|
Gyakran Ismételt Kérdések Aki szólótechnikát szeretne nálam tanulni... Tudnál egy jó hangszerészt ajánlani? Tudnál egy jó hangszerboltot ajánlani? Milyen hamar tanulok meg gitározni? Egyszerre több emberrel is foglalkozol? Milyen dolgok szükségesek a gitártanuláshoz (nálam)? Engem érdekel a gitár, de még nem tudom… A programozás és Gitáriskolám kapcsolata A kezekkel kapcsolatos biztonsági-, és egyéb szabályok A húrokkal kapcsolatos jótanácsok Nem tudom a Gitáriskola legördülő menüjét használni, mert túllóg a monitoron... Kérdés a türelemről
Aki szólótechnikát szeretne nálam tanulni... ...az tekintsen a következő képre:
Skálahegyek! Persze megpróbálom a dolgot -amennyire lehet-, élvezetessé tenni, de valójában nem az. A skálázást egy idő után nem lehet élvezni, pusztán mindennapos gyakorlásához hozzászokni. A skálázás tehát hosszútávon rettentő unalmas...
...viszont olyan gitárbiztonságot és ujjlazultságot ad, amit nem cserélnék fel semmivel... Tudnál egy jó hangszerészt ajánlani? Csodák pediglen vannak... Az általam ajánlott hangszerész csodát tett a Jackson-gitárom balkezesítése során, pedig igen bonyolult dolgokat kellett megvalósítania. Köszönöm a lelkiismeretes munkát! Csambalik Tivadar elérhetősége: 06702158601. Tivadar további előnye a fővárosiak részére, hogy a belvárosban gyógyítja a beteg, hapcis gitárokat és vonós hangszereket.
(A balkezes Floyd Rose-rendszerű tremolo-kar -a húrok teljes behangolása mellett is-, tökéletes szintben van a gitártesttel. Ezt eddig egy hangszerész sem tudta vagy nem akarta produkálni...)
(Bár a kép egy kissé elmosódott, de minőségi bund-, húr-, és karbeállítás figyelhető meg, amelynek eredménye az elképesztő Sustainiac-hangzás...)
Természetesen a képek nem fizetett reklámok! A gitáros legérzékenyebb pontja a szíve mellett a gitár, nem mindegy tehát, hogy (gitárjához) barbárok nyúlnak vagy szakértők. Nekem sajnos személy szerint több barbárral volt dolgom. Tivadart könnyű felfedezni Budapest és a Vintage '52 zenebolt (munkahely) jeltelen tömegei között: kísértetiesen hasonlít Monsieur Jean Reno-ra, a nagy francia színészre.
Szóval, éljen Tivadar a gitársebész!
Tudnál egy jó hangszerboltot ajánlani?
A magam részéről a Segovia hangszerboltban még nem csalódtam. Múltkoriban az egyik tanítványomnak volt egy kisebb hangszerészeti problémája az ott vásárolt, vadonatúj hangszerén és az eladó nem akadékoskodott, hanem a hangszert mély bocsánatkérések közepette azonnal kicserélte. Sajnos ilyen szintű együttműködés a legtöbb hangszerboltról nem mondható el; erre a furcsa kereskedelmi-etikai hozzáállásra számos példát hozok a Szakmai jótanácsok című részben.
Nem szeretem a „példakép” szót, mert korunk egyik tartós népbetegségének, a rock-, és másféle bálványimádatnak egyik rejtett kórisméje. A példaképállítás pszichológiai pillanatában ugyanis a példakép „legfelülre” kerül, míg az egyén „legalulra”. Rövidtávon talán ez némelykor előnyös, de hosszútávon soha. Inspiráló személyek, zenék persze mindig kellenek, de ezeket a behatásokat nem szabad bálvánnyá emelni. Néhány dolgot azért pontosítanunk kell ezzel kapcsolatban. Vannak ugyanis a zenei iparosok, akiknek az a mesterségük, hogy zenéljenek. Ezt ők a maguk körein belül többé-kevésbé színvonalasan teszik. Aztán vannak a zenei zsenik, akik annak születtek és erről nem is igazán tehetnek. Ők már egy jelentős minőségi ugrás a zenei életben és éppen ezért nem sok értelme van őket az előző társulattal összehasonlítani. Közülünk már csak kevesen hallottak arról, hogy Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Vásáry Tamás csodagyerekként kezdték zenei pályafutásukat. Ezek a zsenik aztán mindig valami olyasféle társaságról beszélnek, akiket jól ismerhetünk a mi Matrixtól terhes korunkban: ők a kiválasztottak. J. S. Bach, W. A. Mozart, L. van Beethoven és a többiek nem pusztán zsenik voltak, hanem valahogy még annál is többek. Itt, ennél a pontnál kezd az elmélkedés misztikumba hajlani, amelyet a Gitáriskola szabott keretei között nem kívánok folytatni. A lényeg, hogy semmiképpen ne keverjük össze „bálványaink” rangsorolását. A kérdést meg nem kerülve: rock-vonalon nagyon szeretem Jimmy Hendrixet, kamaszkorom ideálját Ritchie Blackmoret és a virtuóz Y. J. Malmsteent. Mindhárman igazi reformátorok, akik után mindig átértékelődött a szólógitár-technika. Flamenco-vonalon a nagy nevek: Paco de Lucía és Sabicas mellett nagyon szeretem Manolo Sanlucart. Az itthoniak közül az én ízlésemhez legközelebb Szűcs Antal Gábor művészete áll. A zene tartalmát illetően azonban nem gitárosoktól, hanem hegedűművészektől és zongoristáktól tanultam a legtöbbet. Számomra az egyik leghitelesebb hegedűs zeneértelmező David Ojsztrah és tanítványa Gidon Kremer, akiknek kifejezésvilágával mindig egyetértek. Vásáry Tamás nemcsak zongoristaként alkotott óriásit, hanem karmesteri pályafutása is példaértékű. Ugyanez vonatkozik Kocsis Zoltánra, akiről egyébként még az igen morcos Szjatoszlav Richter is elismerőleg nyilatkozott.
Jogos a kérdés, súlyos oldalakat el lehet vitatkozni felette és meglehet: értelmetlenül... Nos, nyilvánvalóan nem úgy fogom kezdeni, hogy "a legjobb gitáros szerintem...", mert ebben az esetben ugyanis nem zárnám ki szubjektív véleményemet, amelyet -legalábbis első körben-, meg kéne tennem. Ehelyett olyan kiindulópontokat kerestem, amelyek a lehető legközelebb állnak az objektivitáshoz, azaz a tudást mintegy "mérhetővé" teszik. Nézzük ezt az eszmefuttatást! 1. A leggyorsabb kezű? A YouTube mostanában tele van iszonyú technikai sebességre képes gitárosok videóival. Igen, ez mindenképpen előny, erre én is rendszeresen gyúrok, ám enyhén szólva nem minden a sebesség, mert a gitározás nem rövidtávfutás, sőt az öncélú skálafutamokat a szakma kivételével a közönség szavatoltan unja már az első öt perc után. Egyébként Wolfgang Amadeus, aki valószínűleg minden idők legnagyobb zenei elméje volt, egyenesen gyűlölte a túl gyors játékot, mert az egyrészt a zene élvezete ellen hatott, másrészt túlságosan kiemelte a zenész jellegtelen virtuozitását. Ez tehát önmagában a nyers egoizmus megnyilvánulása, noha létezhetnek olyan zenei szituációk, amelyekben ezt a fajta technikai tudást egyszerűen fel kell mutatni. 2. Az eredeti? Ez már közelebb áll az igazsághoz. Eredeti az a gitáros, aki legelőször csinál valami meghatározót gitárján. Ilyen volt például Hendrix, akit nagyon nagy gitárosnak könyveltünk el (valóban az volt), bár most, 2008 környékén, évtizedekkel Malmsteen és Blackmore gitártechnikai és tartalmi analízise után már könnyen fedezhetjük fel játékstílusának néhány apró fogyatékosságát is. De igen: az eredetiség fontos, bár nem a legfontosabb. 3. A "nagy név"? Itt tehát a híres gitárosokról van szó. Ám ha alaposabban megfigyeljük, akkor rádöbbenhetünk, hogy minden nagy nevű gitáros valójában a saját stílusát erőlteti. Attól, hogy csakis önmagát játssza, még nem ő az abszolút legjobb gitáros.
Én többszöri nekifutásra sem találtam további referenciapontokat, éppen ezért a fentiekből következően a legjobb gitáros:
Észrevehetjük, hogy mennyire személytelen ez a meghatározás, épp ezért szerintem nem lesz nagyon népszerű. Megjegyzem: én is látom, hogy ilyen gitáros nincsen. Igaza is van a Tisztelt Olvasónak, ha nem tetszik neki a végkövetkeztetés, mert a zenét éppen a gitáros egyénisége kelti életre, azaz a csoda éppúgy keletkezik a gitáros személyiségében, mint a zene kottapapírra való lejegyzésekor... A megoldást kissé ironizálva: a legjobb gitáros nem az, aki tíz másodperc alatt hárommillió hangot játszik le, hanem az, aki csak hármat, ám attól megőrül a közönség...☺
Szakmai véleményem szerint a világ legjobbjai a flamenco-gitárosok. Ők az akusztikus gitárból, ebből az elég nehezen kezelhető szárazfából a lehető legnehezebben megtanulható technikai apparátussal elképesztő mélységű zenei tartalmat képesek elővarázsolni. Azt hiszem, ha egyáltalán lehet itt említeni sokoldalúságot, akkor ők birtokolják azt... Beugratós kérdés! Ha kezdő tanítvány teszi fel, akkor néhány hónap múlva abba fogja hagyni. Az ilyen embernek ugyanis csak lelkesedése van, ám nincs meg hozzá a kellő kitartása. Ha kezdő tanítvány szülője teszi fel, akkor azt akarja letesztelni, hogy pénzéhes vagyok-e. Természetesen csak heti egy gitárórát javasolok (de azt meg is követelem). Milyen hamar tanulok meg gitározni? A naiv türelmetlenség toporzékolós kérdése! Ekkor általában a kínai bölcsekhez fordulok egy kis filozófiai mélyrepülésért, a tanítvány óradíjának terhére ☺. Amikor az egyik kung-fus tanítvány lényegében ugyanezt kérdezte a mestertől, ő egyszerűen csak azt válaszolta: „A kung-fu egy életre szól.” De ha jobban belegondolunk, tudunk-e olyan magasabb szintű emberi tevékenységet, amelyiket lehetséges egy idő után oly tökéletességgel művelni, ahol már nem szükséges a mindennapos, fárasztó és unalmas lelki - fizikai szintentartás? Ezek a dolgok tehát nem hegycsúcsok, amelyeket vagy elérünk, vagy nem, de ha már egyszer megtettük, akkor rábólíthatunk, hogy ott is jártunk. Ez nem Mount Everest. Még csak nem is diplomák és egyéb képesítések, amelyek egy adott szintű - mélységű tudásról biztosítják a rákérdezőket. Ez belülről jövő elégedetlenség, aminek sohasem lesz vége. Ez valójában a klasszikus művészi elégedetlenség és csak azért nem mondtam ki előszörre, mert magamat nem tartom annak, jóllehet ez az érzés nap mint nap engem is gyötör. Ez valójában így van jól, mert ez viszi előbbre az anyagot, nem pedig a szenvedéssel végzett, lélektelen munka. A tanulási folyamatnak egyébként igen jól elkülöníthető szakaszai léteznek: 1. - a lelkesedés felfutó szakasza 2. - az unalom leszálló szakasza 3. - a „most mi legyen vele” színuszos, vegetálós szakasza 4a. - vagy a „gitár sarokba támaszt” szakasza 4b. - vagy a „még egyszer megpróbálom” szakasza 5. - a „már része életemnek” szakasza 6. - (transzcendens szakasz: nem kérdezek semmit, csak csinálom, mert ez vagyok. Ez az a rész, amelyről József Attila azt nyilatkozta, hogy: "...túl jón és rosszon...")
A kérdésre ironikusan válaszolva: „Pontosan 2013. november 23-án, éjjel 1 óra 04 perckor fogsz tudni gitározni!” Sőt, egy másik kínai (egyébiránt harcművész) bölcset idézve: „Én nem ígérek semmit, csak tudást, vért és izzadságot!” Mindenfélét. Ahogy már említettem, a klasszikusok felé, amely az egyértelmű végcél, az egyszerűbb zene felől kell közelíteni. De ha a tanítvány nem jut el odáig, az sem baj. Lehet még belőle kitűnő blues-, vagy flamenco-gitáros. Sőt, a legnagyobb könnyűzenészek mind klasszikusokból építkeztek - építkeznek! A választ még jobban bonyolítva én például Morriconet is egyértelműen a klasszikusok közé sorolom és semmiképp sem titulálom őt szimpla filmzeneszerzőnek, mert annál nyilvánvalóan jóval több. A zene bizonyos szempontból ízlés kérdése, ezért kell tehát tiszteletben tartani a kezdő tanítvány egyértelműen szegényes zenei ízlését is, de ami a legfontosabb: ez az ízlés fejleszthető. Erre a kérdésre van egyébként egy másik kitűnő példám: múltkor az egyik haladó tanítványommal közöltem, hogy most a „Boci, boci, tarká”-t fogjuk megtanulni. „Na de hát…!”- hangzott fel jogos felhördülés. Gyorsan át is néztük C-dúrban, fülre, nagy duzzogások közepette. „Jó, most légy szíves ugyanezt blues stílusban!” (Jaj!) „Most légyszí ezt siratósan!” (Át kell transzponálni C-mollba. Mondanom sem kell: Ajjaj!) „Ha ez nem megy, akkor legalább találj alá jó kis dzsesszes akkordokat!” (…) Azóta ez a buta dalocska része a tananyagnak és hatékonyan segít a zenei fantázia fejlesztésében. (A Gitáriskola teljes verziója tartalmaz Boci-variációkat is – ezt az ironikus mozzanatot nem hagyhattam ki!-, amelyek közül némelyik brutálisan nehéznek sikerült. Tehát soha senkit és semmit ne becsüljünk alul!) Aki az improvizálás művészetéről többet szeretne tudni, annak ajánlom J. S. Bach mester Goldberg-variációit (Glenn Gould előadásában). A legnagyobb mesterek egyébként egyben fantasztikus improvizátorok is voltak. Egyszerre több emberrel is foglalkozol? Részben beugratós kérdés. Természetesen csak egy emberrel lehet teljes figyelemmel foglalkozni és csakis így biztosítható a tanítvány hosszútávú fejlődése. Ezt persze tudják a zenei akadémiákon, a művészképzés fellegváraiban is. Rövidtávon persze semmi sem fontos (kéztartás, ujjrend, pengetési rend, zenei szemlélet, stb.), ám ezt a könnyített utat én inkább azoknak ajánlom, akik komoly fantáziát és erkölcsi erőt látnak vagy gyanítanak a „multi-tanítványos” oktatásban. Idegenkedésem ettől az oktatási formától a következő logikus magyarázatra épül: a dolog csakis és kizárólag akkor működik, ha a két tanítvány azonos mértékben fejlődik. Ez azonban képtelenség. Viszont ekkor az egyik mindig a másikra fog várni, míg a másik lesz tipikusan az "osztály" leglassabb tagja, aki visszahúzza az egész csoportot. Másfelől az oktató figyelme így soha nem lesz teljes. Innentől a gitároktatás pedagógiai favágásba megy át, amelyre én nem vagyok hajlandó... Megjegyzem, természetszerűleg létezik olyan zenei tananyag, amely csoportosan is leadható, ilyen például a zeneelmélet, és mellette nagyon hasznosak a növendéki koncertek. Az előbbit én személyesen, egyszemélyes oktatás keretein belül oldom meg, míg az utóbbira is van már példa: haladó tanítványaimmal viszonylag rendszeresen jövök össze zenélni (jam session). Milyen dolgok szükségesek a gitártanuláshoz (nálam)?
Az összes, a tanuláshoz szükséges kotta, tabulatúra, skála, stb. be van szkennelve (sőt még annál is több), azaz elektronikus formában kerül átadásra, ezek esetleges kinyomtatása a tanítvány feladata, bár az órán mindvégig számítógéppel dolgozunk. Ez egy különleges kérdés, mivel ezt viszont én tettem fel magamnak, pusztán azért, hogy behatároljam azon embertípusokat, akiket én nem szeretnék tanítványnak. Tehát az ideális tanítvány már serdülőkorú kisasszony vagy úrfi. Ennél fiatalabb még valójában egy kissé éretlen a gitárra úgy fiziológiai, mint szellemi értelemben, legalábbis szerintem. Az ideális tanítvány tehát már gimnazista. A gitár iránti érdeklődésnek nincs korban felső határa, de sajnos a dolog nem ilyen egyszerű. Tipikus jelentkezők szoktak lenni a negyven éven felüliek, akik már egyszer abbahagyták, de most újra kezdenék. Nos, ők lehetőleg ne jelentkezzenek. Ők garantáltan oktathatatlanok, mert már kialakultak és ebből –önhibájukon kívül-, hosszabb távon már nem tudnak engedni. Velük kapcsolatban csupán közös zenélésre, egyfajta jam session-re vagyok hajlandó. De üzenem nekik: nagy valószínűséggel nem fognak megtanulni gitározni. Szerintem hosszútávon ezt ők nem is bánják. Mindemellett nagyon szeretem a már nem kezdő tanítványokat, akiknél -kis túlzással-, de beleugorhatunk a dolgok közepébe. Törzsanyag-óravázlat kezdőknek szólótechnikára (ez általában mindenkinél ugyanaz):
Engem érdekel a gitár, de még nem tudom…Sok érdeklődő keres meg a fenti mondatban rejlő határozatlansággal. Ekkor az én feladatom a gitároktatáson felül a gitár megszerettetése is. Ez az esetek döntő többségében sikerülni szokott. Az első félévben általában mindenből tanítok egy kicsit, hogy a tanítvány megismerje a gitár lehetőségeit (és korlátait). Ezen időszak után a „szakosodás” már szinte természetes és örömteli folyamat. A fenti természettudományos gondolatmenetet egy kicsit elvontabb szempontból is szándékomban áll megvizsgálni. Teszem ezt azért, hogy segítsek főleg kezdő tanítványaimnak. Eme furcsa kijelentés magyarázatát először egy kérdéssel kezdeném: gondoltunk-e már arra, hogy improvizálás során egyáltalán hányféle zenei lehetőségből válogathatunk? A szám voltaképp közelít a végtelenhez. Ennek egyik következménye azon pszichológiai reakció, amely során szinte megdermedünk a végtelen lehetősége előtt. Pontosan ezt látom kezdő tanítványaimnál. Tehát mintegy biztatásképp tekintsük át a következő összefüggéseket, amelyek kifejtésére egyszerű kombinatorikai képleteket hívok segítségül: Ha van egy darab hétfokú hangsorunk, például a C-dúr, azaz C-D-E-F-G-A-H, akkor ezt a hangsort hangkészletében 7! = 5040 módon tudjuk variálni. (Ez valójában ismétlés nélküli permutáció.) Tehát ebben az esetben egyetlen hangot sem ismételtünk és mindegyik hang szerepel a permutációkban. Ha a tanítványnak "megengedjük" a kromatika használatát, azaz plasztikusan szólva a C-dúr esetében behozhatja a fekete billentyűket, akkor ez a hangsor tizenkétfokúvá bővül. Következésképp már 12! = 479.001.600 lehetőség közül választhatunk. Ez nagyon nagy szám egyetlen, tizenkétfokú hangsor esetében. A zongora billentyűinek száma 84, ekkor az egyszerűség kedvéért a legalsó, szubkontra C-hangtól a legfelső, ötvonásos H-hangig számoltam. (A zongorabillentyűk száma egyébként 88.) Ez 7 oktáv, azaz 7x12 félhang = 84. Itt viszont már nem számolhatunk egyszerű, ismétlés nélküli permutációval, mert a 12 félhang hétszer ismétlődik (ismétléses permutáció). A végeredmény így is brutálisan nagy: 84!/12 x (7!) = 5,479 e+121. Hogy ez a szám mekkora, csakis úgy válik érzékelhetővé, ha melléteszünk más gigantikus számokat is. Például a Világegyetem megközelítő tömege 1048 tonna. A Világegyetemben fellelhető részecskék összmennyisége egyes becslések szerint 1080. A gitárnál "kissé" korlátozottabbak a lehetőségeink. Klasszikus gitár esetében csak 3 oktávról van szó (szintén az egyszerűség kedvéért kis E-től háromvonásos E-ig). Helyettesítsük be a fenti képletet: 36!/12 x (3!) = 5,167e+39. Ez a szám is elképesztően óriási, ám amely ezt a végtelen felé löki az azon tény, hogy ebbe, illetve még az előző számításokba sem vettük bele a ritmikát! Tehát improvizáljunk vagy szerezzünk zenét bátran; csakis saját zenei tehetségünkön múlik.
(Utólagos megjegyzés: egyes vélekedések szerint a fenti számításba nem lehet belevenni a zongora -és a gitár-, összes hangját, csupán egyetlen tizenkétfokú hangsort. Ezzel én nem értek egyet, mert a zene dallamai sokszor túllógnak egy oktávon -ezen a tizenkétfokú hangsoron-, és ha azt a dallamot egy oktávba kéne sűrítenünk, akkor bizony már nem volna ugyanaz a dallam. Szóval a teljes hangkészletnek véleményem szerint ez ad létjogosultságot.) A programozás és Gitáriskolám kapcsolata Meglehetősen nehéz erről a témáról beszélni azoknak, akiknek nincsenek programozási ismereteik. Hogy mégis vállalkozom erre, az csakis azért van, mert az alapelveket megértve valós és "virtuális" tanítványaim könnyebben, sőt már más, szerintem lényeges nézőpontból vizsgálhatják a megtanulandó anyagot. A programozás manapság igen leegyszerűsödött tevékenységgé vált. A processzort szinte közvetlenül működtető utasításkészlet programozása (Assembly) még mindig nagyon nehéz, mert rendkívül részletes és aprólékos munkát igényel. Ezt nevezzük alacsony szintű programozásnak. Igen hamar felvetődött azonban az a gondolat, hogy ezeket a nehézkes és aprólékos lépeseket próbáljuk meg nagyobb, szinte gondolatközpontú lépésekké átalakítani. Tehát, ha például valamit törölni akarunk, akkor ehhez ne 200 Assembly-lépést kelljen beprogramozni, hanem egy vagy kettő nagyot, mondjuk delete (file). Így születtek meg a magasszintű programozási nyelvek, például a C és Pascal. De itt még korántsem szakadt a "gondolatközpontúság" iránti igény. Mi volna, ha ezekből a magasabb programozási elemekből olyan, még nagyobb egységeket, úgynevezett objektumokat barkácsolnánk, amelyek összetettebb, szinte már önálló működésre is képesek? Például: alkossunk egy olyan objektumot, amely file-okat keres x,y,z helyen és az eredményről tájékoztat is! Ilyen megoldás lehet: search (x,y,z, filetípus). Kimeneti paramétere pedig igen vagy nem. Igen, ha talált file-t, nem, ha nem talált. Látható, ekkor már nem tettünk többet, mint az objektum bemeneti és kimeneti paramétereit programoztuk le. Ezt nevezzünk objektumorientált programozásnak. Ez voltaképp a legmagasabb szintű LEGO. Az alapsablonok adottak, az objektumok belső szerkezetei szabványosan leprogramozottak (és nem változtathatóak vagy ha igen, akkor azt valójában nem érdemes megtennünk), nekünk programozóknak más dolgunk sincs, mint ezeket az objektumokat szándékunknak megfelelően, LEGO-szerűen összeilleszteni, amely azonban a könnyítések ellenére sem egyszerű dolog. Gitáriskolám ugyanilyen előregyártott technikai sablonokat tartalmaz. Felismerhetőek benne a különálló, mégis zeneelméletileg tökéletesen összetartozó-összeilleszthető objektumok: például alapskálák, egyhúros-, és tapping-gyakorlatok, pentaton-skálák, stb. A tanítvány feladata ezen különálló objektumok "egyetlen zenévé" való összeillesztése, azaz programozási szempontból az alkalmazás megírása. Látható, hogy az objektumok önmagukban is működőképesek: egy egyhúros E-moll skála-roaming (kóborlás, egyfajta skálavariáció) nagyon jól szól önmagában (ezzel kápráztatom el a kezdőket), de általában egy improvizáción belül önmagában nem elég. Másik evidencia, hogy ezzel a tanulási-tanítási módszerrel sem lesz gyorsabb a gitártanulás, de szerintem az alapelvek megértése után könnyebb és jóval rendezettebb, valamint nem fognak maradni a tanítvány fejében érthetetlen fogalmak. Hosszútávon ez a legfontosabb. Így lehetséges, hogy bármelyik nem kezdő tanítványomtól kérdezhetek olyat, amely más számára zagyva érthetetlenség, például: "Indíts H húron egy Cisz-fríg egyhúros tapping-skálát alaphangtól nónáig!" Ebben az összefüggésben a személyes tanulás (és oktatás) a következő egyirányú folyamat szerint bonyolódhat le: 1. A zenei objektumok technikai elsajátítása külön-külön, 2. Az objektumok közötti kapcsolat tisztázása (zeneelmélet), 3. Az objektumok fokozatos, egyre bonyolultabb összekapcsolása improvizációval és versenyművel. A kezekkel kapcsolatos biztonsági-, és egyéb szabályokEzek pusztán jótanácsok olyanok számára, akik valóban hosszútávra tervezik gitárral kapcsolatos elképzeléseiket. Tehát a komolyan gondolkodóknak innentől kezdve munkakesztyű használata kötelező, még a kisebb pakolásoknál is! Egyúttal soha ne hagyjuk kezünket kihűlni, viseljünk melegkesztyűt egészen addig, amíg kezünk már nem hűl le egy tavaszi séta alkalmával. Legjobban ujjaink lazaságát óvjuk! Mindebből következően néhány szakma nem igazán fér meg a gitározással, úgymint: kovács, ács, asztalos, kőműves, stb. Már említettem, hogyha esetleg foglalkozunk harcművészetekkel, akkor a kéz összes részét nyugodtan keményíthetjük, kivéve az ujjakat. Ez sajnos csak részben igaz, mert mivel én szoktam zsákolni, rá kellett jönnöm, hogy kézél-keményítéstől, sőt csukló-erősítéstől is bizony tisztességgel be tudnak merevedni az ujjak. Ez rövidtávon nem oly aggasztó, csak a gitárjáték bemelegedési ideje hosszabbodik meg jelentős mértékben, ám ez önmagában azért elgondolkodtató tényező. De lehet, hogy ez másoknál másképp működik. Szóval, vigyázó szemeitek kezetekre vessétek… Aki flamenco zenével hosszútávon szeretne foglalkozni, annak a pengető kezén a körmöket meg kell növeszteni. Ebből általában fiúk szoktak hiúsági kérdést csinálni. Ezt nekik kell eldönteniük; annyi bizonyos, hogy egyrészt ehhez hozzá lehet szokni, másrészt ebben a kérdéskörben ez az egyetlen járható út. A híresen kemény, férfias flamenco-hangzást ugyanis nem lehet ujjpárnákkál elővarázsolni. A húrokkal kapcsolatos jótanácsok 1. Javaslatom, hogy mindig legyen nálunk tartalék húrkészlet. Ezen okból én még a régi, használtakat is megtartom. 2. "Milyen húrt vásároljak?"- kérdezte már szinte mindegyik tanítványom a legelső húrszakadás után. Klasszikus gitár esetén kérjünk nylon húrokat akusztikus gitárra kb. 2000 forint értékben. Úgy tűnik ennek ára már nem fog változni túl sokat. Az ennél drágább húr felesleges luxus, az ennél olcsóbb pedig bóvli, amely hamar el fog szakadni. A nylon húrból is több fajta létezik, így az egyéni ízlés kategóriája. Megjegyzem, hogy internetes, külföldi portálról történő rendelés esetén ugyanazon típusú húr jóval olcsóbban jön ki! Western típusú akusztikus gitárra fémhúr is tehető. De ne felejtsük el, hogy a fémhúrok "eszik" a bundokat, azaz néhány év múlva gitárunkat majd bundoztatni kell. (2008-ben ez kb. 30000 forint.) Ebből következően -bár nem feledve a fémhúrok szép, csilingelő hangzását-, én western típusú gitáromra is nylon húrokat tettem. Létezik egy olyan húrgyártó, amelynek termékeivel már többszörösen megjártam. Kérésre nevét e-mail-ben elküldöm. Ellenben ajánlom mindenki figyelmébe az alábbi klasszikus húrkészletet. Hangzása kellemes és tartós, valamint viszonylag sokáig bírja.
3. Gitárunkat nyugodtan hangolhatjuk fél-, vagy akár egészhanggal lejjebb, így nem fog a húrokra akkora hangolási feszültség hatni, tehát tovább bírják (hiszen csak gyakorolunk, fellépés előtt meg úgyis húrcsere...), mellette a hajlítás is könnyebbé válik. Tapasztalatom szerint ezeket a különleges hangolási módokat már szinte mindegyik modern hangológép ismeri. 4. Idővel a húrok elveszítik kezdeti szép hangzásukat. Ennek fő oka, hogy szennyeződések ragadnak rájuk ujjainkról és a fogólapról, nem számítva persze az anyag elfáradását. A megoldás: minden gyakorlás után át kell őket alaposan törölni alkoholos kendővel. Ezt én először nem hittem el, de a gyakorlat megcáfolta hibás vélekedésemet. Azóta mániákusan..., bár hozzáteszem, hogy én ezt csak fémhúrokkal, azaz elektromos gitárjaimon teszem meg. A nylon húrok általában hamar elhasználódnak. (Az akusztikus gitárhúrok alsó, vastagabb húrjai is általában nylon húrok fémszállal körbetekerve, amelyek 2 -3 hónapos gyakorlás után foszlani kezdenek.) 5. A legjellemzőbb akusztikus húrszakadás a D4 húr. A teljes felhangoláskor ugyanis ez feszül a legjobban. Elektromos gitár esetében pedig az E1, hiszen ez a legvékonyabb. Az én legjellemzőbb "húrszakadásom", amikor a tanítvány nem készül ☺. 6. A használt fémhúrok egyéb problémát is képesek okozni. Bizonyos, általam már tapasztalt esetekben hamissá és így behangolhatatlanná teszi a gitárt. Az ok: általában a gitár első oktávjában gyakorolunk, azaz 12. fekvés alatt. Tartós játék esetén itt meg fog változni a húr vastagsága, amely az oktáv üveghang eltolódásában fog megmutatkozni. 7. A gyors húrcseréhez ajánlom a kurbli használatát. Ilyen néven kérjük a hangszerboltban is. 8. Egyik tanítványom elektromos gitárjára gyakorlás céljából brutális, 13-as húrokat tett. Nem értek vele egyet, szerintem az akusztikus gitárral kell keménykedni... 9. A következő problémába előbb-utóbb minden olyan tanítványom beleütközött, aki Floyd-Rose-rendszerű tremolo-karral ellátott elektromos gitárt vásárolt magának. Ha húrcserénél nem ugyanakkora húrt tett fel, mint amely addig rajta volt, akkor az új húrok másképpen feszítették meg a kart és ettől az egész kar teljesen elállítódott. Ezt csak úgy tudnánk megelőzni, ha a vásárláskor a kereskedő megmondaná, hogy milyen húrok vannak a gitáron. Ezt az információt nemigen osztják meg a vásárlókkal, igaz, ők sem nagyon kérdeznek rá. Egyszer valaki megpróbálhatná és írja meg nekem... Becslésem szerint általában a legtöbb új szériagitár 9-es vagy 10-es húrral van felszerelve.
10. Egyik tanítványom említette, hogy a fémhúrok tisztítás céljából kifőzhetőek. Magyar találmány! Az eljárás valószínűleg még a kommunista időkből származik, ahol is csak egyféle húrkészletet, a Kozmosz Ipari Szövetkezet brutálisan vastag húrkészletét lehetett kapni (nem vicc, idősebbek talán még emlékeznek kék tasakjára), és egy D'Addario-garnitúra még csodaszámba ment. A kifőzéssel való pepecselést nem javaslom, mert:
Aki olyan szegény, mint a templomi orgonista egere és mégis szüksége van egy vadonatúj húrkészletre, annak a Pénzes-féle Gitáriskola egyszeri húrvásárlási segélyt biztosít. Nem tudom a Gitáriskola legördülő menüjét használni, mert túllóg a monitoron...
A megoldás a görgős (scroll) egér használata. Nyissuk le a menüt, majd tetszőleges mértékben, de ajánlottan lassú sebességgel gördítsük le, miközben ügyeljünk arra, hogy a kurzor a menüről ne csússzon le. Ha nincs ilyen egerünk, akkor ezt a billentyűzet nyíl-billentyűivel tudjuk megtenni. Itt jegyzem meg, hogy régebbi Internet Explorer verzió nem képes a menüt megjeleníteni (ilyen például a WinNT-ben található verzió).
Kérdés a türelemről Sok tanítványom kérdezett már arra rá, hogy miként bírom annyi türelemmel a teljesen kezdők esetében? A válasz nagyon egyszerű: türelmesen megvárom, míg távoznak és utána ezt csinálom:
(A poénhoz létrejöttéhez köszönöm Novreczky Lili kisasszony tevékeny közreműködését!)
Nem, nem tanítok! Ilyen alakoknak ☺?!
Vedres Balázs tanítványom egészen eredeti módon választott magának erősítőt. A módszert ő vakmódszernek nevezte el. Először azt hittem, hogy az utcáról berángatta a hangszerüzletbe az idős vak zongorahangoló (és erősítőhallgató) bácsit, de nem erről volt szó. Abból indult ki, hogy az emberben működnek bizonyos sztereotípiák az erősítőmárkákkal kapcsolatban is. (Hiába, szociológus, le sem tudja tagadni...) Ezt próbálta kizárni a következő módszerrel: az Interneten amatőr együttesektől szerzett olyan hangmintákat, amelyekről ismerte a felhasznált erősítő paramétereit is. Ezután ezt a hangminta-gyűjteményt a számítógépén összekeverte és így választotta ki, tehát csakis a hangzás alapján a számára legmegfelelőbb erősítőt.
A legfontosabb: ha nem tudjuk, hogy milyen gitárt akarunk vásárolni, ne a boltban kérjünk tanácsot. Ez tipikusan a "róka nyomoz a tyúkólban" effektus, ami ugye enyhén szólva gyanús. Csakis ha konkrét döntésünk van felőle, akkor kérjük ki a kereskedő tanácsát, ami voltaképp már árajánlat kérése. (Gondoljunk bele: el tudjuk képzelni, hogy választásunk esetén a kereskedő azt mondja: "Nem, ezt a hangszert kérem ne vegye meg! Ez nem éri meg az árát!") Természetesen ellenpélda is akad, tehát amikor mégis a tisztesség bukkan fel a pénz ellenében, bár sajnos nem oly nagyszámban. A gitárvásárláskor felmerülő egyetlen szempont csakis az ár és teljesítmény viszonya lehet. Tehát, miszerint a kiválasztott gitár -márkától és állapottól függetlenül-, megéri-e azt a pénzt, amit kérnek érte. Mivel ennek megítélése jelentős szakmai tapasztalatot igényel, vagy mindenképpen gyűjtsünk előzetes információkat, vagy keressünk meg egy független szakértőt. Múltkoriban egy jómódú tanítványom szeretett volna elektromos gitárt vásárolni magának és ehhez kérte szakmai segítségemet. A bolt előtt azt mondta nekem: " Ha most normálisan szólnak hozzám és sikerül jó gitárt kiválasztanunk, akkor én itt hagyom ezt a 300 ezer forintot." Hát mit mondjak..., egy elárvult, köszönőhangszerű hörgés hang nem jött ki a kereskedő torkán. No mindegy, nem is vártunk mást. Javaslatom az okos kereskedők felé: nézzék meg buci arcomat, nyomtassák ki s tegyék ki az FBI-körözöttek mellé és ha idegennel jelennék meg, rohanjanak a raktárba piros szőnyegért...
The customer is always right. - A vásárlónak mindig igaza van. - Harry Gordon Selfridge, 1909 Le client n'a jamais tort. - A vásárló sohasem téved. - César Ritz
A fenti javaslatokkal persze nem vittem közelebb a Tisztelt Olvasót a probléma megoldásához, ezúton szeretném tehát megosztani a gitár kiválasztásában szerzett alapszintű szakmai tapasztalataimat. Én sokakkal ellentétben soha nem nyilatkozom arról, amit nem ismerek, tehát az alább ismertetett jótanácsok csupán szerény, személyes benyomásaim. Én minden tanítványomnak és érdeklődőnek ugyanezt mondom...
A múltkoriban a következő, azonos szövegű e-mailt küldtem el két hangszerboltnak: "Tisztelt Gitárüzlet! A nevem Pénzes László, enyém a www.gitariskola.hu. Több kérdésem volna Önök felé:
Tisztelettel várom válaszukat. Üdvözlettel Pénzes László, info@gitariskola.hu, 06306279351"
Az egyik válasza a következő volt: "Üdv! Így van. Többfélét is tartunk raktáron. További szép napot! X."
A másik válasza:
"Kedves László! Köszönjük érdeklődését. Vannak ilyen
gitárjaink: Roling's 4/4-es klasszikusgitár 13.000Ft. Van kiváló minőségű
hangszedőnk: AER AK15+ 57.100 Ft, AER AK30+ 62.000Ft (kávába épített).
Jöjjön be az üzletünkbe, próbálja ki a gitárokat és a hangszedőket is meg
tudja hallgatni. Üdvözlettel: X." Szóval, ezúton jelzem, hogy a hetyke fiatal munkáltatójának ez a leütött 69 darab udvariatlan karakter első körben nagyjából 70 ezer forint bevételkiesést eredményezett. Ez karakterenként 1014 forintot jelent. Szerintem ez felesleges luxus világgazdasági válság idején. Persze a hetyke fiatal ilyenkor felkiált: "Ki a ...t érdekel?"
A fenti, megtörtént esetek alapján szerintem már képesek vagyunk eldönteni, hogy a kereskedő alapértelmezésben tisztességtelenül, azaz manipulatív vagy segítő módon áll hozzánk, potenciális vásárlókhoz. Szilárd meggyőződésem, hogy az előbbieket azonnal ott kell hagyni, csak azért is, mert esetleges reklamáció vagy a garancia érvényesítése esetén normálisan kizárólag az utóbbiakkal lehet tárgyalni. Az egyik volt tanítványommal már történt ilyesmi; az ő esetében egyszerű hangszerjavításról volt szó, amely sajnos nem sikerült (a fent említett erősítős helyen) és amely probléma később kölcsönös "anyázássá" fajult. (Én általában nem vagyok elfogult tanítványaim felé, ám az említett esetben tanítványomból kihozni az őrjöngő vadállatot igazi negatív produkció volt. Másrészről én is láttam a gitárt és az elvégzett munkát szintúgy kritikán alulinak minősítettem.)
Összességében a javaslatom már említett módon a többszálú, nem elhamarkodott, célirányos, de objektivitásra törekvő információszerzés és így az utólagos problémák nagy részét elkerülhetjük. Erre minden lehetőség adott, főként az Internet okos felhasználásával.
Én pontosan az ellenkezőjére szeretném a Tisztelt Olvasót rábeszélni, mint amiért idelapozott... Az igazság az, hogy minél jobban megismerem a gitárt, ezt a csodálatos és sokoldalú hangszert, annál kevésbé vagyok hajlandó rajta barkácsolni, annál jobban csakis a zenét látom benne és nem a fát, amiből készült. Voltaképpen engem már a gitártechnikák sem érdekelnek, pusztán az a zene, amely általuk elővarázsolható. Belátom, kissé művészi a megközelítés (bár a művészieskedés nincs szándékomban, ez inkább egyfajta letisztult gondolkodásmódot tükröz), de mindenképpen hasznos, mert legalább el lesz választva a két szakma: a gitároktatás és a hangszerészet egymástól. Tanítványaim, sőt internetes érdeklődők ugyanis gyakran támasztanak nekem direkt hangszerész-kérdéseket. Némelyikre még felelni is tudnék, hiszen -még ha berzenkedem is ellene-, de ráragad az emberre a szakmai tudás ennyiféle gitár és tanítvány között, ám az esetek többségében a válaszom csupán annyi, hogy "kérdezd Tivadartól". Aztán az is megtörtént, hogy némelyik tanítványom egyenesen nekiesett Fender gitárjának, mert úgy gondolta: akkor ő most rajta vizsgálja meg a 11-es húrok feszítőerejét, sőt imbuszkulccsal "nyakállítás" címen még a nyakmerevítő pálcánál is kotorászott valamit. Én óva intettem ettől, de nem hallgatott rám. Persze a húrláb a 11-es húrkészlet három (!) húrjától már totálisan elállítódott, olyannyira, hogy a gitár végül a hangszerésznél kötött ki. Létezik tehát egy határ, amit én hangszerész-kérdésben nem vagyok hajlandó továbblépni: ez nálam a gitár áthúrozása és általános tisztítása. Az összes többi -még ha egyszerűen kivitelezhető is-, szerintem már hangszerészi feladat. Azért vélem magánvéleményemet megalapozottnak, mert bár a hangszerészi munka nem olcsó, de ha sikerül megtalálnunk a megfelelő szakembert, akkor mindig a lehető legjobban, azaz optimálisan beállított gitárokkal dolgozhatunk. Ez nekem, a gitárosnak minden pénzt megér. Ami nekem a legkevésbé éri meg: örökké a rossz gitárbeállítások miatt bosszankodni, elveszítve ezáltal a gitárhangzás varázsának élvezetét. Ez azonban semmiképpen sem valósítható meg egyéni barkácsolás esetén. (Ezúton javaslom azt is, hogy nagyon nézzük meg, kit is engedünk közel gitárunkhoz. Óvakodjunk az olyan "hangszerészektől", akik üzleti ajánlatukat a következő felkiáltással kezdik: "Majd én megjavítom!" Ilyen önjelölt egyéneket némelyik hangszerboltban sokszor eladóként találhatunk. A megfontolt, minőségi hangszerész általában így kezdi: "Ezen a héten nem jó...", és már veszi is elő naptárját, ugyanis mindig tele van munkával.) Másrészről saját gitárunkon való kísérletezgetés helyett akár skálázhatunk is (a másikon) 1-2 órát; legalábbis az én gitárjaim és kezeim arra valóak... Hangsúlyozom: a kísérletezgető barkácsolásnak nincs létjogosultsága. Ám akit érdekel a hangszerészi szakma, annak a következőt javaslom:
Természetesen minden gitár megérdemli a kipárnázott puhatokot, a márkás gitár pedig a legdrágább keménytokot, amely véd az esőtől, a mechanikai támadásoktól (csúcsforgalom, önvédelem, stb.) és megóvja a gitárt a hypothermia betegségétől is. Az orvosi szó kóros mértékű lehűlést jelent. Ha gitárunk hypothermiás lesz, hapcizni ugyan nem fog, sőt a fa sem vetemedik (-10 Celsius fokon azért ne nagyon teszteljük), ám mivel a húrok fémből vannak, ezek hideg hatására összehúzódnak, azaz hangmagasságban felfelé el fognak hangolódni. Kánikula esetén pontosan az ellenkezője fog történni. Ez a folyamat egészen a gitáróra megkezdéséig tart, ott pedig megfordul. Szóval, ha nem akarjuk, hogy egész gitárórán hangoljunk, akkor:
Ami a hozzáállást illeti, olyasfélére gondoltam, mint például egyik tanítványomé volt egy ujjtörés után:
Lehet, hogy klasszikus értelemben nem sokat tudtunk tanulni -bár az illető óra ennek ellenére sem volt rossz-, de hogy ő el fogja érni céljait (bármi legyen is az), abban bizonyos vagyok...
De gustibus non est disputandum. Már az ősrégi latin mondás is felhívta a figyelmet a különböző ízlések fölötti viták meddő voltára. Épp ezért az alábbi esetekkel kapcsolatos magánvéleményeimet az csak zárójelben közlöm. Az esetek megtörténtek. Bár az eseteknek én nem voltam szemtanúja, ám számomra abszolút hiteles emberek mesélték nekem...
Szeretnék érdeklődni elméleti tananyag iránt. Már régóta gitározok, sajnos elméleti részét elhanyagoltam. Engem a kottaolvasás elméleti része érdekelne, ha volna számomra tananyaga, ugyanis szeretnék jól megtanulni kottát olvasni. Kérem segítsen nekem ebben. A kottaolvasási és ritmikai alapok szerintem nem töltenének meg egy egész könyvet, a gyakorlat pedig egy egészen más ügy. Én a jelen pillanatban nem ismerek olyan átfogó gitáriskolát, amely ezt színvonalasan meg tudná tenni, bár lehet, hogy létezik. (Annak idején Walter Götze gitáriskolájából is tanultam, amiben nem volt sok köszönet. Irtózatosan unalmas és fantáziátlan volt.) Voltaképp ezen hiány pótlására határoztam el, hogy írok ötvonalas kottaolvasási gyakorlatokat szólógitárra. A kottaolvasási alapok a honlapom Zenei fogalmak, kifejezések, a Ritmikai alapfogalmak, valamint A tükörkép-módszer és a Gitáriskola koncepciója című fejezeteiben szerintem eléggé rendezetten elérhetőek. A kottaolvasás elsajátítása szerintem nehezebb a gitáron (mint mondjuk a zongorán), mert egy hang igen sok helyen előfordulhat, másszóval rengetegféle alapskálából válogathatunk. Az én gitártechnikai rendszerem úgy gondolom eléggé átlátható. Ezt az előnyt én arra tudom felhasználni, hogy viszonylag gyorsan tudom megfejteni a kottát, hiszen azt már adott és megszokott sablonba illesztem bele. (Persze vannak olyan zenei részletek, amelyek nem inzertálhatóak be az én sablonrendszerembe, illetve ha a szerző művéhez tabulatúrát is mellékel, akkor azt sem árt figyelembe venni. Persze a tabulatúra felül is bírálható.) Úgy látom, hogy mindez a gitár esetében nem is működhet másképp, mert a fenti okokból kiindulva először ki kell választani egy alapskála-sablont. Mire is gondolok?
Én annak idején ezt a fenti, üres húros C-dúr skála szerkezetet tanultam meg első gitártanáromtól és ezen gyakoroltam a kottaolvasást. Én ezt jelenlegi szakmai tapasztalatommal egyértelműen helytelennek minősítem. Az általam „preferált” és „szabványosított” szerkezetek (ugyanazon C-dúr esetében) a következők:
Tanítványaimnál úgy oldom meg a kottaolvasás tanítását, hogy legelőször megtanítom nekik az alapsablonokat, majd tisztázzuk a skála hangjait, végül egyszerű, könnyen kibogarászható, kezdetben C-dúros dalokat adok fel nekik. De legtöbbször erre sincs szükség: egyik kedvenc módszerem a "mélyvíz-effektus", amikor nagyobbrészt a tanítványra bízom a munka jelentős részét és én csak a végeredmény iránt érdeklődöm. Még ez is működni szokott. Remek ilyen dallamok például a népdalok, amelyek ráadásul még nagyjából ismertek is. Persze az ismertséggel vigyázni kell: a gyakorló hajlamos ilyen esetekben "fülre" dolgozni kottaböngészés helyett. Gitáriskolám teljes verziójának „Hallásfejlesztő gyakorlatok” című fejezete egyébként erre kitűnően felhasználható. 23 népszerű, C-dúrba transzponált dalt tartalmaz, amelyet a Finale Notepad még opcionálisan le is játszik. Persze lehet önképző is az ember: az általános iskola felső osztályos ének-zene tankönyveiben zeneelmélet és zenei példa kitűnően összegzett. Ezek a tankönyvek bármelyik tankönyvboltban olcsón beszerezhetők. Egy másik, már 21. századi módszer: töltse le a Finale aktuális honlapjáról a Finale Notepad nevű ingyenes programot, tanulja meg kezelését (angol nyelvű) és próbáljon meg kottát írni vele. Szerintem hihetetlenül szórakoztató, mellette hasznos gyakorlat! Egyébként az Ötvonalas kottaolvasási gyakorlatok című munkám is részben erre a módszerre épül.
Többen kérdeztek rá nagyobbrészt komolyzenei kották elérhetőségére. Mindenkinek ajánlom figyelmébe a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményét, ahol közkönyvtári kondíciók mellett lehet kölcsönözni rengetegféle kottát, zenei CD-t, zenei szakkönyveket, stb.
(A Zenei Gyűjtemény nem a Pálffy-palotában van, hanem mellette egy különálló épületben.)
Egy másik lehetőség: a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak is van saját kottatára, amely -ha jól tudom-, szintén közkönyvtári kondíciók mellett foglalkozik kottakölcsönzéssel.
A kérdés nem hangzott fel oly sokszor ahhoz, hogy komolyan veszélyeztesse az egészségemet, mert az igazat megvallva, akárhányszor kérdezik ezt tőlem, mindig a guta kerülget. A válasz egyszerű: próbaóra nincs, ellenben van több mint 50 publikált fejezet, ami időközben a világ legnagyobb szólótechnikai bázisává nőtte ki magát, hogy a felelős és játszmamentes gondolkodású jelentkező gond nélkül tudjon mérlegelni gitártanárának kiválasztásában. Aki ezután sem képes dönteni, az vagy rosszindulatú, vagy döntésképtelen. Mit is jelent a próbaóra? Azt, hogy a jelentkező tesztelgeti az oktatóját, miszerint ő és módszere meg fog-e felelni neki. De hát miről is kéne meggyőznöm azt a jelentkezőt, aki több mint 50 publikált fejezet elolvasása után sem képes dönteni? Az utóbbi kérdés valójában nem pontos, mert itt legtöbbször nem is a tanácstalanságról van szó, hanem egy olyasfajta nyakatekert hozzáállásról, amely enyhén szólva nem kedvező a magánoktatás során. Ez voltaképpen egy pszichológiai tévedés vagy ami még rosszabb: játszmakezdeményezés, mert a Pénzes-féle Gitáriskola felkeresésekor nem a Tescoban vagyunk: nálam a magánoktatás nem vásárlás, ahol a jelentkező a vásárló, míg az oktató az eladó. Az ilyen kérdéseket feltevők lényegében hosszútávon oktathatatlanok, hiszen már első körben ők akarnak irányítani, mintha csak cipőt vásárolnának... Ez viszont abszurdum, mert szakmai és pedagógiai kérdésekben a tanárnak kell vezetnie a tanítványt, nem pedig fordítva. A kérdést egyébiránt azért sem értem, mert a magánoktatás során a tanítvány -esetleges elégedetlensége esetén-, akkor hagyja abba tanulmányait, amikor csak óhajtja. A labdát egyébként simán vissza is dobhatnám: "Bocsánat, nem az Ön részéről, hanem az én részemről van próbaóra, miszerint Ön megfelel-e számomra tanítványnak." Ezt a Mikasa kosárlabdát azért nem szükséges a jelentkezőhöz hozzávágni, mert egyrészt a fenti válasz már elég az elutasításhoz, másrészről én minden jelentkezőhöz őszintén és játszmamentesen állok hozzá (és voltaképp ugyanezt várom el tőlük). (Külön érdekesség, hogy a több mint 50 publikált fejezetre való hivatkozás eddig sohasem volt elég a próbaórát kérő jelentkező meggyőzéséhez. Ez is az én állításomat bizonyítja, miszerint a kérdés feltevése nem őszinte szándékú.) Hozzáteszem, a Mikasa-válasszal nem is túlzok, elvégre nekem mindig vannak tanítványi bejelentkezéseim, amely mennyiség szeptembertől egészen júliusig sokszor tanítványi várólistáig fajul.
Halleluja!
Természetesen van létjogosultsága az oktatás előtti személyes találkozásnak. Ez a jelentkező, sokszor annak szülője külön kérésére szokott létrejönni, amely kötetlen és teljesen ingyenes beszélgetés során kívánság szerint zenélek és röviden elbeszélgetünk a Pénzes-féle módszertanról. Itt tulajdonképpen ugyanazt mondom el, ami honlapomon itt és ott már olvasható, csak személyes varázzsal fűszerezve ☺. Még egyszer szeretném hangsúlyozni: próbaóra nincs, mert Pénzes László már bizonyított, legalábbis gitároktatóként. A felelős, jóindulatú döntés pedig a jelentkező dolga. Tesztelgetni pedig a zacskós tejet kell a harmadik nap után és a Suzuki Swiftet, hogy belefér-e a család vakáció előtt...
Először lássuk a vita tárgyát!
Eddig nincs is probléma, még annak ellenére sem, hogy világszerte nyilvánvaló az angol nyelvű (könnyű)zene dominanciája. A vita ott kezdődik, hogy egyre több magyar nyelvű zenei anyag tartalmazza az angol jelölést. Sajnos nem tudok egyetérteni ezzel a felfogással, több okból. A zenei jelrendszer nem egységes, azaz az évszázadok során nem lett szabványosítva. Általában valamilyen szinten minden nemzet és kultúrkör ragaszkodik ezen nemzetközi jelzésrendszer egy-egy "nemzeti" sajátosságához. Tipikusan ilyenek például a hangelnevezések. Az alábbi táblázat a legfontosabb hangneveket tartalmazza:
Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy főleg ebben a táblázatban fellelhető különbségeket minden nemzet tiszteletben tartja, illetve ragaszkodik hozzá, főleg a kottanyomtatáson keresztül. Például Gerhard Graf Martinez német flamenco-gitárosnak (aki egyébiránt Németországban él), van egy kiváló flamenco-gitáriskolája, amely elérhető német és angol nyelven is. Mivel a flamenco zene nyelve a spanyol, Martineznek eszébe nem jutott más nyelven jelölni a hang-, és akkordjelöléseket, mint spanyolul, még akkor is, ha ettől kezdetben egy kissé nehezebbé vált a flamenco-kotta értelmezése. Személyes meggyőződésem, hogy Martinezt a hitelességen felül a stílus iránti tisztelet is vezérelte. Nos, napjainkban nyilvánvalóan ebből van a legkevesebb. Annál több az Interneten található ingyenes, angol nyelvű anyag, amelyek közül igen sok egyszerűen selejt a (valljuk be: jogos) szerzői korlátozások miatt, tehát az angol jelölés onnan szivárog át a felszínes, hétköznapi gondolkodásba, egészen bele a magyar zenei elmébe, mert az átlagos zenész már nem is hallgat mást, mint angol körítésű zenét. Ezen kóros egyoldalúság egyik hátrányáról vitatkozunk éppen most... A fenti táblázatból láthatóan a mi zenei hagyományunk az osztrákhoz és a némethez áll közelebb, teljesen érthető okokból, hiszen Bécs tőlünk csak 300 kilométerre van, a közös történelmi és kulturális gyökereket nem is említve. A magam részéről ragaszkodom ehhez a zenetörténeti hagyományhoz, mert a legnagyobbak: Beethoven, Mozart, Mahler, Kodály és Bartók gondolkodtak így. Persze Európa legnívósabb zeneakadémiáinak és koncerttermeinek sincsen identitászavaruk, hiszen ők sem "bífleteznek" a magyar-német B hangnál (csak akkor, ha angolul beszélnek). A kérdéskört nyelvi szinten továbbgondolva képzeljük el, amikor Wofgang Amadeus Mozart Varázsfuvoláját a New York-i Metropolitan Operában az amerikai közönség kedvéért angolul éneklik! Igazi kulturális közröhej volna, amit legelőször is maga a (kultúrált) közönség fütyülne ki. Persze a neves operaházak igazgatói sem esnek ebbe a faragatlan hibába; akinek vannak igényes kiadású (például Deutsche Gramophon) komolyzenei CD-i és DVD-i az jól tudja, hogy minden nívós operaházban az operákat mindig eredeti nyelvükön adják elő... Én évtizedek óta használok egyszerre angol és magyar nyelvű kottát, zenei programot és egyéb zenei eszközöket. Soha nem kevertem össze szándékosan az elnevezéseket. (Az más kérdés, ha magát az egész rendszert vizsgálom felül és teszek helyette javaslatokat például A Gitáriskola új fogalmai és javaslatai című fejezetben.) Megkockáztatom, hogy ez egyfajta patriotizmus, Kodály és Bartók nyomvonalának követése. Mindketten lényegében hazaszeretetükből fakadóan keltek útra nyaranként népdalt gyűjteni és a megszerzett anyagot rendszerezve bizonyították be, hogy az ősmagyar zene és a roma muzsikusok által játszott "magyar" zene (másnéven a nóta) bizony enyhén szólva nem azonos gyökerű. Kodályt ma jobban elismerik Japánban, mint itthon, Bartók pedig (zeneszerzőként) még hazájában is kitaszított volt és ez azt hiszem nem az ők szégyene. A patriotizmust azért domborítom ki annyira, mert például az egyik, országosan elismert gitáros-énekesünk, aki egyébként nagy magyar patriótának vallja magát, magyar nyelvű kottásalbumában szintén angol jelölést használ. Szerintem a hazaszeretet a magyar nyelv és a belőle következő szokásrendszerhez való kötődésnél kezdődik és semmiféleképpen nem hódol be az aktuális (kulturális) divatirányzatoknak. Tehát ha választanom kell Kodály és Bartók munkássága, valamint a Rolling Stones agyonrágott, globalizált "bífletje" között, akkor nem nehéz kitalálni, hogy melyiket követem. Ha minőségben jó és előremutató a Pénzes-féle Gitáriskola, akkor az csakis Kodály és Bartóktól, közvetve a magyar H hangtól keletkezett. Éljen sokáig szeretett, magyar H hangunk! Vesszen a bí, vesszen a bí... | ||