálahegyek!
Ez főként a modális skálákra vonatkozik, amely módszertanomban "alapskálák" néven fut. (Először én is ilyen elnevezéssel tanítottam, de aztán rájöttem, hogy teljesen felesleges ennek a latin szónak -modus-, használata.) Ma már a legtöbben megértették azt is, hogy nem elég csupán a dúr-moll hangrendszert erőltetni, hanem célszerű beszélni a rendszerből logikusan következő többiről is, ilyenek például fríg, líd, stb., mert így zeneelméletileg, sőt technikailag a gitár teljesen lefedetté-átláthatóvá válik.
Természetesen a matematika nem fogja megoldani a zene emberlelket bámulatba ejtő rejtélyét, de segítségével a zeneelmélet gyökeresen új, logikus, rendszerezett és bármikor továbbgondolható alapokra helyezhető.
A modellezés lehetőségével élve ugyanakkor a gitártudás és szemlélet személyes vonatkozásai kizárhatók, ezáltal a módszertan személytelenné, azaz átadhatóvá válik. Ez rettentő fontos tényező.
A kifejezéstől egyébként nem kell megijedni: a klasszikus zeneelmélet is próbált bizonyos dolgokat modellezni és így absztrakció alá vonni. Egy modellezés hatékonysága mérhető is: fordítottan arányos a magyarázatára fordított idő mennyiségével. Azaz minél többet vagyunk kénytelenek magyarázni, annál kevésbé jó a modell. Ezt én már többszörösen teszteltem tanítványaimon és szilárd meggyőződésem, hogy léteznek jobb magyarázatok a ma elérhető zeneelméleti megközelítéseknél...
Szóval, a Pénzes-féle módszertan lelket és elmét gyönyörködtető absztrakciói...
Source - Forrás: www.eyesontutorials.com
...mert hisz nincs szemet gyönyörködtetőbb egy fraktálnál...
Source - Forrás: www.eyesontutorials.com
Source - Forrás: www.eyesontutorials.com
Source - Forrás: www.eyesontutorials.com
Természetesen nem én vagyok az első, aki a skálákon alkalmazott dallamképleteknek (amelyet én "skálavariációknak" neveztem el) kiemelt technikai jelentőséget tulajdonít és ezért megpróbálja azokat logikusan rendszerezni. Erre már jóval előttem is történtek kísérletek főként a zongora-, és hegedűirodalmon belül. Ezek azonban mind zenei rendszerezések voltak, tehát nem adhattak teljes és egzakt képet az összes lehetséges kombinációról. A Pénzes-féle módszertan skálavariációi nagyobbrészt matematikai megközelítésűek, ezáltal megmutatják az adott képletből kihozható összes variációs mennyiséget, ebből következő, másik előnyük pedig, hogy bármikor továbbgondolhatók.
Ezen matematikai eljárásnak köszönhetően a Pénzes-féle Gitáriskola vált a világ legnagyobb szólótechnikai bázisává, mert a saját fejlesztésű oktatószoftver, az OSIRE elméletileg 725 db skálavariációt képes lejátszani.
A pengetési rend általában fel van tüntetve a gitároktatási anyagokban, bár néha más helyeken meg nincs, ahol pedig égető szükség volna rá. Közös jellemző, hogy ezekben az anyagokban a pengetési rend legtöbbször nem koncepcionális. Ám azzal a szóval, hogy ujjrend, kizárólag komolyzenei képzés során találkoztam, bár szilárd meggyőződésem: ahol nincsenek ujjrendek, ott ujjrendetlenség van és ez bizony minőségbeli felső korlátot fog jelenteni a gitárjátékban. Ebből következően a Pénzes-féle módszertan nagyon szigorú és következetes, mintegy "optimalizált" ujjrendeket tartalmaz. Erre a Gitáriskola személytelen volta is kötelez: én nem taníthatom saját, személyes ujjrendemet, mert akkor a módszertan nem lesz átadható a tanítványnak.
A piacon elérhető, témában érdekelt kiadványok, weboldalak általában kellő részletességgel tárgyalják azt, hogy miként is kell improvizálnunk. Erre számos, többségében előre legyártott zenei példát, sablont hoznak fel (például "így csinálta X. nagy zenész" vagy "szerintem ez egész jól hangzik", stb.), a többit, azaz a személyiségbe való integrálást pedig az olvasóra bízzák.
Ezzel a koncepcióval én nem értek egyet, mert én nem mondhatom meg a Tisztelt Olvasónak, hogy mit improvizáljon, hiszen így az nem az ő zenéje lesz. Nem az én improvizációmra, hanem a sajátjára kell őt rávezetnem. Én maximum arra tehetek (csakis közvetett) módszertani javaslatokat, hogy miként csalogassuk ki a zenét ujjaiból. Ettől gyökeresen új a Pénzes-féle improvizációs megközelítés, amelyről részletesen írok az összes Improvizáció című fejezetben.
