Radics Béla-emlékfejezet
A fejezetben olvasható írások Tárász József, a Radics Béla Emléktársaság volt elnökének engedélyével kerültek publikálásra. Egyúttal ezúton szeretném megköszönni azt a sok önzetlen segítséget, amelyet Tőle, Máté Gábortól és Sárkány Ferenctől kaptam. A publikált fotókon sok más művész is látható. Amennyiben ez sérti az érintettek személyiségi vagy szerzői jogait, kéretik mielőbb az info@gitariskola.hu címre jelezni.
Budai Ervin - A Sakk-Matt sztori
Tárász József - Radics Béláról
Ebben a fejezetben nem célom a mítoszállítás. Az egyébként is már fel lett állítva a Gyöngyösi utca - Vőlegény utca sarkán...
...amellyel tehát minden dolog az őt megillető helyére került, mert egyhamar nem lesz zenésznek szobra Magyarországon, az biztos...
Radics Bélát (becenevén RB Kapitány, megkülönböztetésül a híres roma muzsikus-famíliától) én személyesen nem ismertem, de már ifjúkoromban is sokat hallottam róla. Aztán egyszer véletlenül kezembe akadt egyik korai felvétele, amelyen Hendrix Purple Haze című gyöngyszemét játssza egy koncertjén, 1968-ban. A jól ismert Hendrix-hangzás, a feeling lényegében ugyanaz volt. "Hogyan??"-kérdeztem magamban döbbenten. Hiszen én is éltem még a régi, elátkozott rendszerben, alaposan megismervén annak minden gusztustalan rákfenéjét. Tudtam, hogy Radics Bélának kezdetben nem volt sem Marshall erősítője, sem effektje, de még egy tisztességes minőségi húrkészletért is alaposan meg kellett küzdenie. (Nem is mindig sikerült, ekkor jöttek a híres-hírhedt húrkifőzések.) Voltaképpen ez volt legelső találkozásom Radics Béla nevével és művészetének mélységével. Aztán később, évek múlva egyszer csak beült elém Sárkány Ferenc gyógyszerész...
...akiről kiderült, hogy személyesen ismerte Radics Bélát, sőt egy lépcsőházban lakott vele.
Feri a mai nemzedék számára már hihetetlen anekdotákat mesélt az akkori időkről, amely írmagjában próbálta elnyomni a tehetséget, ahol szabadon lehetett feljelentgetni (bár ezt sokan mostanában is vígan megteszik L), ahol megszólták az embert a piros csizmája, hosszú haja és zenei ízlése miatt, amely rendszer tehát -mint valami lappangó ragya-, hosszú távon garantáltan halálos volt bárminemű kimagasló tehetségre. Valóban, nagyon sokan pusztultak ebbe bele és Radics Béla közéjük tartozott.
A legfontosabb tisztázandó kérdés ebben a kérdéskörben az alkoholfüggőség, mert sokan -közöttük néhány elismert zenész-, Radics Bélára csak magányos alkoholistaként emlékeznek. Sajnos tényleg öregszenek...
Nos, az alkoholfüggőség tagadhatatlanul rossz dolog, ám annál sokkal rosszabb volt (erkölcsileg) az előző rendszer kénye-kedvétől függeni, sőt azon himbálózni. Ez azt jelenti, hogy aki nem érzett hajlandóságot a rendszerrel való bizonyos szintű együttműködésre és ellenszenv formájában ki is mutatta, az egyszerűen kegyetlenül el lett nyomva. Természetesen ezzel nem állítom azt, hogy az előző rendszer minden sikeres zenésze kollaboráns lett volna, ám közöttük -eme tényt ma már mindannyian jól tudjuk-, kiemelt számban találhatunk egykori besúgókat, jelentgetőket, talpnyalókat és egyéb békés "szemhunyókat". Radics Béla erre sohasem volt képes és amikor a kommunista kultúrmogulok kijelentették, hogy "nem kell nekünk kemény rock-zene, mert veszélyes a fiatalságra", akkor Béla sorsa megpecsételődött, már csak azért is, mert ezzel együtt nem volt hajlandó elmenni X. énekesnő háta mögé háttérzenésznek sem.
Igen, Radics Béla az alkoholt választotta a lelki mocsok és megalkuvás helyett, ám sohasem volt olyan esztelenül önpusztító, ahogyan például Hendrix élte mindennapjait, habár neki az óceán túloldalán aztán igazán minden megadatott: siker, kibontakozás, pénz, hírnév. Hiteles tanúk egyöntetűen állítják, hogy Béla nagyon-nagyon sokáig nem ivott, sőt, amíg hagyták zenélni és remélni, nála józanabb, céltudatosabb, de van erre egy még jobb szó: elkötelezettebb zenészt nem igen lehetett találni...
Mindebből következően számomra teljesen egyértelmű, hogy Bélát megölték, nem pedig önmaga okozta halálát. Ez -sok más áldozattal együtt-, olyan gyilkosság volt, amelynek sohasem lesznek tetten érhető tettesei, mert nem emberektől indult, hanem egy hazug és a végletekig korrupt eszmerendszerből. De nézzük meg Béla fotóit, a mosolya mindent elmond: jó és az elveihez mindvégig hűséges ember volt, valamint nagy zenész, aki sikereinek csúcsán is lement a grundra focizni a szomszéd gyerekekkel...
Az 1946. február 6-án született Radics Béla, minden idők legjobb magyar gitárosa. A zenéhez már 12 éves korától ösztönösen vonzódott, autodidakta módon sajátította el a gitározást. 1962-ben Magyar Acélárugyár Big Band-jében lépett először színpadra, majd 1963-ban a Sankó Lászlóval történt megismerkedés után Neményi Bélával közösen megalapítják a korszak egyik legfontosabb beat zenekarát, az Atlantist. 1965-ben ők készítik el az első magyar beat kislemezt.. Radics azonban már ráérez a rhythm and blues zenére, ezért a zenekar néhány tagjával, valamint Dancsák Gyulával és Miklóska Lajossal létrehozza a tiszavirág-életű Atlantis No.2. formációt. Egy időre ismét visszatér Neményiékhez, majd 1967-ben tagja lesz a Pannónia zenekarnak. Sankó katonaságból történt leszerelése után megalapítják a négy fős Sankó Group-ot, amelyben már végre kedvére való zenét játszhat, repertoárjukban elsősorban a legdivatosabb angolszász rhythm and blues szerzemények szerepelnek. Személyi problémák miatt alig fél év múlva Sankó kivált. 1968 tavaszán megalakul a hazai rocktörténet máig is talán legfontosabb zenekara a Sakk-Matt, melyet Radics a két megmaradt zenésztársával, Csuha Lajos ritmusgitáros, énekessel és Hőnig Rezső dobossal alapít, régi barátja Miklóska Lajos basszusgitározik és Harmath Albert lesz az énekes. (Korábban az énekesi poszton Török Ádám is próbál velük!) 1968 május 1-én tartotta a Sakk-Matt a bemutatkozó koncertjét a Budai Ifjúsági Parkban, több mint 10.000 ember előtt. A közönség nem akart hinni a fülének, annyira valószínűtlennek tűnt, hogy ismeretlen magyar zenekar ilyen magas színvonalon tolmácsolja az eddig csak a külföldi rádiókból ismert Cream, Jimi Hendrix, John Mayall, Yardbirds, Bill Haley zenéjét. 1968 őszétől a csepeli Radnóti Művelődési Ház lesz a székhelyük, rendszeres fellépéseik mellett itt alakul meg a Sakk-Matt klub is. Ekkor már saját számokat is játszanak, elsősorban a régi zenésztárs Dancsák Gyula szerzeményeit, így a A levegő királya, Hosszúhajú lány című dalokat. Készítenek egy három számos magyar nyelvű demo anyagot is, melyen Cream feldolgozás is szerepel, de a Hanglemezgyártó Vállalat nagyhatalmú urai hallani sem akarnak az ország akkori legnépszerűbb koncert zenekaráról. A hazai közönség által sohasem látott show elemekkel díszítik magas színvonalú koncertjeiket, így ekkor válik Radics Béla egyik emblémájává a foggal történő gitározás. Időközben megtörténik az első tagcsere, Hőnig Rezső helyét a mindössze 19 éves Váradi ”Vadölő” László foglalja el, akit azóta is a legjobb hazai rhythm and blues dobosként tartanak számon. (P.L. megjegyzése: Váradi ”Vadölő” László 2007. novemberében hosszú betegség után elhunyt.) 1969 valóságos diadalútja volt a Sakk-Mattnak, a Rádió, TV, Hanglemezgyár adta nyilvánosság nélkül özönlenek a rajongók koncertjeikre, törzshelyük lesz a zuglói Danuvia, az Újpesti Munkásotthon, de rendszeresen zenélnek az erzsébeti Csiliben és a Bem rakparton is. Gyakran lép fel velük egy rendkívül tehetséges, fiatal énekesnő, Wittek Mari, aki kitűnően tolmácsolja Aretha Franklin dalait. 1969 május 1. a legnagyobb szabású Sakk-Matt koncert, közel 30.000 ember előtt a Gellért-hegy oldalában játszanak a tabáni Jubileumi parkban. Személyi problémák miatt Harmath Albert megválik a zenekartól, helyette Demjén Ferenc ”Rózsi” lesz az új énekes. Hiába a nagy közönség siker, a zenész szakma elismerése, a hivatalos közlemény, sajtó, rádió továbbra sem akar hallani a Sakk-Mattról. Elsősorban ez az elutasítás járul hozzá ahhoz, hogy a sikerek csúcsán, 1969. december 20-án a zuglói Kassák klubban tartja búcsúkoncertjét a hazai blues és rocktörténet egyik legjobb formációja. Ui.:1970 elején Radics Béla megalapította a Tűzkerék triót, Váradi ”Vadölő” Lászlóval és Som Lajos basszusgitárossal. Később csatlakozott hozzájuk Demjén Ferenc is. Radics és Som 1972-től a legendás Taurus ex-T 225 75 82 tagja lesz. A formáció 1973-as felbomlását követően Radics előbb Alligátor majd ismét Tűzkerék néven alakít zenekart, változó felállással. Az igényes rock és blues muzsikához 1982-ben bekövetkezett haláláig hű maradt. Váradi 1972-től abbahagyta a zenélést, Demjén ugyanakkora Bergendy együttessel futott be jelentős karriert, 1977-től szólóénekesi pályára lépett, napjainkig folyamatosan jelennek meg lemezei. A Sakk-Matt együttes másik fele, Csuha Lajos és Miklóska Lajos, Dancsák Miklóssal a Korong együttesben folytatták, itt dobolt később Hőnig Rezső is. Miklós Tibor szövegíróval 1970-ben ők állították először színpadra a Jézus Krisztus Szupersztár című rock-opera magyar nyelvű változatát, melyben fontos szerepet kapott Harmath Albert is. A darabot akkoriban betiltották, de a zenészek megteremtették a későbbi Rockszínház alapjait, ahol Csuha Lajos sokáig énekelt. Ő jelenleg az operettszínházban játszik és szinkronszínészként dolgozik. Harmath Albert is énektudását kamatoztatta, a Színművészeti Főiskola után több vidéki, majd a Fővárosi Operett Színház énekes Színésze lett, később német nyelvterületen énekelt sikerrel. Hőnig Rezső Ausztráliában telepedett le, Miklóska ”Apu” a Korongon kívül rövid ideig a Syriusban, később a Korálban játszott. 1977-től csatlakozott a Nagy Feró vezette Beatricéhez, ahol egyben zeneszerző is lett. 1980-tól felhagyott az aktív zenéléssel, a zenekar 1988-as újjáalakulásánál még jelen volt, de azóta csak a jubileumi koncerteken lépett fel.
Tárász József - Radics Béláról
Volt olyan fellépése a Sakk-Matt-tal, ahol Béla mögött egy összetákolt erősítő állt, nagyteljesítményű papír hangszórókkal, de koncert közben kigyulladt. Felszaladt egy technikus, rohangált az erősítő körül, majd egy vödör vízzel eloltották a tüzet. A gitárt átdugták egy másik erősítőbe, alig volt kimaradás a zenében. Béla hátrafordult, majd belekezdett Jimi Hendrix Fire című dalába. A közönség extázisba esett...
Pályafutása 1968-tól 1972-ig elképesztő sikerek sorozata. A Jimi Hendrix és a Cream nevével azonosított rhythm and blues alapú kemény rockzenét ismertette meg a közönséggel, gitárjátékával pedig különösen Hendrixet idézte. Pályafutását, saját bevallása szerint egy televíziós műsor indította el, amelyben egy műkorcsolyázónő Bill Haley „Rock Around the Clock” című számára futotta körét. A dal Radicsot annyira felkavarta, hogy elhatározta megtanul gitározni. Életének fontos mérföldköve: 1968. „Ebben az időben fedeztem fel magamnak a blues zenét és akkor tudatosult bennem, milyen az igazi rock zene”- emlékszik vissza egy későbbi interjúban. „Próbaszünetekben és lakásban is odaültem a magnó mellé és igyekeztem hangról hangra ugyanazt játszani, mint Hendrix. Addig sosem volt ilyen nehézségem, de az ő játéka nem ment, nem értettem a logikáját. Amikor rájöttem a titkára, más zenész lett belőlem. Minden átértékelődött bennem, éreztem, végre megtaláltam az utam. Amikor az első Cream-lemezt meghallgattam, még inkább megerősödött a hit. Olyan gitárzene volt ez, amiről mindig álmodtam.” A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején elsődlegesen Radics kedvéért zarándokoltak tízezrek a Budai Ifjúsági Parkba, valamint Csepelre a Radnótiba, Újpestre a Derkovitsba, a „Csilibe” vagy akár a Kellnerbe. Aztán szólt a kórus: „Béééla, Béééla!” A zenével foglalkozott, így az elüzletiesedő rockvilágban nem tudta menedzselni sem zenekarait, sem magát. Azt hitte, elég, ha a közönség megőrül érte, a hanglemezgyár és a rádió illetékesei majd jönnek maguktól. Nem jöttek. 1968 legprogresszívebb csapata a Sakk-Matt. A zenekar a legminimálisabb hírverés, reklám ellenére 1968. május 1-jén telt ház- tízezer ember – előtt debütált a Budai Ifjúsági Parkban. A közönség nem akart hinni a fülének, annyira valószínűtlennek tűnt, hogy ismeretlen zenekar, ilyen színvonalas zenét játsszon. A Sakk-Matt koncerten Cream, Jimi Hendrix, Johm Mayal és a Yardbirds dalok, valamint három saját szerzemény hangzott el. Kétség sem férhetett hozzá, a Sakk-Matt a legszínvonalasabb progresszív zenét játszotta Magyarországon, leiskolázva a „Triászt”. Radics játéka megbabonázta a vájtfülűeket is. A zenekar felállása mégis megváltozott, aminek legfőképpen az lehetett az oka, hogy a Sakk-Matt anyagi gondokkal küszködött, más zenekaroknál viszont gyakrabban és hangosabban csilingelt a pénztárgép. 1969-ben az együttesből távozott a dobos, helyét Váradi "Vadölő" László (Scampoló) foglalta el. Ezután néhány hónappal újabb helycsere, Harmath Albert helyére Demjén Ferenc kapaszkodott az együttes szekerére. A repertoárba Béla felvett több Led Zeppelin és Jethro Tull dalt is, a sikersztori töretlennek látszott, de hiába a szájpropaganda, az óriási közönségsiker, a zsúfolásig megtelt Ifjúsági Parkos bulik, a lapok nem írtak róluk, a rádió és a televízió nem foglalkozott velük. A zenekar komoly anyagi problémákkal küzdött, volt olyan koncertjük, ahol a támogatóik kalapozták össze a pénzt, hogy a Triálból kibérelhessék az erősítőket. Végül 1969. december 20-án búcsúkoncertet adott a Sakk-Matt a Kassák Klubban. A közönség sírva fogadta a bejelentést, de már nem volt visszaút. Egy hónappal később, Béla megalapította második nagy bandáját, a Tűzkereket. Az első Tűzkerék trióban játszott, Som Lajos és Váradi „Vadölő” László álltak Béla mellett, de ez a formáció sem úszta meg a tagcseréket. Megfordul a zenekarban Demjén Ferenc, Döme Dezső, Könnyű József és Tátrai Tibor is. Eközben meghalt a példakép Jimi Hendrix, amitől Béla „padlót fogott”. 1970. november 20-án Jimi Hendrix emlékkoncertet tartottak Újpesten a Munkásotthonban és még ebben az évben az Ifjúsági Magazin az olvasók szavazatai alapján az „év gitárosának” választotta Bélát. Mindezek mellett a hivatalos kultúrbunkók ellehetetlenítették a zenekart és a zenészeket is, elsődleges célpontjuk Radics Béla lett. Béla nem tudta feldolgozni az őt ért folyamatos támadásokat, egy évre szögre akasztotta a gitárt és a legrosszabbat tette, az alkohol felé fordult. 1971-ben poraiból feltámadva újra alakította a Tűzkereket, a fogadtatás a rajongók részéről változatlan, nem felejtették el a kapitányt, de a problémák még mindig ugyanazok voltak, kevés a gázsi, nem készült felvétel, a rádió és a televízió sem foglalkozik vele. ’72-ben Som felkereste Bélát azzal az ajánlattal, hogy egy szupergroup szervezése előtt állnak, szálljon be, ráadásul nem kell zenekarvezetőnek lennie, mert ezt a posztot Brunner Győzővel felvállalja, lemezt pedig rövid időn belül készítenek. Béla boldogan mondott igent, mert régi nagy álma volt, hogy bekerüljön a „krémbe” és végre országosan megkapja azt az elismerést, amire régóta vágyott. 1972-ben összeállt a szupergroup, a Taurus EX-T 257882. Brunner Győző-dob (Metró), Som Lajos-basszus, vokál, Balázs Fecó-billentyűs, ének (Neoton), Radics Béla-gitárkirály, ének, vokál. A zenekar semmilyen segítséget nem kapott. Nem véletlen… Három hónapig gyakoroltak szinte éjjel-nappal és írták a számokat, Horváth Attila pedig a szövegeket. Elsőként április 30-án a Citadella bárban, egy zártkörű rendezvényen mutatkozott be a zenekar-elsősorban a szakmának-, ahol a hátbaveregetések mellett az MHV-től kislemez szerződést is kaptak, amelyre a Zöld csillag és a Szólíts meg vándor című dalok kerültek fel. Május elsején az Ifjúsági Parkban délután ötkor léptek színpadra, ez a koncert lett az, amelyre máig a legnagyobb buliként gondolnak a rajongók. Legalább tízezren szorongtak a vár tövében, többen a rakpartról hallgatták a muzsikát, bejutni lehetetlen volt. Évekig nem volt hasonló méretű megmozdulás az ifiparkban, ez is azt mutatta, hogy mekkora igény volt a hetvenes évek elején valami újra, valami keményebb zenére. A koncert után hazafelé igyekvő fiatalok kórusban skandálták: „Bélát a pártba, Taurust a kormányba!” A rendőrség tűrte. Úgy tűnt a zenekar sínen van. A nyáron Budapestre érkező, világhírű Free elé az ORI őket kérte fel előzenekarnak. Tömve volt a Kisstadion, a Taurus fergeteges koncertet adott. „Levertük a Free-t, mint nagymama a poharat”- fogalmazott Som. Béla fogával pengette a húrokat, az „E” húr be is szorult két foga közé, de még vérző szájjal is végigjátszotta az Anyám, vigasztalj engem című számot. Ahogy Balázs Fecó mesélte „A dal ugyanaz marad” című könyvben: A Freevel érkező szaksajtó, a Melody Maker és a New Musical Express újságírói is elámultak, s a budapesti fellépés után szuperlatívuszokban írtak a mi produkciónkról. Áradoztak Radics Béla játékáról, hogy milyen kvalitású gitáros, sőt, ragyogó színészi képességekkel megáldott előadó. Azt hitték, vérpatront harapott át és piros festék dőlt a szájából. Nem gondolták, hogy a vér valódi. Béla attrakciója maga volt a magyar valóság! A Taurus az év során minden komolyabb fővárosi helyen fellépett, sőt, több vidéki nagyvárosban is játszott. A siker ellenére a zenekarban nőtt a feszültség, mert a nagylemez-ajánlat késett. Ekkor Brunner Győző húzott egy merészet, és Zoránt behozta a csapatba, hátha majd ő „szalonképessé” teszi a Taurust. Somnak távoznia kellett. A váltás azonban megpecsételte a zenekar sorsát. A rajongók nem fogadták el Zoránt, és nem akarták tudomásul venni Som távozását. Így senki számára nem volt meglepetés, hogy Brunner Győző zenekarvezető 1973 májusában bejelentette a zenekar megszűnését. Bélának ez már sok volt, ismét a pohár után nyúlt. Ettől kezdve pedig már sohasem találta meg a felfelé vezető utat. Bár 1973-ban még próbálkozott az Aligátor nevezetű formációval, de ez igazából már Béla hattyúdala volt. Újra összehozta a Tűzkereket is, de már tisztában volt azzal, hogy nem lesz a magyar rockzene elismert képviselője. Súlyos alkoholbetegsége következtében 1982 októberében hunyt el. 36 évet élt. Magyar sors. Sírhelye a Megyeri úti temetőben a mai napig is a progresszív zenét szerető „ötvenesek” zarándokhelye. Horváth Attila: „Magyarországon a zsenik sorsa vagy az, hogy megőrülnek, vagy az, hogy öngyilkosok lesznek, vagy alkoholistaként halnak meg.”
Innen indult (és érkezett vissza) Radics Béla
Ezt a fotót a még ifjú Demjén Ferenccel azért tettem be, hogy lássuk és érezzük az akkori idők auráját. A háttérben az embergyilkos Lenin figyel minden félrefogott akkordot és félrecsúszott mondatot. Nem volt menekvés előle (csak külföldre...)
(Szobor-, és emléktábla-avatás)
Tárász József, a Radics Béla Emléktársaság volt elnöke
