Tanítványok és barátaim
Tanítványaim jól ismerik pedagógiai véleményemet: inkább elég egy tanítvány, aki valóban érti is, amiről beszélek, mint húsz, aki soha nem fogja. Ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, mert azért jóval többen vagyunk egyetlen főnél. Ez az alfejezet tehát egyértelmű "dicsőségtábla", amely objektumot először egy McDonald's-ban volt módomban megcsodálni. Utána próbáltam is legtöbb tanítványomat krumplisütésre rávenni, de sajnos nem sikerült: ők érthetetlen módon inkább gitározni akartak. Végül éhesen kellett leülnöm oktatni!
Tanítványaim tehát garantáltan utálnak krumplival foglalkozni, ám mindemellett számos jó tulajdonsággal rendelkeznek: egytől-egyig okosak, tehetségesek, szorgalmasak és szépek. Az alábbiak a közülük szerencsésen kiválasztottak, akik a manökenné és gitárossá válás igen nehéz követelményrendszerének majdhogynem tökéletesen megfelelnek ☺.
Csürke Zsolt
Zsolt szótlansága mögött mély zenei tehetség, nagyon gyors (programozó-matematika szakosokra jellemző) felfogóképesség és olyan szorgalom rejtőzik, amelyre bátran lehet hosszútávon is alapozni (ha éppen tud készülni, mert állandóan ZH-kat írogat). Már most igazi megfontolt értelmiségi, aki nem lesz egy elveszett ember az életben.
Bakonyi István
Sajnos nagyon sok fővárosi illetőségű egyén egyszerűen lenézi a vidékieket. Azzal, hogy ők a "központban" érzik magukat, mintha feljogosítaná őket az efféle szemléletmódra. Nos, bár István tősgyökeres "vidéki" születésű és lakhelyű, de tehetségéért bizony jónéhány fővárosi sorba állna. István ugyanis röpke kilenc hónap alatt úgy megtanulta az egész flamenco-alapú folkgitár-módszertant, hogy csak lestem ki megszeppenten a homlokom mögül, mert mellette még dolgozott is, valamint szólótechnikát tanult, no és felújította a lakását. Arról nem is beszélve, hogy lelkes (egy gyermekes) családapa, aki még további nyolcat szeretne...
Hogy miképpen fért mindebbe ilyen minőségű tanulás, azt nem tudom. Szóval, úgy tűnik, egyeseknek nincsenek kifogásaik, csupán jövőre vonatkozó elhatározásuk és akaratuk azt véghezvinni...
Szalók Márton
A szombathelyi születésű Márton az első olyan tanítványom, akinek azt mondtam: "Neked már nem tudok mit tanítani." Ez a mondat nem azt jelenti, hogy Mártonnak már nem tudnék mit tanítani, hanem azt: mindent ért éppúgy technikailag, mint tartalmilag ahhoz, hogy tanulmányait egyedül folytassa. A bombabiztos alap tehát a Pénzes-féle módszertan, ám erre bizonyos tudásszint felett már lehetséges, sőt kívánatos is saját "zenei felhőkarcoló" építése a zene egeinek ostromlása céljából ☺. Márton másfél év alatt (!) félelmetes technikai-tartalmi arzenált épített ki ujjaiban és elméjében, bár lényegében nem tett mást, csak következetesen kigyakorolta azt, amit feladtam neki. A későbbiekben a Jam session fejezetben szándékomban áll videóval is megmutatni Márton sokoldalú zenei tehetségét.
Az egyik leendő tanítványom...
A Mester tanítás közben...
Ricza Zoltán
Ha esetleg kíváncsiak vagyunk arra, hogy miképpen nézhetett ki 2500 évvel ezelőtt a nem is olyan buta Buddha elektromos gitárral a kezében, akkor feltétlenül vizsgáljuk meg az alábbi, Ricza Zoltán barátomról készített fotót. Persze ez a fajta Buddha-ábrázolás egyértelműen későbbi termék (kínai, csan-buddhista felfogás szerint a teltség a bölcsesség szimbóluma), ám azt hiszem Zoli bácsi ebből az értelmezésből nem csinál igazán ügyet, bár Őt is bölcs embernek ismertem meg. Mindemellett teljesen ösztönösen, minden "vallási" meggyőződéstől és világi szofisztikától mentesen olyan önzetlen és segítőkész ember, hogy az magának Buddhának is dicséretére válna.
Úgyhogy Zolinak ezúton is köszönöm azt a sok önzetlen segítséget, amit eddig Tőle kaptam!
Szemerszky-házaspár
Szemerszky Zsolti bácsi csupán 100 évvel később született a kelleténél. Igazából leginkább angol lordként tudom Őt elképzelni, ahogy hetente egyszer kilovagol rókavadászatra, míg a hét többi napján lankadatlan krikettezik és csak este esik be egy illatos szivarra kedvenc kandallója mellé, akkor is csak egy egész rövid időre, hiszen rohan is tovább a szüfrazsettek jótékonysági estélyére, ahol gálánsan jelentékeny pénzösszeget adományoz a helyi nőegyletnek. Mellette persze a "klub" és egyéb rejtélyes páholyok tagja, azaz jelentős hatalmi befolyással bír, így természetszerűleg bejáratos a királynőhöz is. Nos, Zsolti bácsi a legjobb úton halad ezen egzisztenciális pozíciók megszerzése felé, ám amely még ennél is fontosabb: mindeközben nem szűnt meg ember maradni. Zsolti bácsinak tehát a szó nemes értelmében még vannak elvei, amely sajnos nem oly jellemző napjaink üzleti életében. Ebben a heroikus küzdelemben (amely semmiképpen sem szélmalomharc), biztos támaszt jelent számára felesége, Dóra. Valahogy Dórát sem tudom nagyon jelen korukban elképzelni. Neki is inkább 100 évvel ezelőtt kellett volna születni, körülbelül a szecesszió elején, a forrongó Bécs kellős közepén; ott talán a világ hamarabb észrevette volna festői tehetségét és eredetiségét. Ám emiatt nem aggódom: a világ előbb-utóbb kénytelen lesz szembesülni a Művésznő művészetével.
További sok sikert és köszönök mindent!
