Kottaolvasási gyakorlatok I.

Legutóbbi módosítás: 2011.04.08.

 

Bevezetés

Alapgyakorlatok

Kottarendező

Érdekességek

A felhasznált dalok listája

 

Bevezetés

 

A kottaolvasás szerintem elsősorban elmejáték és nem nyers technikai gyakorlat, nagyon lényeges tehát, hogy a kottaolvasás gyakorlása előtt már rendelkezzünk egy bizonyos szintű gitártechnikai tudással és szemlélettel, valamint ez (ha a legjobbat akarjuk magunknak) a Pénzes-féle módszertanra alapuljon,  ezért mindenekelőtt az alábbi fejezetek alapos tanulmányozását javaslom:

 

  1. A Pénzes-féle gitár tükörkép

  2. Általános gitártechnikai alapelvek

  3. További gitártechnikai alapozás

  4. A Pénzes-féle módszertan gerincét alkotó trichord-szerkezetű alapskálák

  5. Az alapskálák ritmikai és dallamvariációi, azaz a skálavariációk (legalább a kezdő gyakorlatokat nézzük át!)

  6. Ritmikai alapfogalmak

Továbbá:

  1. A Letöltések című fejezetből töltsük le és telepítsük fel a Finale Notepad egy régebbi, 2003-as verzióját, mert az összes kotta ezzel a verzióval készült.

  2. Regisztráció és bejelentkezés után töltsük le a gyakorlatok Finale-állományát az ingyenesen elérhető anyagok között. Minden egyes kotta .mus kiterjesztésű és egyetlen .zipbe van csomagolva.

 

Az alapszintű gitártechnika és ritmikai fogalmak elsajátítása után a fejezet végén található Kottarendező segít a tanulás még rendszerezettebb folytatásában.

 

Alapgyakorlatok

 

Az ötvonalas kotta gitáron való értelmezése jóval nehezebb feladat, semmint azt gondolnánk. Hiszen nemcsak a kotta értelmezése, megfejtése számít, hanem az az értelmező rendszer, amelyet erre a gitáron alapként felhasználhatunk és ebbe bizony gitártechnikai kérdések is beleszólnak. Ugyanis egy hang a gitáron igen sok helyen előfordulhat, másszóval rengeteg, különböző szerkezetű alapskálából válogathatunk. Vegyük észre, hogy ezt nem tudjuk megtenni a zongoránál, hiszen ott csupán egyetlen lineáris hangsor van!

 

A zongora billentyűzete

 

Ez a skálabőség kezdőknél nem oly lényeges, de magasabb szinten már előjönnek a rossz skálasablon okozta hibák. Következésképpen mindenekelőtt ki kell választani egy olyan megfelelő alapskálasablon-rendszert, amelyre haladó szinten is alapozhatunk. Voltaképpen erről szól Gitáriskolám, hiszen szinte nem is tesz mást, mint folyamatosan technikai alapsablonokot mutat és magyaráz.

 

Lássuk a legelső, már több helyen is említett példát, egy egyoktávos C-dúr skálát:

 

Egyoktávos C-dúr skála

 

A skála első hangja a C, amiről már az általános iskolában is azt tanultuk, hogy „ő a dó az első pótvonalon”. Klasszikus zeneelméleti meghatározás szerint ez az egyvonalas C, modernebb megközelítésben a MIDI-szabványból kiindulva C4. A kottából azonban semmi lényeges gitárspecifikus dolog nem derül ki, ezért kellett aláilleszteni a tabulatúrát. Ez a C-dúr skála a Pénzes-féle tükörképben viszont statikus módon kiválóan ábrázolható:

 

Pénzes-féle gitár tükörkép - C-dúr skála 1.

 

A fenti C-dúr skála további lehetőségei (az én rendszerem szerint, nincs ábrázolva az összes szabványos lehetőség):

 

Pénzes-féle gitár tükörkép - C-dúr skála 2.

Pénzes-féle gitár tükörkép - C-dúr skála 3.

Pénzes-féle gitár tükörkép - C-dúr skála 4.

Pénzes-féle gitár tükörkép - C-dúr skála 4.

 

A skála hangjai tehát nem változnak, míg a szerkezetek -bizonyos "szabványos" korlátok között-, annál inkább. Pontosan ezért kell mindenekelőtt egy megfelelő alapskála-sablont kiválasztanunk.

 

Egyébként a legelső kis, egyoktávos C-dúr skála (pirossal jelölve) tovább is bővíthető, nevezetesen része a nagy F-líd skálának (és persze fordítva, azaz a kis, "technikai" F-líd része lehet a nagy C-dúr skálának):

 

Pénzes-féle gitár tükörkép - F-líd skála

Tehát ezen kibővített skála zenei hangjai: F-G-A-H-C-D-E-F-G-A-H-C-D-E-F-G-A-H

 

A fenti skálahalom, amely a gitáron egyetlen skálalehetőség sokféle megnyilvánulása a kezdő számára gyakorlatilag a bőség zavara. De abban a pillanatban, hogy zeneelméletileg már „átlátjuk a rendszert”, lehetőségeink garantáltan hatványozódnak. Javaslatom, hogy kezdeti kottaolvasási lépéseknél a fenti C-dúr / F-líd skálából induljunk ki:

 

Pénzes-féle gitár tükörkép - F-líd skála

 

Segédletként nézzük meg a törzshangokat (a zongora fehér billentyűit)...

 

A zongora billentyűzete

 

...az ötvonalas kottarendszerben, amelyet itt és most (amennyire lehet) gitárspecifikusan ábrázolunk, azaz adott hangnál bejelöljük a húrszámot is, ráadásként -az azonosítást megkönnyítendő-, négyes csoportokba is bontjuk:

 

E6-F-G-A5 * H-C-D4-E * F-G3-A-H2 * C-D-E1-F * G-A-H-C * D-E

 

E6-F-G-A5 * H-C-D4-E * F-G3-A-H2 * C-D-E1-F * G-A-H-C * D-E

 

Ez a hangsor a standard hangolású gitár legalsó E6 húrjától kezdődik és E1 húr 12. fekvéses E hangjáig tart. Vegyük észre azt a már említett dolgot, hogy a kottával tulajdonképpen még nem tudtuk meghatározni a gitáron lecsapódó skálaszerkezeteket, pontosan erre kell felhasználnunk a megadott skálasablont.

 

Ezután lássunk egy konkrét feladatot!

Tekintsünk az alábbi egyszerű dallamra és –beillesztvén a C-dúr / F-líd skálasablonba-, próbáljuk meg lejátszani! Ritmikailag a dal nagyon egyszerű, csak -kból (negyedekből) és titi-kből (nyolcadok) áll. Ebből következően szóban akár le is ritmizálhatjuk:

 

titi-titi-tá-tá

titi-titi-tá-tá

titi-titi-tá-tá

titi-titi-tá-tá

 

Boci, boci című világsláger

 

A megoldás videóban megfogalmazva:

 

 

Ezután próbáljuk meg ugyanezt a dalt (amelyről már kiderült, hogy a Boci, boci című világsláger) más skálasablonokba is beilleszteni. Néhány általam preferált, szabványos megoldás:

 

 

 

 

 

Külön feladat lehet tehát a dal más alaphangnemben (transzponálás) és más alapsablonokon történő kigyakorlása.

A fenti skálasablonok alapján már bármilyen egyszerű dalt vagy zeneművet le tudunk játszani, amelyik tiszta C-dúrban (vagy A-mollban, esetleg E-frígben) van, azaz nem tartalmaz módosított (alterált) hangokat. A C-dúr / A-mollhoz tartozó skálacsoport a Pénzes-féle alapskála-táblázat szerint a következő (1. vízszintes sor):

 

Pénzes-féle alapskála-táblázat

 

De mi történik abban az esetben, ha betanulásra szánt zeneművünknek más az alaphangneme? A problémát a zongora felől is megközelíthetjük: mi történik, ha a dal már fekete billentyűket is tartalmaz? Ez 2 dolgot jelenthet:

  1. C-dúr / A-moll hangnemünk módosított (alterált) hangokat tartalmaz,

  2. más a dal hangneme.

Ebben az esetben a skálákat transzponálnunk kell, amely egyet jelent egy másik hangnem használatával. A hangnemek jelzése a kottában a klasszikus zeneelmélet szerint a kotta elején lévő egy vagy több kettőskereszt, illetve .

 

kettőskereszt

bé

 

Ezt nevezzük előjegyzésnek is. A 2 módosító jelzés, ha a kotta elején, mint előjegyzés található, akkor a kottára mindenhol érvényes globális jelzés, amelyek nemcsak az alaphangnemeket határozzák meg, hanem bármely olyan hangot is módosítanak (még pedig 1 félhanggal le vagy fel), amelynek sorában állnak. Például az alábbi kotta előjegyzése 1b a kotta alulról a 3. sorában:

 

 

Ez nemcsak azt jelenti, a dal nagy valószínűséggel F-dúrban vagy D-mollban van, hanem azt is, hogy ha a H hang a kottában bárhol előfordul (amelynek pozíciója a vilonkulcsos kottában éppen alulról a 3. sor), mert...

 

E6-F-G-A5 * H-C-D4-E * F-G3-A-H2 * C-D-E1-F * G-A-H-C * D-E

 

E6-F-G-A5 * H-C-D4-E * F-G3-A-H2 * C-D-E1-F * G-A-H-C * D-E

 

...akkor azt automatikusan ez a jelzés mindig 1 félhanggal leszállítja B hanggá. Ezért globális ez a jelzés.

 

Sajnos az ügy itt kezd veszettül eldurvulni, aminek az oka nem én vagyok, hanem az értelmetlenül rendszerező klasszikus zeneelmélet. Először azonosítsuk be ezeket a módosított hangokat és elnevezéseiket, tehát voltaképpen a kottán a hiányzó 5 fekete billentyűt próbáljuk behatárolni:

 

kettőskereszt

Eisz-Fisz-Gisz-Aisz * Hisz-Cisz-Disz-Eisz * Fisz-Gisz-Aisz-Hisz * Cisz-Disz-Eisz-Fisz * Gisz-Aisz-Hisz-Cisz * Disz-Eisz

Eisz-Fisz-Gisz-Aisz * Hisz-Cisz-Disz-Eisz * Fisz-Gisz-Aisz-Hisz * Cisz-Disz-Eisz-Fisz * Gisz-Aisz-Hisz-Cisz * Disz-Eisz

 

Esz-Fesz-Gesz-Asz * B-Cesz-Desz-Esz * Fesz-Gesz-Asz-B * Cesz-Desz-Esz-Fesz * Gesz-Asz-B-Cesz * Desz-Esz

Esz-Fesz-Gesz-Asz * B-Cesz-Desz-Esz * Fesz-Gesz-Asz-B * Cesz-Desz-Esz-Fesz * Gesz-Asz-B-Cesz * Desz-Esz

 

Láthatjuk, hogy a fehér billentyűs C-dúr skála (C-D-E-F-G-A-H) mind a 7 hangját módosítottuk. Ez azonban 2-vel több az 5-nél, hiszen 5 fekete billentyűt keresünk! A megoldás az, hogy a C-dúr skála nem tökéletesen szekvenciális, pontosabban E és F, valamint H és C hangok között nincs fekete billentyű...

 

A zongora billentyűzete

 

...ezért:

Ezt a jelenséget nevezzük enharmóniának.

 

Másfelől a és kettőskereszt, mint hangmódosító jelzések lokálisan is felhasználhatók. Ilyen esetekben a hangot módosító hatásuk csakis 1 ütemen belül érvényes, ezért lokálisak.

 

Az európai gyökerű zenében a hosszú és folyamatos zenei fejlődés végeredményeként 2 hangnem vált uralkodóvá, a dúr és a moll. A klasszikus zeneelmélet a temperált kvint-kvartkörben rendezte el ezen 2 hangnemet, valamint előjegyzéseiket, hiszen a hangnemek mellett lévő kettőskereszt és utalások ezt jelentik. A kvint-kvartkörből az is kiderül, hogy zenei rendszerünkben összesen 24 hangnemünk lehet, 12 dúr és 12 moll.

 

A temperált kvint-kvartkör

 

Ez a megközelítés kissé egyszerűsített, hiszen nemcsak 2 hangnemünk van, mivel csupán ezekből közvetlemül származtatható még további 5 skála, amelyek néha szintén fel vannak használva alaphangnemként. Épp ezért lényeges a Pénzes-féle alapskála-táblázat, amely a fenti kvint-kvartkört kibővíti a maradék 5 skálával:

 

Pénzes-féle alapskála-táblázat

 

Kottarendező

 

Ez a fejezet kisebb ötleteket, mélyebb megfogalmazásban irányvonalat kíván adni az eredményes kottatanuláshoz, hangsúlyozottan a teljesség igénye nélkül. Ez azt jelenti, hogy nem fog mindegyik dal megjelenni a hivatkozásokban, csupán néhány jellegzetes, kiragadott példa. Javaslatom az alábbi kottatanulási sorrend követése. Ugyanakkor nagyon lényeges, hogy számunkra ismeretlen dalokon kísérletezgessünk, ismert dal esetében ugyanis nem a kottaolvasási gyakorlatra, hanem magára a dallamra koncentrálnánk és ez nyilvánvalóan értelmetlenné tenné a gyakorlást. Épp ezért az egyébiránt többségében ismerős dalok listáját külön részben adom meg és itt csak számozom őket.

 

C-dúr – negyed

11.

 

C-dúr – negyed + nyolcad

1. – 4. – 10. – 13.

 

C-dúr – negyed + nyolcad + tizenhatod

14. (módosított hangot tartalmaz!)

 

C-dúr – negyed + félhang + egészhang

21.

 

C-dúr – szinkópa

27.

 

C-dúr – negyed + nyolcad + pontozott ritmus + szinkópa

7.

 

C-dúr – negyed + nyolcad + félhang + pontozott ritmus

9.

 

C-dúr ¾ ütembeosztással

15. – 23.

 

C-dúr ¾ ütembeosztással + legato

6.

 

C-dúr 2/4 ütembeosztással

24. – 25.

 

C-dúr módosított hangokkal

18. – 22. – 28.

 

A-moll

29.

 

G-dúr - legato

30.

 

H-moll

33.

 

D-dúr – 6/8

62.

 

E-dúr

71.

 

D-moll – kétszólamú

39.

 

H-moll – kétszólamú

87.

 

Ha a fenti sorrendet következetesen betartottuk, véleményem szerint nincs más hátra, mint kedvvel és szabadon böngészni a dalok között, de előtte nézzünk meg néhány zenei érdekességet is.

 

Érdekességek

 

 

Nincs előjegyzés, tehát azt gondolhatjuk, hogy a dal vagy C-dúrban, vagy A-mollban van. Valójában D-mollpentaton, azaz ötfokú hangsorban vagyunk, amely inkább a D-mollhoz közelít. A D-moll előjegyzése 1b, de nem látjuk a kulcs mellett. Ennek oka, hogy a D-pentaton nem tartalmazza a B hangot, ezért a dal lejegyzője feleslegesnek vélte kitenni. Ez zeneelméletileg helyes, de pedagógiailag helytelen, arról nem is beszélve, hogy ez a kotta eredetileg tankönyvben szerepel. Sőt, végeredményben nekem szintén érintetlenül kellett hagynom a dal lejegyzését, hogy ne támadjon zavar, ha ráakadunk. Tehát jegyezzük meg és számítsunk erre a jelenségre is!

 

 

Az előjegyzés 1b azt sugallja, hogy a dal vagy F-dúrban vagy D-mollban van, de nem! Ez a magyar népdal G-dór hangnemű, amely szintén része az 1b előjegyzéses skálaegyüttesnek (felülről a 9. vízszintes sor).

 

Pénzes-féle alapskála-táblázat

 

A felhasznált dalok listája

  1. Hull a pelyhes

  2. Kitrákotty

  3. Suttog a fenyves

  4. Télapó itt van

  5. Gábor Áron rézágyúja

  6. Ábécédé

  7. Tavaszi szél

  8. Beethoven: Örömóda (a IX. szimfóniából)

  9. Erdő, erdő, erdő

  10. Bújj, bújj zöld ág

  11. Aki dudás akar lenni

  12. Megyen már a hajnalcsillag

  13. Pál, Kata, Péter

  14. Két tyúkom tavalyi

  15. Mozart: Német tánc

  16. Bach: Parasztkantáta

  17. Schubert: Pisztráng

  18. Schubert: Pusztai rózsa

  19. Erkel: Hunyadi László (részlet az operából)

  20. Sej, Nagyabonyban

  21. Csordapásztorok

  22. Által mennék én a Tiszán

  23. Gyújtottam gyertyát

  24. Elesett a lúd

  25. Hull a szilva

  26. Érik a szőlő

  27. Föl, föl vitézek

  28. Jól van dolga

  29. Csillagok, csillagok

  30. Este a székelyeknél

  31. Győri kanász a dombon

  32. Az alföldi csárdába’

  33. Megöltek egy legényt

  34. Összegyűltek

  35. Nincs Szentesen olyan asszony

  36. Rózsa, rózsa

  37. Zúg a Volga (orosz népdal)

  38. Hej halászok, halászok

  39. Szél zúg a Dnyeper táján (orosz népdal)

  40. A szamóca (finn népdal)

  41. Régi táncdal (dallam 1583-ból)

  42. Meghalt a béres

  43. Felülről fúj az őszi szél

  44. Nem vagyok én senkinek sem adósa

  45. Hej Dunáról fúj a szél

  46. Pásztorok, keljünk fel

  47. Regösének (részlet)

  48. Három éjjel, három nap

  49. Kis kece lányom

  50. Haydn: Induló

  51. Arról alól

  52. Megrakják a tüzet

  53. Fekete föld

  54. Apor Lázár tánca (1660-as évek)

  55. Hídló végén

  56. Magyar tánc (dallam 1562-ből)

  57. Orosz népdal

  58. Magyar tánc

  59. Volt nekem egy kecském

  60. Uccu vászontarisznya

  61. Kossuth Lajos azt írta a levélbe’

  62. Egri históriának summája (Tinódi Lantos Sebestyén)

  63. Bach: Korál a Máté passió-ból

  64. Sej, felszállott a kakas

  65. Zöld erdőben, zöld mezőben

  66. Eddig, vendég

  67. A szántói híres utca

  68. Szerdahelyi sudár torony

  69. Zöld levél (román népdal)

  70. Szlovák népdal

  71. Vivaldi: Négy évszak – Tavasz

  72. Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak

  73. A macskának négy a lába

  74. Sokat arattam

  75. Ősszel érik babám

  76. Jaj, de beteg vagyok

  77. Az én rácsos kapum

  78. Sej, a szakcsi utca

  79. A jó lovas katonának

  80. Ó, jertek énekeljünk (angol kánon)

  81. Mozart: Dal

  82. A Vidrócki híres nyája

  83. Már Vidrócki emelgeti

  84. Elmegyek, elmegyek, el is vágyásom

  85. Sej a tari réten

  86. Két tyúkom tavalyi

  87. Patak partján (orosz népdal)

  88. Haydn: Szerenád

  89. Haydn: Andante (tétel az „Üstdob”-szimfóniából)

  90. Mozart: A bűvös csengettyű (a Varázsfuvola című operából)

  91. Mozart: Tamino áriája (a Varázsfuvola című operából)

  92. Beethoven: Százszorszép

  93. Perui indián népdal

  94. Mozart: Kis éji zene

  95. Mozart: Dal

  96. Belorusz népdal

  97. Kádár Kata

  98. Röpülj páva

  99. Sej, besoroztak

  100. Hej, rozmaring, rozmaring

  101. Megkötöm lovamat

  102. Csínom Palkó

  103. Örvendezzünk emberek (spanyol népdal)

  104. Most szép lenni

  105. Kossuth Lajos azt izente

  106. Kecskemét is kiállítja

  107. Spanyol népdal

  108. Piros alma

  109. Haydn: Dal

  110. Mozart: Dal

  111. Mozart: Ária - részlet (a Varázsfuvola című operából)

  112. Láttál-e valaha

  113. Vékony cérna, köménymag

  114. Árpa is van

  115. Ugye peng ez a pénz

  116. Mari népdal

  117. Hull, hull az égből (orosz népdal)

  118. Haydn: 4. tétel - részlet (104. „Londoni” szimfóniából)

  119. Liszt: Dal

  120. Chopin: Dal

  121. Lengyel népdal

  122. Chopin: Mazurka

  123. Kerek utcaszegelet

  124. Virágéknál

  125. A part alatt

  126. Én elmentem a vásárra

  127. Várba’ harangoznak

  128. A nap leszáll

  129. Gerencséri utca

  130. Volt nékem egy kis szarkám

  131. Német népdal

  132. Brahms: Dal

  133. Szépen úszik a vadkácsa

  134. Kukorica, kukorica

  135. Bartók: Legénycsúfoló

  136. Bartók: Lánycsúfoló

  137. Van-e, van-e

  138. Bartók: Mikrokozmosz (Báli szigetén)

  139. Tisza partján

  140. Ó, mely sok hal

  141. Sej, Nagyabonyban

  142. Felszántom a császár udvarát

  143. A csitári hegyek alatt

  144. El kéne indulni

  145. Verdi: Rabszolgák kórusa  - részlet (a Nabucco című operából)

  146. Német népdal

  147. Orosz népdal

  148. Hipp, hopp

  149. Francia népdal

  150. Olasz népdal

  151. Lengyel népdal

  152. Magyar népdal

  153. Régi magyar tánc

  154. Magyar népdal

  155. Német népdal

  156. Schubert: Dal

  157. Beethoven: Dal

  158. Happy Birthday

  159. Gebhardi: Dal

  160. Csordapásztorok

  161. Karácsonyi pásztortánc

  162. Gaudeamus igitur

  163. Mély a Tiszának a széle

  164. Száraz dió

  165. Aki szép lányt

  166. Sárgul már

  167. A szennai lipisen-laposon

  168. Ennek a gazdának

  169. Ütik a rézdobot

  170. A két nővér

  171. Görög Ilona

  172. Magos kősziklának

  173. Ne hagyj el, angyalom

  174. Egy gyenge kismadár

  175. A Vargáék ablakja

  176. Este van már

  177. Elment a két lány

  178. Még azt mondják

  179. A malomnak nincsen köve

  180. Tiszán innen, Dunán túl

  181. Francia népdal

  182. Orosz többszólamú népdal

  183. „Old Black Joe” – ültetvényesek dala

  184. Gershwin: Porgy dala  - részlet (a Porgy és Bess című operából)

  185. Fornsete: Kánon (XIII. század)

  186. Palestrina: Dal

  187. Martini: Dal

  188. Korál (1650)

  189. Handel: Dal

  190. Haydn: Dal

  191. Mozart első dallama (Oragna figa)

  192. Mozart: Papageno áriája - részlet (a Varázsfuvola című operából)

  193. Schubert: Dal

  194. Schumann: Dal

  195. Cseh népdal

  196. Cherubini: Kánon

  197. Haydn: Kánon

  198. Cherubini: Dal

  199. Elindultam szép hazámbul

  200. Elmegyek, elmegyek, el is van vágyásom

  201. Elmegyek, elmegyek, vissza se tekintek

  202. Isten hozzád

  203. A citrusfa

  204. Skót népdal