Az improvizáció gyakorlata II.
(A blues "filozófiája" - 1. rész)
Legutóbbi módosítás: 2011.04.06.
Az emberi gondolatok mindig fonalasak!
A fejezet feldolgozása előtt kérem a Tisztelt Olvasót -ha eddig nem tette-, figyelmesen olvassa el az Improvizáció gyakorlata I. című fejezetet. Az ott leírtakról elgondolkodva ismételjük meg egyik legfontosabb módszertani és pedagógiai kijelentésünket:
Próbáljunk meg úgy ráérezni az improvizációra úgy, hogy közben nem magolunk külsőleges elemeket, azaz nem utánozzuk a nagyok stílusát!
Ebből az következik, hogy a rávezető gyakorlatok csakis közvetettek lehetnek, illetve, mivel az elvből adódóan valójában az oktató sem mondhatja meg, hogy mit improvizáljon a tanítvány, az oktatási javaslatok csakis jótanácsok formájában kerülhetnek megfogalmazásra. A tapasztaltak itt már vakarják a fejüket, hiszen ellentmondásba ütköztünk önmagunkkal: a tanítvány határozott vezetésre vár, ám megállapításunk az, hogy az oktatónak mégis csendben kell maradnia.
Nos, a paradoxon feloldására gyakran hangoztatom, hogy ilyen esetekben nem oktatóként, hanem szakmai közönségként hallgatom az improvizációt. Van-e különbség a kettő között? Szerintem igen. A (szakmai) közönség elsődlegesen katarzist akar és csak mellékesen lesi a nagy gitáros figuráit, míg az oktató valamit tudatosan meg kíván tanítani és nem igazán érdekli más tényező. Az utóbbinak jelentős része pedig a hibakeresés és mindenféle turkálós analízis. Vegyük észre, hogy a katarzis inkább érzelmi tényező, míg az analitika intellektuális. Persze bizonyos szintű analitikára nekünk is szükségünk van, de abból egészen más következtetéseket fogunk levonni.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mire alapozom ezt a módszertani megközelítést?
Nos, a tapasztaltak már kitalálták: a közönség ítéletére. A közönség ítélete a Vox populi vox Dei alapján szent és sérthetetlen, bár szükséges észrevennünk, hogy többféle közönség létezik. Én most abból a közönségből indulok ki, amelyik szereti a gitárcentrikus zenét. Közös jellemzőnk (mert hiszen én is közéjük tatozom), hogy általában a fő csapásirányokban egyetértünk: Hendrix, Page, Malmsteen, Knopfler, stb. óriásiak voltak. Azonban vegyük észre, hogy a nagy nevek közülük viszonylag kevesen váltak -a fogalom modern értelmében-, gitárvirtuózzá, többségüket az általuk megkomponált zene avatta halhatatlanná.
Hoppá, mégsem a tekerés számít?
Természetesen nem, sőt itt lép be az érzelmi tényező (a katarzis élménye). Az alábbi kijelentés belátom merész, de nem látom okát, hogy ne ilyen módon közelítsem meg a zene emberekre gyakorolt hatását, szűkebb értelemben az improvizációt:
Talán nem is a zene fontos, hanem az az érzet, amit a zene kelt az emberekben!
Ez az állítás már egészen komoly filozófiai kérdéseket is felvet, amire most nem térek ki. Mindenesetre már kezdhet körvonalazódni a Tisztelt Olvasóban az a módszertani mag, amelyből aztán én levezetem az összes improvizációs gyakorlatot: engem kizárólag az érdekel, hogy bennem a tanítvány improvizációja milyen érzelmeket kelt.
Hangsúlyozom, hogy ez megközelítés sem mentes a technikai megjegyzésektől, ám ezek -amint ezt később látni fogjuk-, jóval általánosabbak, "sejtelmesebbek" lesznek.
Lássuk a sarki jegesmedvét, még kihalás előtt!
Mielőtt belemélyednénk a zenei önkifejezés tanulmányaiba, gondolkodjunk el ezen a fontos kérdésen. Elég csupán körbepillantanunk, hogy belássuk: minden önkifejezés, ami valamilyen módon kapcsolatba kerül személyiségünkkel, a ruházat, a beszéd, a környezetünk, stb. Ezt sűríthetjük egyetlen mondatba is:
Mindent tükröz mindenünk.
...ami persze inkább filozófiai megállapítás, semmint a problémát lezáró megjegyzés. Az önkifejezés tehát igazából szinte mindenhol tetten érhető, talán a legtipikusabb megnyilvánulása maga az emberi kultúra. De például a Pénzes-féle Gitáriskolában nemcsak a publikált zene önkifejezési forma, hanem a szöveg, a saját gyártmányú ábrák, stb, egyszóval minden, ami hozzá köthető.
Mindez rendben is van, mert nem nagyon lehet belekötni, de akkor hogyan valósul meg az önkifejezés a zenén keresztül? Nos, az önkifejezés elsődlegesen egy elhatározással, késztetéssel indul: ki akarom fejezni magam valahogy, de legfőképpen a zenében!
Ez most nagyon banális kijelentésnek tűnik, holott az ellenkezőjét folyamatosan tapasztalom tanítványaimnál. Egy részük ugyanis azért improvizál, mert az része a törzsanyagnak, tehát közvetve azért, mert én azt mondom nekik. Ez nem helyes, hiszen ha ők nem éreznek belső késztetést a zenei önkifejezésre, akkor én nem tudom helyettük kimondani.
A mondatot mindenkinek magának kell megtalálnia és kimondania. Ne adjunk hitelt az olyanoknak, akik azt mondják: majd én kimondom helyetted, mert az számodra olyan kényelmes.
Ugye értjük: ha nincs szándék, nem lesz zenei gondolat. Megfogalmazhatjuk ezt egy másik gondolattal is: akarnunk kell az önkifejezést. Ez persze megint illékonnyá teszi állításunkat, hiszen minden emberen érzékelhetünk bizonyos szintű és fajta önkifejezést. Ebből következően csakis az akarat, a motiváció mértéke, nagysága, intenzitása különbözteti meg egymástól a hétköznapi és a "mániákus" önkifejezési formákat.
Minderre remek példa a nyelvtanulás. A nyelveket nem azért tanuljuk meg, hogy tudjuk, hanem azért, hogy a tudással felhasználjuk azokat az önkifejezésre. Vegyük észre, hogy ez a két dolog különböző!
Ha ennek tudatára ébredünk, akkor felismerhetjük, hogy az önkifejezés hatalmas eszköztárában a zene csak az egyik lehetséges módszer. Egyúttal a felismeréssel le is rázhatjuk magunkról azokat a felesleges koloncokat, amelyeket mások tettek nyakunkba, körülbelül ilyen kijelentésekkel:
-
az én zenei gondolatom jobb, mint a tiéd. Kövess engem, én mindig jobb leszek nálad és ha így teszel, nem fognak érni kudarcok.
-
Az improvizáció NEM önkifejezés, hanem a nagy elődök zenei gondolatai. Kövessük ezeket és előbb-utóbb te is ráérzel.
-
Az improvizáció csupán technika. Vacakolj a skálában, majd ráérzel.
-
Nem is tudom, hogy mi az improvizáció. Szerinted micsoda?
Letagadhatja-e bárki, hogy a 2 éves Pénzes Nátánnak (aki a fotó pillanatában éppen tükör előtt, különleges sztárjelmezben és jelentős mennyiségű nézőközönséget maga köré gyűjtve gitározott-; a fotó nem volt megrendezett!)...
...önkifejezési szintje csupán mutogatás és hozzá kapcsolódó szavak, ilyenek: apa, anya, pizza, autó, gitár (hát hogyne!), kapu, ajtó, stb.?
Kétségbe vonhatja-e bárki ennek hitelességét, mondván: "Ne haragudjon, számomra ez nem hiteles, mert nem hasonlít Arany János stílusához, de még a hétköznapi beszédhez sem?"
Ebből következően a kezdő tanítvány igencsak kezdetleges (zenei) önkifejezési formái oktatási szempontból éppoly értékesek, mint a legnagyobbaké, ezt sose felejtsük el. Az az igazság, hogy a világot demokratikus alapelvek szerint vizsgálva mindenkinek ugyanolyan és ugyanannyi joga van a (zenei) önkifejezésre.
Az már más kérdés, hogy egyesek nagyobb tehetséget kaptak erre, mint mások, ám emiatt ne zavartassuk magunkat: egy gitárvirtuóz improvizációja is lehet tökéletesen tartalmatlan és egy közepes tehetségé is katartikusan jó.
A blues olyan, mint a foci vagy a gyermeknevelés: mindenki ért hozzá. Ez végeredményben a blues töretlen népszerűségét bizonyítja. Rendben, de mitől olyan népszerű?
Elsőként a blues zene ösztönös voltát emelném ki. Ez nemcsak a könnyed hallgathatóságot, hanem viszonylag könnyű játszhatóságát is jelenti. Utaltam már Hendrix híres mondására ("A bluest könnyű játszani, de nehéz érezni."), ám ettől még a kezdő tanítvány is könnyen ráérezhet a blues zenében lévő egyszerű zenei lehetőségekre. Kissé sarkosan fogalmazva egy blues-pentaton skálát nem lehet elrontani.
A blues tehát viszonylag gyorsan ad zenei örömet és azt se felejtsük el, hogy mindezt Észak-Amerika szinte teljes zenei termése támogatja, hiszen ott szinte minden zene a bluesból nőtte ki magát.
Honnan ered a blues?
Ösztönös jellegéből adódóan nem eredhet európai polgári szalonzenélésből. Igen, a Tisztelt Olvasó is tudja a választ: a blues eredetileg észak-amerikai fekete rabszolgák zenéje volt. Ez rendkívül fontos mozzanat, ami rávilágít a blues egy másik fontos jellegzetességére:
A blues a szabadság zenéje.
Ezt az amerikaiak jól tudják és mélységesen átérzik: a blues náluk majdhogynem nemzeti ügy, sőt a hidegháború idején -ezt később huncut szemlesütéssel vallották be a keleti blokknak-, a blues és a belőle származó zenékkel higították a kommunista ideológiát. Amikor ugyanis a munka végeztével az alabamai ültetvényen Georgie bácsi...
...kiült a tornácra és elkezdett nyekeregni hangszerén, minden szabadságvágyát a blues zenében élte ki. Ez a momentum később létfontosságúvá válik a következő fejezet "Kötöttség-kötetlenség" című részében és általában a blues improvizáció során.
Az angolban van egy furcsa kifejezés: I feel blue, hiszen a blue eredetileg kéket jelent. Átvitt értelme viszont az, hogy szomorú vagyok. Talán éppen ebből származik maga a blues szó is. A rabszolgasors nem egy örömteli élethelyzet, viszont kevesen tudják, hogy kezdetben sok fekete bizony pénzért adta el magát rabszolgának. Mindenesetre a blues életérzés is; talán aki erre ráérez, az szinte mindent tud a blues zenéről.
Mivel a blues több mint 100 éves, immáron óriási mennyiségű zenei és egyéb irodalommal rendelkezik, amit egész Észak-Amerika lendületes üzleti szemlélete is támogat. Ezért ma már a blues nemcsak egy stílus, hanem tág gyűjtőfogalma a belőle származtatható rengeteg további stílusnak. Ezek a stílusok Amerika egy-egy jellemző korszakában keletkeztek, magukon hordozva a kor legfontosabb jellegzetességeit. Ilyenek például:
-
korai jazz, ragtime - szerintem közvetlenül a bluesból származnak, bár a sok, ezen stílusokon meggazdagodott fekete zenész elsöprően életigenlő muzsikát varászolt belőlük. A feketékre egyébként sem jellemző a hosszútávú depresszió. Mellesleg -nem véletlenül-, sok ragtime-szerzeménynek határozott bárzenei hangulata van.
-
Funky, soul - ugyanaz a bluesra jellemző blues-pentatónia, csak a feketékre jellemző masszív dobalappal. Ezen stílusok keletkezésekor a feketék már szabadok voltak, a masszív dobalap erőteljes használta ezt sugallja.
-
50-es évek rock and roll forradalma - a blues zenét közvetetten először ez a stílus ismertette meg a világgal és nem véletlenül, hogy a hidegháború idején.
A roaming részletesen kidolgozásra került az Improvizáció gyakorlata I. című fejezetben. Ez a gyakorlat még átmenet a skála-, és technikaszabta korlátok és az improvizáció, mint önkifejezés között. Ebben a minőségében viszont pontosan tükrözi a felállított alapelveinket, hiszen az önkifejezésnek is vannak tartalmi és formai korlátai. Az említett fejezetben meg is állapítottuk, hogy a roaming voltaképpen zenei halandzsa, tehát olyan gyakorlat, amely nem fejez ki semmiféle tartalmat. Lássunk egy ilyen roamingot A-blues pentaton 1. fokon:
A zenei gondolat nem olyan egyértelmű, mint a szavakból, mondatokból álló gondolat. Ennek ellenére nagyon sok zenére azonnal rábólintunk: igen, értem, hogy mit akart mondani, ez az én zeném. Kamaszkoromban például mániákusan hallgattam szét a Pink Floyd - The Wall című lemezét...
...a benne szereplő szinte összes zenéről tudtam, hogy miről szól, annak ellenére, hogy akkor még nem beszéltem angolul. Minden egyértelmű volt és ma is az. Roger Waters valamit el akart mondani a zene nyelvén, ez sikerült is neki, én meg vettem az adást.
Ez a jó zene egyik legfontosabb ismérve: tartalmas, azaz van mondanivalója, amit az arra érzékeny közönség meg is ért.
Ismételjük meg ezt a megállapítást: a jó zene tartalmas. Sőt, mi töltjük fel tartalommal! De milyen tartalommal tudjuk feltölteni? Csakis olyannal, amilyen elménkből és lelkünkből jön. Pontosan emiatt nem szeretek bizonyos metal stílusokat (például Slipknot). Nem azért, mert agresszívek, hiszen edzéseim során én is vagyok annyira agresszív a boxzsákommal szemben...
Forrás - Source: www.allmoviephoto.com
...hanem mert igencsak bűzös lelki mocskot tükröznek. (Akik a társadalmi etika olyan kezdetleges szintjén állnak, ahol össze vannak mosódva a harcművészetek és az agresszió, azoknak a harcművészetek filozófiai tanulmányozását javaslom.)
Tehát mivel a zenei gondolatok sokkal árnyaltabbak, nehezebben érhetők tetten a nyelvi gondolatoknál, kezdetben elég, ha következőkből indulunk ki: zenei gondolat az, amit annak tartunk.
Belátom, kissé ködös az instrukció, de vegyük észre, hogy a legnagyobbak sem csináltak mást, mint zenéjüket egyszerűen ránk erőltették. Azaz gyakorlatilag ugyanezt tették, mint mi most szándékozunk, csak egy kicsit nagyobb önbizalommal. Mi meg vagy ráragadtunk vagy nem.
Az ebből következő konkrét feladat a következő: továbbra is roamingoljunk, de keressük a zenei gondolatokat. Ami nekünk tetszik, azt próbáljuk megjegyezni, reprodukálni és kissé átalakítva újrajátszani. Az alábbi videón szimpla roamingba már zenei gondolatok is keverednek:
Mi tehát a lényeg?
Keressük a zenei gondolatot, de legfőképpen magát a gondolatot!
A fenti állítás bizonyítására, azaz a gyakorlat hasznosságának szemléltetésére egy érdekes kísérletet találtam ki. Elkezdem véletlenszerűen nyomogatni a számítógép billentyűzetét és utána megnézzük, hogy kijön-e belőle valami értelmes?
dpealveóvtéhofrővúawiqnfrlvötlfdőúseűbrlvötgpőklövőt
gvoasjekxwlqcmüdőáamdjelfédpsekvlecpáseork
Egyértelmű, hogy ugyanezt tesszük a roaming során, csak zenei hangokkal. Ezután nézzük meg, hogy mennyi tartalommal bíró (magyar vagy angol) szó keletkezett, ezeket sárgával emeltem ki. Egyúttal 1 betűcsoportból kihozható összes szóvariánst ki is listázom:
dpealveóvtéhofrővúawiqnfrlvötlfdőúseűbrlvötgpőklövőt
gvoasjekxwlqcmüdőáamdjelfédpsekvlecpáseork
-
pea - angol - borsó (az Országh-szótár ugyanilyen formában, azaz egyes számban tartalmazza)
-
al - magyar
-
óv - magyar
-
éh - magyar
-
of - angol - birtokos eset ragja
-
öt - magyar
-
se - magyar
-
ők - magyar
-
vő - magyar
-
lövő - magyar
-
lövőt - magyar
-
as - angol - miként + sok további jelentése van
-
am - angol - be létige 1/1 személyben
-
jel - magyar
-
se - magyar
-
le - magyar
-
ás - magyar
-
se - magyar
-
ork - angol?
Belátom, hogy kissé önkényes előfeltételei voltak ennek a kísérletnek, de azért elgondolkodtató, hogy 94 db véletlen leütött betűből 19 értelmes szó állt össze (2 nyelven, ami persze bővíti a végeredményt). Mivel 94 db betűből 40 db valamilyen értelemben hasznosnak bizonyult, a véletlenből, a minősíthetetlen káoszból 37% hasznos adat keletkezett!
Egy másik fontos számítás már évek óta olvasható honlapom Gyakran Ismételt Kérdések fejezetének "Kis zenei matematika" című részében: ha van 1 darab hétfokú, azaz 7 hangból álló hangsorunk, pontosan ilyen például az A-blues pentaton skála...
...akkor ezt a hangsort hangkészletében 7! = 5040 módon tudjuk variálni. (Ez valójában ismétlés nélküli permutáció.) És ebbe a számításba még bele se vettük a ritmikát!
Ezek az eredmények önmagukért beszélnek: keressük a zenei gondolatokat, mert csak arra várnak, hogy mielőbb felfedezésre kerüljenek!
Az emberi gondolatok mindig fonalasak!
Gyakran kérdezik tőlem, hogy jó-e az ilyen roaming - zenei gondolatkeresés:
Ennek a roamingnak az a baja, hogy a hangok nagyon ugrálnak egymás után. Itt megint ellentmondásba kerültünk önmagunkkal, hiszen azt mondtuk, hogy a roamingban bármit megtehetünk. Ez igaz, ám ezt a kijelentést most tovább kell finomítani.
Fel kell tennünk a kérdést: milyenek a (kimondott) emberi gondolatok? Milyen például egy beszélgetés? Sokféle jellegzetessége lehet, ám egy közülük rendkívül lényeges: a beszéd, azaz kimondott vagy leírt gondolatok egymásutánja mindig tartalmilag logikus egységet alkot. Ha ez nincs meg, akkor mindenki csak mellébeszél vagy "melléír". Ezt a belső logikai következetességet nevezem én a gondolatok "fonalasságának".
A bálnák délutáni párbeszéde már 20 méteres mélységben egészen lenyűgözően hangzik...
...amely témaváltásra a Tisztelt Olvasó nyilvánvalóan néz egy nagyot, hiszen miért is kerül mindez ide attól függetlenül, hogy valóban lenyűgöző lehet, amint a bálnák adott mélységekben mennyire remek társalkodópartnerei egymásnak?
Nos, a gondolatátvezetés egyszerűen nem volt fonalas, azaz a mondatok nem kapcsolódtak logikai fonalak formájában egymáshoz. Ezen kapcsolódási pontokat kis fogalmazási rutinnal és diplomáciai érzékkel könnyen be tudjuk illeszteni, ha további mondatokkal egészítjük ki az eredeti szöveget:
Nézze Kedves Olvasó! Belátom, hogy ez a gondolati fonalasság egy kissé unalmas vagy nehézkes lehet Önnek. Bár ez egy gitáriskola, ám én mostanában sokat olvasok a bálnákról, szerintem ez sokkal érdekesebb téma a jelenleginél. Például tudta Ön, hogy a bálnák délutáni párbeszéde már 20 méteres mélységben egészen lenyűgözően hangzik...?
Az igaz, hogy alaposan elő kellett készítenünk a témaváltást, de végül is sikerült zökkenőmentesen, azaz logikusan megtennünk, így már értelmet nyer minden látszólagos értelmetlenség. Ugyanilyen módon a zenei gondolatokban sem követhetünk el gondolati-logikai bakugrásokat. A gondolatokat egymással szépen, harmonikusan össze kell kötnünk. Persze átugorhatunk egy távolabbi hangra is, ám ez az ugrás legyen része egy mélyebb zenei gondolatnak vagy legyen kezdete egy újnak.
Az egyik tanítványom előző (jazz)gitároktatójától hasonlót hallott a következő formában: "a nagy improvizátor gitárosok mindig kis-, és nagyszekundban (a lehető legkisebb hangközlépésekben) bontják ki a zenei gondolatokat." Valójában ez átgondolatlan megjegyzés, mert a lényeg nem a kis-, és nagyszekundban van, hiszen azok szintén csak okozatok, azaz valaminek a következményei. Az ok, amiből az egész kiindul és kibomlik, az a gondolati fonalasság. Amikor erre tanítványom figyelmét felhívtam, az addig számára teljességgel érthetetlen instrukció hirtelen teljes és mindent beragyogó megvilágosodást okozott a gitártúdióban.
Állítom, hogy a közönség az általa jónak ítélt zenei gondolatokban magukat az emberi (nyelvi) gondolatokat fedezi fel.
Ez nagyon fontos megállapítás, mert itt csatlakozik be a valójában rejtélyes zenébe az emberi (nyelvi) gondolat. A később ismertetésre kerülő szólótechnikai megoldások, zenei töredékek, "figurák", csupán annyira lesznek értékesek, amennyire az emberi gondolat kifejezésére alkalmasak. Tehát a bemutatáskor sohasem az lesz lényeges, hogy mi is a technika (ez persze része lesz az ismertetésnek), hanem hogy mit lehet kifejezni vele.
Lezárásként hallgassunk meg egy lehetséges, Pénzes-féle "gondolati fonalaskodó" megoldást, amely természetesen csak egy a végtelen számú lehetőség között:
Ha jól tudom, először B. B. King nevezte boxoknak a skálából önkényesen kiragadott és műveltetett hangcsoportokat (továbbiakban box). A boxban való gondolkodás nagyon fontos eleme az improvizációnak: általa válik először igazán láthatóvá-hallhatóvá a gyakorló személyisége. Adott például egy A-blues pentaton 1. fok...
...amiből önkényesen ragadjunk ki egy boxot (hangcsoportot):
Ez a box 7 hangból áll. Lehetne több vagy kevesebb hangból is, de ennyi nekünk kezdésnek elég. Most a feladat az legyen, hogy ebből a boxból nem léphetünk ki, de egyébiránt azt csinálunk, benne, amit akarunk. Fog-e tartalmilag működni ezután is az improvizációnk?
Természetesen működik, sőt egy teljes blues-kört ki tudtam tölteni vele, bár bizonyos idő után már érezhetjük, hogy a box kezd igencsak szűkössé válni és szívesebben mennénk át másikba. Ez pontosan ugyanaz a helyzet, ha az volna a feladat, hogy a továbbiakban csakis standard 10 szóval mondhatunk ki mondatokat. Az első 2 mondat még szinte játszva menne, de utána már egyre nehezebbé válna a mondatformálás.
Vegyük észre, hogy mennyire azonos módon lehet kezelni a zenei és a nyelvi gondolatokat!
Egyúttal azt is vegyük észre, hogy ennek ellenére mégis mennyire hasznos ez a gyakorlat, hiszen szinte rákényszeríti a zenei fantáziát az egyre mélyebb zenei gondolatokra. Sőt, erre a gyakorlatra egyszerű szabály is felállítható:
Minél kevesebb boxhangból válogatunk, annál nehezebb benne az improvizáció, annál rövidebb idő alatt fogy el zenei fantáziánk.
A box-gyakorlatsorozatot én tanítványaimnak szinte egy az egyben ilyen módon és a fenti gondolatokkal tanítom. Az egész magyarázat-csomagot pedig a következő mondattal zárom le: "Megmutattam egy boxot. Ez az első box, ám egyben az utolsó is. A hosszabb távú feladat, hogy találd meg saját boxaidat az improvizáció során."
A boxokkal kapcsolatban a továbbiakat kell még pontosítanunk:
-
a boxok nem statikus szerkezetek, hanem dinamikusan változó, egymásba érő-megszűnő-keletkező-módosuló hangcsoportok. Ebben a minőségünkben nehezen megfoghatók és értelmezhetők, ám közvetett módon mégis minden improvizátor boxokban gondolkodik, ugyanis saját improvizációs stílusuk éppen a boxokon keresztül csapódik ki. Pontosan ezért és csakis általuk érhető tetten az improvizátor személyisége, azaz úgy, hogy melyik boxot és belőle származtatva melyik frázishalmot alkalmazza előszeretettel.
-
A box kialakulása-megszűnése-módosulása, azaz egyszóval műveltetése sokmindentől függ: az improvizátor zenei fantáziájának mélységétől, a technikai tudástól, egyéb zenei benyomásoktól, sőt még a pillanatnyi hangulattól is. Mivel mindez szintúgy jellemző a beszédstílusra, ebből következően egyértelmű párhuzamot állíthatunk fel a boxban való zenei improvizáció és a beszédstílus (beszédmodor) között. Sőt kijelenthetjük:
A box használata az improvizátor zenei beszédmodora.
-
Nincsen 2 azonos box 2 embernél. A központi kiindulópont talán lehet ugyanaz (mondjuk egy azonos formátumú box), de a hangcsoport kibontása sohasem. A tapasztalt improvizátorok azonos boxokból is mindig különböző zenei gondolatokat fognak kibontani, még akkor is, ha mondjuk ugyanazon személy volt a zenetanárjuk. Ennek okát már említettük: a boxok használatán keresztül ütközik ki leginkább az improvizátor személyisége.
-
Mindebből következően soha ne csodáljuk a nagy gitárost improvizációja miatt: azt az improvizációt sohasem fogjuk tudni magunkévá tenni, legfeljebb szóról szóra bemagolni. Az az ő zenéje volt és az is marad. A végső cél, hogy a zenei improvizáció gyakorlása során önmagunkat találjuk meg. A közönség -a tribute-zenekarok kivételével-, egyébként sem szereti az utánzást. Ez főleg Észak-Amerikára igaz: ott egyedül az eredetiséget díjazzák, de azt sokszor dollármilliókkal.
S íme néhány téveszme a boxokkal kapcsolatban:
-
mivel a boxok jelentős mennyiségbeli hangszűkülést jelentenek az eredeti skálákhoz képest, néhány matekos tanítványom fogta és a boxok adta hangvariációs lehetőségre nem zeneileg, hanem matematikával támadt rá. Szóval elkezdte matekosan variálni a hangcsoportot és közben hallgatta a végeredményt. Ráadásul a talált zenei frázisok először nem is hangzottak olyan rosszul! Persze ez a megközelítés valójában hosszabb távon zsákutca, mert zenéről beszélünk és nem matematikáról, bár megjegyzem, hogy annak, akinek még abszolút nincs zenei fantáziája vagy tapasztalata a zenei improvizációhoz, ez az egzakt módszer rövidebb távon és átmenetileg segíthet. De zenei felfedezéseinket ne képletekből szerezzük meg.
Már több helyen említésre került, hogy a tiszta, moll-pentaton skálához nem tartozó, további hangokat, amelyeket a Pénzes-féle tükörképben pirossal jelöltem...
...én önkényesen blues-hangoknak neveztem el. Megjegyzem, már maga a hangok kiválasztása is kissé önkényes megközelítés eredménye, hiszen ez voltaképpen az én blues-skála értelmezésem. A "tirannuszi" önkény ilyen szintjétől nem kell megijedni, mert mindegyik gitároktatási anyag másképpen mutatja be és értelmezi a blues-skálákat. Ez a blues műfaj megkérdőjelezhetetlen kötetlenségét, rendkívül magas "szabadságfokát" bizonyítja.
A szabad improvizáció során a blues-hangok csak másodlagos szerepet játszanak, tehát képszerű hasonlattal a blues-hang nem a főétel, hanem annak csak fűszere, ízesítője (a szakácsok pedig mi vagyunk).
A konkrét probléma az, hogy tanítványaim gyakran teszik fel a jogos kérdést: "Megmutattál 1 darab blues-pentaton skálafokot. Ez az 1. fokú, azaz 1. hangról indított skála. De hol van a többi kidolgozva?"
A válasz már elhangzott a fenti box-résznél: "Megmutattam egy boxot. Ez az első box, ám egyben az utolsó is. A hosszabb távú feladat, hogy találd meg saját boxaidat az improvizáció során."
Ez a kijelentés egy az egyben érvényes a blues-hangokra is, tehát a blues-hangokkal kibővített pentaton skálafokok garantáltan nincsenek és nem is lesznek kidolgozva a Pénzes-féle módszertanban. Ha ezt megtenném, akkor egy, szintén már említett elvet sértenék meg: a boxok, velük a blues-hangok nem statikus, hanem dinamikus szerkezetek. A dinamikára pedig a változékonyság és spontanitás jellemző, amelyek aztán az improvizáció egyik fő kiindulási alapjai lehetnek. Nem fogom elkövetni azt a hibát, hogy a változékonyságot statikus szerkezetbe kényszerítem, mert ezáltal bizonyos határok között a tanítvány zenei fantáziáját kötözném meg. Sőt, ellenkezőleg!
A tanítvány feladata az legyen, hogy zenei fantáziája és hallása alapján önmaga állítsa fel önmaga blues zenéjének belső játékszabályait! Ez az igazi megismerés, a megismerés igazi lelki-technikai útja, nem pedig a nagyok mozdulatainak kritikátlan szintű ellesése!
Ugye hogy el lehet dumálni az improvizációról frázispufogtatások nélkül is?
Előkészületben
-
A blues improvizáció skálaszintjei
-
Hajlítások
-
A hang értéke
-
Kötöttség-kötetlenség
-
Gyorsítás-lassítás
-
Eladható-e a skála zenei tartalomként?
-
Mennyiben határozza meg a technika és a hangszer az improvizációt?
-
A tartalmi egész vizsgálata Chopin és a blues zenéje alapján
