Pentaton skálák I.
A fejezetben lévő (.mus kiterjesztésű) kották a Finale Notepad nevű programmal játszhatók le. Az ingyenes program a Letöltések című fejezetből tölthető le.
A fejezet hivatalos támogatója és kritikusa az alabamai Georgie bácsi
A pentatónia rövid ismertetése
Néhány gondolat a dúr-pentatóniáról
Kérdések és válaszok - no.1 - 2
A pentatónia rövid ismertetése
Mottó: "Csupán öt zenei hang létezik, ám ennek az öt zenei hangnak oly sok a változata, hogy nem győzzük hallgatni." (Szun-ce: A háború művészete - I.e. kb. III. század)
Én nem értek egyet néhány zeneelméleti könyv azon kijelentésével, miszerint a pentatónia, azaz az ötfokú skála, amely hangköz szempontból tiszta kvintek sorozata, nem az emberiség legősibb hangsora. A kvintlépéseket C hangról indítva voltaképp megkapjuk a tiszta hangolású kvintkör hangjait (és közvetve skáláit), sőt mind a 12 különböző hangot...
C - G - D - A - E - H - Fisz - Cisz - Gisz - Disz - Aisz - Eisz - (Hisz)
Ez a rendszerezés nyilvánvalóan sok (pontosabban 8) oktávnyi terjedelmű, ám az első 5 hangot egyetlen oktávba és hangmagasság szerint sorba rendezve megkapjuk a tiszta dúr-pentaton hangsort:
C - D - E - G - A
Ebből a hangsorból már csak 2 hang hiányzik, hogy létrejöjjön az egyszerű, fehér billentyűs C-dúr skála...
C - D - E - (F) - G - A - (H) - C
...bár megjegyzem: a kvintépítkezésből valójában nem ez a skála, hanem a C-líd következik:
C - D - E - (Fisz) - G - A - (H) - C
Ezt már az ókori kínaiak is észrevették. Az ősiségről még egy adalék: a régi görögök ismerték a negyedhangos lépéseket is (ezzel kapcsolatban lásd az Alapskálák I. című fejezet "Az alapskálák eredete" című részét), sőt századunkban egy Alois Hába nevű cseh zeneszerző is kísérletezgetett ilyen hangközökön alapuló hangrendszerrel, ám én ezt a zenei hatást inkább egyfajta énekbeszédszerű jelenségnek értékelem, semmint tiszta zenének, tehát hallgassa azt kellő műélvvel, aki mellette érvel.
Ezúton jelzem, hogy a későbbiekben ilyen jellegű, azaz különböző hangrendszerekhez köthető kísérleteket nekem is szándékomban áll megtenni és publikálni a Bundnélküli gitár című fejezetben.
Egy másik, a fentinél átláthatóbb, a pentatóniáról szóló zenei értelmezés a zongora billentyűin figyelhető meg…
…és ha kizárólag a fekete billentyűket szólaltatjuk meg, akkor egy pentaton hangsorban mozgunk. Ez a hangsor a „Kozmosz zenéje”; ezt bárkinek bebizonyítom, aki hajlandó meghallgatni az én pentatonikus zongora-improvizációmat. S mint ilyen, tiszta zeneiségében a legősibb. Bizonyítja ezt azon tény, miszerint a világ egyik legősibb civilizációja, a kínai évezredek óta használja a pentatóniát egyfajta misztikus alaprendszerként. (Az első írásos emlékek i.e. 3000-ből származnak!) Sőt, a szintén ősi magyar népzene (nem a nóta!) és a feketék alkotta blues-zene is pentatóniára épül. Ősiségből és az ehhez kapcsolódó zenei ösztönösségből tehát nincs hiány. Az iménti felsorolásból elsősorban a blues-pentaton hangsorra van szükségünk, ezt fogom tehát elemzésnek alávetni, bár szerintem a kínai pentatónia éppoly izgalmas volna. Sok különbség nincs is köztük, nagyobbrészt pusztán kezdőhangjában (dúr-pentatónia - moll-pentatónia), bár a kínai zenében azért mutatkoznak más (hétfokú) zenei jegyek is, aminthogy voltaképp maga a blues is megalkotta önnön műfajbeli jellegzetességeit.
De bárminemű zenei szofisztikánál többet ér a következő öt, tulajdonképpen tiszta pentaton hangsort alkotó skálafok. A kérdéseket mellőzve inkább ne is tegyünk mást, mint játsszunk és bízzuk bátran magunkat fülünkre!
Mivel a mai gitárcentrikus könnyűzene nagyobbrészt a blues-zenére alapul, ezért annak egyik népszerű hangsoráról, az E hangról indított, úgynevezett lá (moll) pentaton hangsort választottam alapértelmezettnek.
A skála hangjai: E - G - A - H - D
Skálát alkotó hangközei: kisterc - egész - egész - kisterc - egész
Ez az 5 hang ömlesztve így jelentkezik a gitáron:
Először nézzük meg a skálát dinamikus Flash-animációban...
...majd szétbontva statikus, Pénzes-féle tükörképekben is.
kisterc - egész - egész - kisterc - egész
Ezt a fokot nevezik moll-pentatonnak is.
Sok mással együtt az amerikai feketék és a magyar népzene alaphangsora. Ügyeljünk a zárt és következetes ujjrendre!
Nézzük meg ezt a fokot animációban is:
egész - egész - kisterc - egész - kisterc
Ezt a fokot nevezik dúr-pentatonnak is.
A kínai zene misztikus alaphangsora.
egész - kisterc - egész - kisterc - egész
kisterc - egész - kisterc - egész - egész
egész - kisterc - egész - egész - kisterc
E-pentaton hangsor 1. fok 12. fekvésben
Tehát itt már nincsenek üres húrok:
Klasszikus gitáron történő gyakorlás esetén nehezen tudunk benyúlni a 4. ujjal a 12. fekvés fölé, ezért az ujjrend 1-3:
Apró, bagatell játék gyanánt hadd mutassam meg a fenti 5 darab E-pentaton skálafokot Fender-tükörképben is! Rocktörténeti érdekesség, hogy Hendrix ugyanilyen módon és ugyanilyen húrozású (tehát balkezes) Fender-gitárral fogta le ezeket a skálafokokat:
Szembetűnő jelenség –főként a tapasztaltabb gitárosok számára-, az idegenszerű ujjrend (ami azért nem hendrixi). Természetesen egy blues-improvizáció során bármilyen ésszerű ujjrendet alkalmazhatunk, noha én személy szerint nem kedvelem a „dirty” blues-stílust, ahol a játékos már annyira blues-os, hogy rossz ránézni a játszó kezeire, miközben halálraunt zenei közhelyeket pufogtat valamiféle megvilágosodott arckifejezéssel. Ez tipikusan a tornácon üldögélő atlantai ültetvényes Georgie nagybácsi stílusa, amelyet azonban úgy tűnik a blues szempontjából el kell fogadnunk hitelesnek.
Ennek ellenére ez számomra olcsó hatásvadászat, akár nagynevű gitáros teszi, akár „kicsi” és a show-business szóljon csak a tömegekhez. Épp ezért én ezen egyszerű skálákhoz is egy kissé szigorúbban állok hozzá és ebből a szigorból a későbbiekben majd még vígan visszavehetünk, aminthogy a „dirty” blues-stílushoz már nem fogunk tudni Vivaldit hozzátenni.
(Időközben nagyon komoly szemrehányást kaptam az alabamai Georgie bácsitól a fenti kijelentések miatt, ezért megkövetem őt. Egyúttal szeretném őt bemutatni kedvenc hintaszékében, még kedvenc hurrikánjának érkezése előtt.
Forgive me, dear uncle!
A pentaton skáláknál is felhasználható némelyik skálavariáció, bár egy kis ésszel és Georgie bácsi zenei tapasztalatával könnyen alkothatunk saját pentaton skálavariációkat. Ám hozzátenném, hogy a pentaton skálavariációk önmagukban nem is oly fontosak, hiszen a skálavariációk alapskálákon történő tömeges gyakorlása eredményeként a technika stabilitása, biztonsága a pentaton skálákon (és persze a blues-improvizáció során) is jelentkezni fog. A nyers technika tehát szólótechnikai alapként segíthet, ám a zenei fantázia beindítása már egy másik gyakorlatsorozat.
A fenti E-pentaton hangsor esetében egyébként nagy valószínűséggel a következő három akkord fog felmerülni:
E7 – A7 – H7
A köztük lévő átmeneteket persze lehet így is, úgy is variálni, a lényeg, hogy ezen három akkord körül fog forogni a kíséret és dallam. Szerintem kellő ízléssel és időzítéssel egy blues-ba voltaképp bármely hang bejátszható. Nagyon óvatosan tegyük be az alaphang feletti félhangot, amely E blues esetén F hang, A esetén B, stb.
Egyes zenei kiadványok ezeket a „bővíthető” hangsorokat pentatonikus moll-hangsoroknak is nevezik. Egy moll vagy pentatonikus moll hangsorba a fent részletezett pozíciójú hang tehát bejátszható. Lásd például Johannes Brahms Kettősversenyének nyitó csellószólóját:
Akik számára a fenti zenei példa nem volt megfogható, itt van egy másik, ma már szintén "klasszikusnak" nevezhető blues-szám: Led Zeppelin - Since I've been loving you. Ez a dal szerintem a 70-es évek improvizatív rockzenéjének egyik csúcspontja. Zeneelméleti érdekessége, hogy bár C-moll / C-blues pentatonban íródott, mégis főleg a basszusmenetben következetesen megjelenik a fent említett legkényesebb hangpozíció, ebben az esetben Cisz!
Megjegyzésemmel sokan nem fognak egyetérteni, mert lehetséges érvelésük szerint ekkor már elveszik a tiszta blues-pentatónia. Erre azt válaszolom, hogy én már hihetetlenül unom a klasszikus blues-frázisokat és adják el azokat inkább a botfülűeknek. (Ezen mondat létjogosultságáról rengeteget veszekedtem Georgie bácsival, de nem vagyok hajlandó visszavonni.)
Mindent egybevéve: hallgassunk Hendrixet, kiváltképp koncertes blues-improvizációit és jegyezzük meg híres mondását:
"Blues is easy to play but hard to feel." - A bluest könnyű játszani, de nehéz érezni.
Azaz ébresszük fel a bennünk szunnyadó, örök Hendrixet és lefekvés előtt Georgie bácsit, mert meghűl ott a hintaszékben éjszaka...
Természetesen lehetséges a pentaton skálákat egyhúron is játszani, sőt itt sokkal egyszerűbb a skálák összekötése, mint a tercekre építkező alapskáláknál. Ennek szemléltetésére gyártottam is egy neonreklámot:
Maradunk E-pentatonikus moll skálában, tehát az 1. fokot E hangról indítottuk. A tonika hangot, azaz a skála alaphangját, ebben az esetben E, skálaszíntől függetlenül pirossal jeleztem.
-
az 1. fokról (E) indított skála színe fekete – (E6 és E1 húr)
-
az 2. fokról (G) indított skála színe sárga – (G3 húr)
-
az 3. fokról (A) indított skála színe zöld – (A5 húr)
-
az 4. fokról (H) indított skála színe szürke – (H2 húr)
-
az 5. fokról (D) indított skála színe kék – (D4 húr)
Nem oly meggyőző? Akkor lássuk szétbontva őket, bár ez a fenti táblázat alapján fog történni.
Egyúttal láthatjuk, hogy az E-pentaton skála számunkra kiemelten hasznos volt, hiszen az összes skálafokát tudtuk üres húrról indítani, azaz képesek voltunk egyetlen táblázatban szemléltetni.
Improvizáció során szerintem nem előnyös az egyhúros pentatónia erőltetése. Egyszerűen más a blues jellege, magyarán ez ízléstelen volna. A fenti táblázatok segítségével viszont könnyebben köthetünk össze skálafokokat és ez már megfontolandó. Ezekről a lehetséges összekötésekről szól többekközt a Pentaton skálák III. című fejezet.
Georgie bácsi kritikai megjegyzésére...
"Why isn't any blues scale in your damned guitar school, my son? - Miért nincs blues-skála abban az ... Gitáriskoládban, fiam?"
...és konkrét tanítványi igényekre reagálván kell kibővítenem a pentaton fejezetet. Kezdő tanítványaimnál már viszonylag hamar erőltetem a blues-improvizáció tanulását, ha ugyan nem szeretne ő maga azonnal, egészen kérlelhetetlen lendülettel annak nekikezdeni. A pentaton sablonokat, főleg az alapértelmezett 1. fokot így szükségszerű célirányosan "blues-hangokkal" kibővíteni, bár nyilvánvalóan működnek azok önmagukban is. Az alábbi két tükörkép a kezdőknek, általam ajánlott blues-hangsorokat tartalmazza. Ahogy már említettem: ne felejtsük el, hogy egy blues-improvizációba valójában bármilyen hang bejátszható megfelelő időben és előkészítéssel. Ne lepődjünk meg tehát azon, ha más helyeken azonos elnevezéssel más blues-skálaszerkezettel találkozunk.
Az eredeti skálaszerkezet feketével, az új hangok szürkével vannak jelölve. A különböző színek ugyanakkor a hangok között egyfajta alá-fölérendeltségi viszonyt is érzékeltetnek. Ez azt jelenti, hogy a fekete hangok maradnak továbbra is a legfontosabbak, a szürkék csak átvezető, színező szerepet játszanak. Oktatói tapasztalatom szerint ebből a sablonból és instrukcióból bármelyik kezdő gyakorló nyugodtan kiindulhat.
Ezen technikai elemek létfontosságúak blues-improvizációnál, de természetesen más olyan stílusoknál is, amelyek (sok esetben) szintén pentatóniában gondolkodnak. Ilyenek:
-
korai jazz,
-
jazz blues,
-
funky és soul,
-
shuffle,
-
70-es évek rock zenéje,
-
stb., azaz lényegében majdnem minden amerikai gyökerű zene.
Ragadjunk ki "önkényesen" ebből az egyesített skálahalmazból most egy hangcsoportot!
(A még belejátszható további hangokat szürkével jelzem.)
B. B. King, az authentikus blues egyik legnagyobb öregje az ilyen blues-alapú hangcsoportokat boxoknak hívta. Georgie bácsi már el sem nevezte őket, csak azt mondta, hogy töltsem meg a rumos poharát. Én ezen hangcsoportokat inkább sablonnak hívom, mivel előregyártottak és a mi dolgunk pusztán a sablon "műveltetése".
A fentiekből következően mindenkinek (hosszútávon) sajátmagának kell felfedeznie a skálafokok közti zenei-technikai összefüggéseket, azaz a sablonokat, a boxokat. Ezt általában a gyakorló zenei fantáziája, technikai felkészültsége határozza meg. Én például szeretem a nagy hangközös sablonokat, mert hosszú és fürge ujjaim vannak, ám ezt nem várhatom el egy kiskezű kezdő tanítványtól. A gitároktatói mottó tehát csakis ez lehet:
"Fedezd fel saját sablonjaidat, boxaidat (és Georgie bácsit, ha eltévedt a kukoricásban)!"
Ez a boxban és a fenti blues-pentaton skálában való zenei gondolkodás érhető tetten a Zenés bemutatkozás című fejezet saját blues-improvizációiban. Az egyszerűség kedvéért kettőt ideszerkesztek:
Hendrix style blues backing - improvizáció 2 - részlet
...amely során végig H-blues pentatonban vagyok. Az első blues-körben a fenti (itt H-hangról indított) blues-skálából nem is lépek ki, utána pedig skálafokokat és vele boxokat váltok a pillanat spontanitása szerint.
Hendrix - Voodoo Child backing - improvizáció - teljes
A főriff után nagyon sokáig csakis a fenti, üres húros E-blues pentaton 1. fokban maradok, ahogy azt Hendrix tette '68-ban és onnan próbálom kihozni az improvizációs maximumot, mivel nagyobbrészt alkalmazkodnom kellett Hendrix eredeti rögtönzési stílusához.
A későbbiekben szándékomban áll egy külön fejezetet szentelni a blues-improvizáció Pénzes-féle értelmezésére. A fejezet legfőbb jellegzetessége az lesz, hogy egyetlen blues-frázist sem fogok megmutatni, arra kérvén a Tisztelt Olvasót, hogy mielőbb magolja be azt. Helyette általánosabb, egyúttal szerintem sokkal izgalmasabb kérdésekkel-válaszokkal fogom rávezetni az Olvasót a blues "filozófiájára". Egyébként a fejezet címe is ez lesz: "A blues filozófiája". Én már alig várom...☺
A hanghajlítások a gitáron jellegük szerint "ezerfélék" lehetnek. Ez már önmagában megnehezíti a technika rendszerezett ismertetését. Ezt még súlyosbítja azon tény is, miszerint nagyon nehéz egy dinamikus mozdulatsorozatot statikusan ábrázolni. Ez az alfejezet tehát csupán egyszerű ismertető és persze mindemellett segédlet az oktatás során.
A gitár felépítéséből adódóan lehetőségünk van a hangmagasságot nemcsak a húr lefogásával, hanem erőteljes fel-, illetve lehúzásával is manipulálni. Ez olyan sajátosan izgalmas hangzást eredményez, amellyel így szinte minden szólógitár-stílusban találkozhatunk.
Vessünk egy gyors pillantást a fenti A-blues hangsor 1. fokára!
Emeljünk ki ebből a skálából egy olyan hangcsoportot, amelyen a legalapvetőbb hajlítások jól szemléltethetőek és kigyakorolhatóak:
Ebben az esetben tehát a D - Disz (szürke) - E hangokat választottuk ki. Vegyük észre, hogy az E hang -noha zeneileg éppúgy benne van az 1. fokban is-, helyileg már a 2. fokhoz tartozik.
Ha a D hangot csak a Disz-ig hajlítjuk fel, akkor félhangos a hajlítás, ha az E-ig, akkor egészhangos. Természetesen vannak ennél nagyobb hangközű hajlítások is; például Malmsteen folyamatosan nyújt-hajlít kisterceket (D - F), vagy még ennél is nagyobbat. Ám vigyázzunk az egészhangosnál nagyobb hajlításokkal. Ugyanis igen megterheli éppúgy a húrt, mint az esetlegesen Floyd Rose-rendszerű húrlábat (vibrato bar). Nekem nem egy húrom szakadt már így el. A részleges megoldás erre az lehet, amit Malmsteen is tesz, hogy félhanggal hangoljuk le a gitárt.
Én alapszinten négyféle hajlítást különböztetek meg. Ezeket az egészhangos hajlításon keresztül fogom bemutatni.
-
Felhajlítás: D - E.
D hangról indulunk és felhajlítunk E-re. -
Lehajlítás: E - D.
E hangról indulunk (tehát felhúzott húrral) és lehajlítunk D-re. -
Fel-lehajlítás: D - E - D.
D hangról indulunk és felhajlítunk E-re, majd vissza D-re. -
Le-felhajlítás: E - D - E.
E hangról indulunk és lehajlítunk D-re, majd vissza fel E-re.
Könnyen észrevehető a legfőbb probléma: a 2. és 4. hajlításnál a hangra úgy kell felhajlítanunk, hogy előtte nem pengetjük meg a húrt! Ezen nehézség ellenére a technika működőképes és pusztán gyakorlat kérdése. A fenti négy alapvető hajlítást "ezerféleképpen" tudjuk variálni. Ez azt jelenti, hogy tudunk gyorsan, lassan, kitartva, stb., hajlítani. Innentől tehát már folyamatosan "fülre" kell dolgoznunk.
-
Mindig konkrét hangokról és hangokra, konkrét ötletekkel hajlítsunk! Ne hajlítsunk csak azért, mert éppen eszünkbe jutott (vagy mert az oktató éppen azt mondta-; ez tehát a kezdő tanítványok tipikus hibája).
-
A húr visszaengedésénél kiemelten ügyeljünk a szomszédos húrok tompítására is, hiszen -ezt majd tapasztalni fogjuk-, egy erőteljes hajlítás során azokhoz is hozzáérünk és ez bizony -főleg elektromos gitár esetében-, tisztességes zajt eredményez.
Nyilvánvalóan nemcsak a játszó kézzel, hanem például Floyd Rose-rendszerű húrlábbal (vibrato bar) is tudunk hajlítani. Ez azonban már másik technikai megközelítést igényel.
Minden kezdő és haladó gyakorló figyelmébe ajánlom a Dire Straits - Brothers in Arms című számát. Ebben Mark Knopfler annyira sok és különböző hajlítást használ, hogy az oktatás során az alapelvek tisztázása után általában azonnal el is kezdjük tanulni.
(Georgie bácsi nagyon elégedetlen ezzel az alfejezettel és be kell látnom, hogy teljességgel igaza van. Megígértem neki, a Gitáriskolám teljes verziójában végre érthetően, részletesen, dinamikus magyarázatokkal -ilyenek például a video-file-ok-, kidolgozásra kerül.)
Néhány gondolat a dúr-pentatóniáról
A napokban az egyik tanítványom olyasfajta kéréssel állt elő, hogy szeretne "japán skálát" tanulni. A kérést megértettem, tehát az valamilyen zenei egzotikumra utal, de sajnos ilyen skála a legjobb tudomásom szerint nem létezik, ha csak nem valamelyik ősrégi sintoista szertartás részeként vagy Okinawa szigetének egy eldugott szegletében ☺, arról nem is beszélve, hogy nem a mi temperált hangrendszerünkben. Ha zenei egzotikumra vágyunk, bátran ajánlhatom a már említett, komoly filozófiai gyökerekkel rendelkező kínai zenét, amely azonban dúr-pentatóniára, tágabb értelemben pedig az ezt kibővítő diatonikus, azaz hétfokú skálára épül. Az alábbi dallam nem tisztán a legfenségesebb G-(dúr)-pentaton, benne megjelenik egy, a diatonikus skálára átvezető, úgynevezett pien, C "vendéghang". Tehát a zenei részlet a fent ismertetett, alapértelmezett E-moll pentaton skála 2. fokán, azaz G-dúr-pentatonban kényelmesen lejátszható.
A file letölthető innen (.zip tömörítésben)
Már említett módon a pentatónia természetes szépségét más népek is igen korán felfedezték, többek közt a feketék gyapotszedés közben. Az alábbi dallamnak külön története van: Antonin Dvorak kiváló cseh zeneszerző (és mellesleg a mozdonyok megszállottja) néhány évig az Egyesült Államokban élt és dolgozott. Ott szerzett zenei tapasztalatainak egyik csodálatos tárháza a 9. ismertebb nevén "Új Világ" szimfónia, amelynek 2. tételében egy gyönyörű, feketék énekelte spirituáléra emlékeztető dúr-pentaton dallam csendül fel. Az érdekesség azonban az, hogy ez Dvorak saját dallama, bár később olyan népszerű lett, hogy a feketék is sajátjukként énekelték. A dallamot emlékezetből kottáztam le, így a partitúrához képest lehetnek benne kisebb eltérések.
Georgie bácsi ragaszkodott a következő megjegyzés közzétételéhez:
"You are wrong, my son. It's my music. That's all". - Tévedsz, fiam. Ez az én zeném, ennyi..."
A file letölthető innen (.zip tömörítésben)
Hallgassuk meg a fő motívumot eredeti formában is!
A blues-akkordozásra, blues-kíséretekre is ugyanaz a zenei ösztönösség jellemző, amelyet oly sokszor hangoztattam. Egyre jobban úgy látom, hogy a blues tanításakor az előregyártott blues-frázisok tanítása helyett célszerűbb a tanítvány belső felismeréseire alapozni. Klasszikus értelemben tehát nem is beszélhetünk tanításról; úgy tűnik, hogy a "bennünk szunnyadó Hendrix" és kukoricásban eltévedt Georgie bácsi felfedezése sokkal fontosabb minden élemedett gitároktatói instrukciónál. Ennek tudatában állítottam össze néhány jellemző, néha nyitó vagy lezáró, máskor teljes blues-akkordmenetet, idegen szóval blues-wamp-et, igazán a teljesség igénye nélkül. Magát az angol szót én nem szeretem, már annyira dohányfüstös, hogy fulladozom tőle; Georgie bácsi ilyenkor hátba szokott veregetni és lenézően mosolyog rajtam. Az akkordmeneteket önmagukban publikálom, azaz nem adom meg a hozzájuk tartozó ritmikát. Legyen a ritmikai beillesztés a Tisztelt Olvasó házi feladata! Ne keressünk tehát a sablonok között több zenei szabályt, magyarán ne legyünk sablonosak; mindenki variálja úgy őket, ahogy ízlésének, életérzésének a legmegfelelőbb.
A legáltalánosabb akkordmenet A-pentaton esetén, amelyet neveznek 12 ütemes blues-körnek is (az akkordok utáni szám az ütemszámot jelenti):
A7 (4) - D7 (2) - A7 (2) - E7 (1) - D7 (1) - A7 (1) - E7 (1)
Jazz blues backing track-eknél a fenti akkordmenet gyakran egészen moll-négyeshangzatokig lágyulhat:
Am7 - Dm7 - Am7 - Em7 - Dm7 - Am7 - Em7
Gyakran fűszerezik tovább a dúr szeptim-akkordokat (x7) nónahangokkal (x7/9):
A7/9 - D7/9 - A7/9 - E7/9 - D7/9 - A7/9 - E7/9
Hendrix gyakran használt olyan akkordokat, amelyekben a nónahang még egy félhanggal fel volt emelve (x7/9#):
A7/9# - D7/9# - A7/9# - E7/9# - D7/9# - A7/9# - E7/9#
A kíséretet tovább fűszerezhetjük, ha az akkordok előtt mindig egy félhangos ráhúzást, egyfajta akkord slide-ot teszünk. Ezt zárójelbe tett akkorddal jelzem:
(Gisz7) A7 - (Cisz7) D7 - (Gisz7) A7 - (Disz7) E7 - (Cisz7) D7 - (Gisz7) A7
E-pentaton bevezető akkordmenet:
E7/9 - E7/9# - E7/9 - E7/9b - E7 - E+...
A-pentaton bevezető akkordmenet:
A - A7 - D - Dm - D - D7/9 - Disz7/9 - E7/9...
E-pentaton lezáró akkordmenet:
...A7 - Cisz7 - D7 - Disz7 - E7 - B7 - A7
Láthatóan a blues-tonalitás nem bonyolítja túl a már megszokott TSDT-képletet, amely így a lehető legegyszerűbb formában jelentkezik: A-pentaton esetén a tonika (T) A7 négyeshangzat, a szubdomináns (S) D7, domináns (D) E7. Végig ez az elv van követve, amelyet aztán átvezetések, egyéb zenei fűszerezések tesznek még izgalmasabbá.
Érdekes dolog történt velem. Kaptam egy G-slow-blues backing track-et és megpróbáltam a barangolást (P.L. megjegyzése: értsd a roaming-ot, amelyről a Tisztelt Olvasó részletesen olvashat Az improvizáció című fejezetben), és működik (nálam is). Aznap éjszaka alig aludtam, akkora volt az adrenalin-szintem! Másnap félve vettem újra elő a gitárt, de akkor is működött és azóta is. Igaz, egy kicsit még skálaízű az egész, de a dúr7 akkordokból álló blues-körre nagyon jól illeszkednek a blues skálák. Igazán nagyon hálás vagyok és köszönök minden segítséget, amit tőled kaptam.
Ami
leginkább most foglalkoztat, hogy mitől lesz olyan igazán ízes blues-os
a játékom? Gondolom nemcsak attól, hogy blues skálákat játszom...
Valóban, az improvizációra vezető egyik legfontosabb módszeremről beszélsz, nevezetesen arról, hogy adott backing track-re azonos tonalitású (hangnemű) roaming már egész jól hangzik! Ezt minden kezdő és jó hallású gitáros igen hamar észreveszi. Hogy mitől lesz blues-szerű a játékod? Egy időben én minden tanítványomnál eljátszottam azt, hogy egy jó blues-improvizáció után megkérdeztem tőlük: "Szerinted mennyi blues-zenét hallgattam, hogy ezt lejátszhassam?" Felmerültek itt komoly mennyiségi becslések, ám a korrekt válasz az, hogy semmit. Én soha nem hallgattam blues-t, mégis képes vagyok benne gondolkodni. Ez úgy lehetséges, hogy ez a zene nem kintről, hanem belülről, a lélek mélyéből származik. A fent említett poénszerű kijelentés tehát ("Ébresszük fel a bennünk szunnyadó Hendrixet!") valójában nem vicc. Az ehhez vezető út azonban rögös és hosszú. Szakmai javaslatom, hogy az első sikerélmények után ne ragadjunk le a blues-skáláknál, hanem ezzel párhuzamosan kezdjük el az alapskálákat és mindent, ami éppen kezünk ügyébe akadt. Soha ne felejtsük el, hogy a tartalomhoz a technikán keresztül vezet az út és ez már meg is határozza további tennivalóinkat. Erről bővebben a már említett Az improvizáció című fejezetben olvashatsz.
Egy kérdésem volna a blues-skálák kapcsán. Vegyük példaként az Ön által publikált és meghatározott A-blues pentaton 1. fokot. Azt vettem észre, hogy Ön az E1 húron lévő H hangot blues-hangként bejelölte, míg az E6 húron lévőt nem. Figyelmetlenség volt ez vagy szándékosan tette? Megjegyzem, szerintem szándékosan volt, hiszen az E-blues pentaton 1. foknál is ez figyelhető meg...
Valóban, kitűnő a megfigyelés! Ennek oka a következő. Már többször említettem, hogy a blues nagyon kötetlen és egyúttal ösztönös műfaj. Ebben a minőségében a blues zenébe jóval több hang beleillik, mint amennyi az alapként felhasznált tiszta pentatonban van. Voltaképp kissé lesarkítva, bizonyos zenei helyzetekben és igen óvatosan adagolva mind a 12 félhang beletehető, ám ekkor blues-alapskálaként már egy kromatikus skálát kapnánk, amit egy kezdő tanítvány nehezen tud értelmezni. Az általam meghatározott A-blues pentaton 1. fokból tapasztalatom szerint bármelyik kezdő nyugodtan kiindulhat. Ebben a hangsorban a H hang fontos, bár nem a legfontosabb. Ha ezt a H hangot már rögtön, az alaphang után beleteszem, akkor ez az eredetileg karakteres blues-skálának induló hangsor egészen moll-hangzásúvá vált volna. Ezt el akartam kerülni, mert a kettő között azért van némi különbség. Az authentikus (gyapotszedő) blues-zenére például határozottan nem jó a moll hangsor, illetve ráilleszthető volna, de végeredményben nem ízlésesen. Ezt az ízlésesbeli különbözőséget igyekeztem a tükörkép-módszerben megjeleníteni.
 |
 |