Pénzes-féle Gitáriskola - Gyakran Ismételt Kérdések

Persze megpróbálom a dolgot -amennyire lehet-, élvezetessé tenni, de valójában nem az. A skálázást egy idő után nem lehet élvezni, pusztán mindennapos gyakorlásához hozzászokni. A skálázás tehát hosszútávon rettentő unalmas...

...viszont olyan gitárbiztonságot és ujjlazultságot ad, amit nem cserélnék fel semmivel...

Tudnál egy jó hangszerészt ajánlani?

Csodák pediglen vannak...

Az általam ajánlott hangszerész csodát tett a Jackson-gitárom balkezesítése során, pedig igen bonyolult dolgokat kellett megvalósítania. Köszönöm a lelkiismeretes munkát! Csambalik Tivadar elérhetősége: 0036-60702158601. Tivadar további előnye a fővárosiak részére, hogy a belvárosban gyógyítja a beteg, hapcis gitárokat és vonós hangszereket.

(A balkezes Floyd Rose-rendszerű tremolo-kar -a húrok teljes behangolása mellett is-, tökéletes szintben van a gitártesttel. Ezt eddig egy hangszerész sem tudta vagy nem akarta produkálni...)

(Bár a kép egy kissé elmosódott, de minőségi bund-, húr-, és karbeállítás figyelhető meg, amelynek eredménye az elképesztő Sustainiac-hangzás...)

Természetesen a képek nem fizetett reklámok! A gitáros legérzékenyebb pontja a szíve mellett a gitár, nem mindegy tehát, hogy (gitárjához) barbárok nyúlnak vagy szakértők. Nekem sajnos személy szerint több barbárral volt dolgom. Tivadart könnyű felfedezni Budapest és a Vintage '52 zenebolt (munkahely) jeltelen tömegei között: kísértetiesen hasonlít Monsieur Jean Reno-ra, a nagy francia színészre.

Szóval, éljen Tivadar a gitársebész!

Éljen Tivadar a gitársebész!

Tudnál egy jó hangszerboltot ajánlani?

A magam részéről a Segovia hangszerboltban még nem csalódtam. Múltkoriban az egyik tanítványomnak volt egy kisebb hangszerészeti problémája az ott vásárolt, vadonatúj hangszerén és az eladó nem akadékoskodott, hanem a hangszert mély bocsánatkérések közepette azonnal kicserélte. Sajnos ilyen szintű együttműködés a legtöbb hangszerboltról nem mondható el; erre a furcsa kereskedelmi-etikai hozzáállásra számos példát hozok a Szakmai jótanácsok című részben.

Kik a példaképeid?

Nem szeretem a „példakép” szót, mert korunk egyik tartós népbetegségének, a rock-, és másféle bálványimádatnak egyik rejtett kórisméje. A példaképállítás pszichológiai pillanatában ugyanis a példakép „legfelülre” kerül, míg az egyén „legalulra”. Rövidtávon talán ez némelykor előnyös, de hosszútávon soha. Inspiráló személyek, zenék persze mindig kellenek, de ezeket a behatásokat nem szabad bálvánnyá emelni.

Néhány dolgot azért pontosítanunk kell ezzel kapcsolatban. Vannak ugyanis a zenei iparosok, akiknek az a mesterségük, hogy zenéljenek. Ezt ők a maguk körein belül többé-kevésbé színvonalasan (vagy pocsékul) teszik. Ide tartozik a Pénzes-féle Gitáriskola is. Aztán vannak a zenei zsenik, akik annak születtek és erről nem is igazán tehetnek. Ők már egy jelentős minőségi ugrás a zenei életben és éppen ezért nem sok értelme van őket az előző társulattal összehasonlítani. Közülünk már csak kevesen hallottak arról, hogy Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Vásáry Tamás...

...csodagyerekként kezdték zenei pályafutásukat. Ezek a zsenik aztán mindig valami olyasféle társaságról beszélnek, akiket jól ismerhetünk a mi Matrixtól terhes korunkban: ők a kiválasztottak. J. S. Bach, W. A. Mozart, L. van Beethoven...

...és a többiek nem pusztán zsenik voltak, hanem valahogy még annál is többek. Itt, ennél a pontnál kezd az elmélkedés misztikumba hajlani, amelyet a Gitáriskola szabott keretei között nem kívánok folytatni. A lényeg, hogy semmiképpen ne keverjük össze „bálványaink” rangsorolását.

A kérdést meg nem kerülve: rock-vonalon nagyon szeretem Jimmy Hendrixet, kamaszkorom ideálját Ritchie Blackmoret és a virtuóz Y. J. Malmsteent. Mindhárman igazi reformátorok, akik után mindig átértékelődött a szólógitár technikája. Flamenco-vonalon a nagy nevek: Paco de Lucía és Sabicas mellett nagyon szeretem Manolo Sanlucart. Az itthoniak közül az én ízlésemhez legközelebb Szűcs Antal Gábor művészete áll. A zene tartalmát illetően azonban nem gitárosoktól, hanem hegedűművészektől és zongoristáktól tanultam a legtöbbet. Számomra az egyik leghitelesebb hegedűs zeneértelmező David Ojsztrah és tanítványa Gidon Kremer, akiknek kifejezésvilágával mindig egyetértek. Vásáry Tamás nemcsak zongoristaként alkotott óriásit, hanem karmesteri pályafutása is példaértékű. Ugyanez vonatkozik Kocsis Zoltánra, akiről egyébként még az igen morcos Szjatoszlav Richter is elismerőleg nyilatkozott.

Ki a legjobb gitáros?

Jogos a kérdés, súlyos oldalakat el lehet vitatkozni felette és meglehet: értelmetlenül...

Nos, nyilvánvalóan nem úgy fogom kezdeni, hogy "a legjobb gitáros szerintem...", mert ebben az esetben ugyanis nem zárnám ki szubjektív véleményemet, amelyet -legalábbis első körben-, meg kéne tennem. Ehelyett olyan kiindulópontokat kerestem, amelyek a lehető legközelebb állnak az objektivitáshoz, azaz a tudást mintegy "mérhetővé" teszik. Nézzük ezt az eszmefuttatást!

1. A leggyorsabb kezű?

A YouTube mostanában tele van iszonyú technikai sebességre képes gitárosok videóival. Igen, ez mindenképpen előny, erre én is rendszeresen gyúrok, ám enyhén szólva nem minden a sebesség, mert a gitározás nem rövidtávfutás, sőt az öncélú skálafutamokat a szakma kivételével a közönség szavatoltan unja már az első öt perc után. Egyébként Wolfgang Amadeus, aki valószínűleg minden idők legnagyobb zenei elméje volt, egyenesen gyűlölte a túl gyors játékot, mert az egyrészt a zene élvezete ellen hatott, másrészt túlságosan kiemelte a zenész jellegtelen, öncélú virtuozitását. Ez tehát önmagában a nyers egoizmus megnyilvánulása, noha létezhetnek olyan zenei szituációk, amelyekben ezt a fajta technikai tudást egyszerűen fel kell mutatni.

2. Az eredeti?

Ez már közelebb áll az igazsághoz. Eredeti az a gitáros, aki legelőször csinál valami meghatározót hangszerén. Ilyen volt például Hendrix, akit nagyon nagy gitárosnak könyveltünk el (valóban az volt), bár most, 2008 környékén, évtizedekkel Malmsteen és Blackmore gitártechnikai és tartalmi analízise után már könnyen fedezhetjük fel játékstílusának néhány apró fogyatékosságát is. De igen: az eredetiség fontos, bár nem a legfontosabb.

3. A "nagy név"?

Itt tehát a híres gitárosokról van szó. Ám ha alaposabban megfigyeljük, akkor rádöbbenhetünk, hogy minden nagy nevű gitáros valójában a saját stílusát erőlteti. Attól, hogy csakis önmagát játssza, még nem ő az abszolút legjobb gitáros.

Én többszöri nekifutásra sem találtam további referenciapontokat, éppen ezért a fentiekből következően a legjobb gitáros:

a leggyorsabb kezű,
az eredeti stílusú,
mellette híres, azaz a "nagy név",
összességében: aki minden gitárstílusban otthon érzi magát, tehát a legsokoldalúbb.

Észrevehetjük, hogy mennyire személytelen ez a meghatározás, épp ezért szerintem nem lesz nagyon népszerű. Megjegyzem: én is látom, hogy ilyen gitáros nincsen. Igaza is van a Tisztelt Olvasónak, ha nem tetszik neki a végkövetkeztetés, mert a zenét éppen a gitáros egyénisége kelti életre, azaz a csoda éppúgy keletkezik a gitáros személyiségében, mint a zene kottapapírra való lejegyzésekor.

A megoldást kissé ironizálva: a legjobb gitáros nem az, aki tíz másodperc alatt hárommillió hangot játszik le, hanem az, aki csak hármat, ám attól megőrül a közönség...☺

Szakmai véleményem szerint a világ legjobbjai a flamenco-gitárosok. Ők az akusztikus gitárból, ebből az elég nehezen kezelhető szárazfából a lehető legnehezebben megtanulható technikai apparátussal elképesztő mélységű zenei tartalmat képesek elővarázsolni. Azt hiszem, ha egyáltalán lehet itt említeni sokoldalúságot, akkor ők birtokolják azt.

Járhatnék-e hetente kétszer?

Beugratós kérdés!

Ha kezdő tanítvány teszi fel, akkor néhány hónap múlva abba fogja hagyni. Az ilyen embernek ugyanis csak lelkesedése van, ám nincs meg hozzá a kellő kitartása.

Ha kezdő tanítvány szülője teszi fel, akkor azt akarja letesztelni, hogy pénzéhes vagyok-e. Természetesen csak heti egy gitárórát javasolok (de azt meg is követelem).

Milyen hamar tanulok meg gitározni?

A naiv türelmetlenség toporzékolós kérdése!

Ekkor általában a kínai bölcsekhez fordulok egy kis filozófiai mélyrepülésért, a tanítvány óradíjának terhére ☺. Amikor az egyik kung-fus tanítvány lényegében ugyanezt kérdezte a mestertől, ő egyszerűen csak azt válaszolta: „A kung-fu egy életre szól.” De ha jobban belegondolunk, tudunk-e olyan magasabb szintű emberi tevékenységet, amelyiket lehetséges egy idő után oly tökéletességgel művelni, ahol már nem szükséges a mindennapos, fárasztó és unalmas lelki - fizikai szintentartás? Ezek a dolgok tehát nem hegycsúcsok, amelyeket vagy elérünk, vagy nem, de ha már egyszer megtettük, akkor rábólíthatunk, hogy ott is jártunk. Ez nem Mount Everest. Még csak nem is diplomák és egyéb képesítések, amelyek egy adott szintű-mélységű tudásról biztosítják a rákérdezőket. Ez belülről jövő elégedetlenség, aminek sohasem lesz vége. Ez valójában a klasszikus művészi elégedetlenség és csak azért nem mondtam ki előszörre, mert magamat nem tartom annak, jóllehet ez az érzés nap mint nap engem is gyötör. Ez valójában így van jól, mert ez viszi előbbre az anyagot, nem pedig a szenvedéssel végzett, lélektelen munka.

Bárminemű tanulási folyamatnak egyébként igen jól elkülöníthető szakaszai léteznek:

1. - a lelkesedés felfutó szakasza (első félév)

2. - az unalom leszálló szakasza (második félév)

3. - a „most mi legyen vele” színuszos, vegetálós szakasza (második félév után)

4a. - vagy a „gitár sarokba támaszt” szakasza (egy év)

4b. - vagy a „még egyszer megpróbálom” szakasza (másfél év)

5. - a „már része életemnek” szakasza (néhány év után)

6. - (transzcendens szakasz: nem kérdezek semmit, csak csinálom, mert ez vagyok. Ez az a rész, amelyről József Attila azt nyilatkozta, hogy: "...túl jón és rosszon...")

A kérdésre ironikusan válaszolva: „Pontosan 2013. november 23-án, éjjel 1 óra 04 perckor fogsz tudni gitározni!”

Egy másik kínai (egyébiránt harcművész) bölcset idézve: „Én nem ígérek semmit, csak tudást, vért és izzadságot!”

Pénzes László további ígérete: "Ja, és dögunalmat!"

Milyen zenét tanítasz?

Mindenfélét. Ahogy már említettem, a klasszikusok felé, amely lehet az egyértelmű végcél, az egyszerűbb zene felől kell közelíteni. De ha a tanítvány nem jut el odáig, az sem baj. Lehet még belőle kitűnő blues-, vagy flamenco-gitáros. Sőt, ha jól megfigyeljük, a legnagyobb könnyűzenészek mind klasszikusokból építkeztek-építkeznek! A választ még jobban bonyolítva én például Morriconet is egyértelműen a klasszikusok közé sorolom és semmiképp sem titulálom őt szimpla filmzeneszerzőnek, mert annál nyilvánvalóan jóval több. A zene bizonyos szempontból ízlés kérdése, ezért kell tehát tiszteletben tartani a kezdő tanítvány egyértelműen szegényes zenei ízlését is, de ami a legfontosabb: ez az ízlés fejleszthető.

Erre a kérdésre van egyébként egy másik kitűnő példám: múltkor az egyik haladó tanítványommal közöltem, hogy most a „Boci, boci, tarká”-t fogjuk megtanulni. „Na de hát…!”- hangzott fel jogos felhördülés. Gyorsan át is néztük C-dúrban, fülre, nagy duzzogások közepette. „Jó, most légy szíves ugyanezt blues stílusban!” (Jaj!) „Most légyszí ezt siratósan!” (Át kell transzponálni C-mollba. Mondanom sem kell: Ajjaj!) „Ha ez nem megy, akkor legalább találj alá jó kis dzsesszes akkordokat!” (…)

A másik elgondolkodtató szituáció, amikor ezt a buta dalocskát a Pénzes-féle skálarendszerbe illesztve rengetegféle skálaszerkezetben játszom le a tanítványnak. A fenti esetek tanulsága, hogy zeneileg soha senkit és semmit ne becsüljünk alul, mert itt semmi sem az, aminek látszik. Az improvizálás tehát nemcsak önkifejezést jelent, hanem adott helyzetben a mesterségbeli tudás kreatív megcsillantása. Aki az improvizálás művészetéről többet szeretne tudni, annak ajánlom J. S. Bach mester Goldberg-variációit (Glenn Gould előadásában). A legnagyobb mesterek egyébként egyben fantasztikus improvizátorok is voltak.

Egyszerre több emberrel is foglalkozol?

Az az igazság, hogy én nagyon nem szeretem a multitanítványos oktatási formát, mert jóval több hátránya van, mint előnye, a nagy magyar válság azonban kitermelt egy olyan társadalmi jelenséget, amelyre reagálnom kell. Ez pedig az anyagilag küszködő, de mégis tanulni akaró emberek rétege. Ezen jelenség részbeni orvoslására van lehetőség mostantól (2010. szeptember) a Pénzes-féle Gitáriskolában kétszemélyes (két tanítványos) gitártanulásra is, fejenként szerényebb óradíjkeretek között.

Milyen dolgok szükségesek a gitártanuláshoz (nálam)?

megfelelő minőségű, de viszonylag olcsó akusztikus gitár (pl. East, Suzuki) + tok vagy elektromos gitár + vezeték,
hangológép,
szólótechnika esetén Jim Dunlop Stubby 3.0 vagy Jim Dunlop Big Stubby 3.0 pengető (más nem javasolt),
pendrive,
Internet-kapcsolat a honlapom eléréséhez (külön Tanítványi oldalak),
Továbbá javasolt: olcsó kurbli otthonra a gyors húrcseréhez.
Továbbá javasolt: lelkesedés és utána kitartás.

Az összes, a tanuláshoz szükséges kotta, tabulatúra, skála, stb. be van szkennelve (sőt még annál is több), azaz elektronikus formában kerül átadásra, ezek esetleges kinyomtatása a tanítvány feladata, bár az órán mindvégig számítógéppel dolgozunk.

Ki az ideális tanítvány?

Ez egy különleges kérdés, mivel ezt viszont én tettem fel magamnak, pusztán azért, hogy behatároljam azon embertípusokat, akiket én nem szeretnék tanítványnak. Tehát az ideális tanítvány már serdülőkorú kisasszony vagy úrfi. Ennél fiatalabb még valójában egy kissé éretlen a gitárra úgy fiziológiai, mint szellemi értelemben, legalábbis szerintem. Az ideális tanítvány tehát már gimnazista. A gitár iránti érdeklődésnek nincs korban felső határa, de sajnos a dolog nem ilyen egyszerű. Tipikus jelentkezők szoktak lenni a 40 éven felüliek, akik már egyszer abbahagyták, de most újra kezdenék. Nos, ők lehetőleg ne jelentkezzenek. Ők garantáltan oktathatatlanok, mert már pszichikailag kialakultak és ebből –önhibájukon kívül-, hosszabb távon már nem tudnak engedni. Velük kapcsolatban csupán közös zenélésre, egyfajta jam session-re vagyok hajlandó. De üzenem nekik: nagy valószínűséggel nem fognak megtanulni gitározni. Szerintem hosszútávon ezt ők nem is bánják. Mindemellett nagyon szeretem a már nem kezdő tanítványokat, akiknél -kis túlzással-, de beleugorhatunk a dolgok közepébe.

Hogyan zajlik egy óra?

Törzsanyag-óravázlat kezdőknek szólótechnikára (ez általában mindenkinél ugyanaz):

Optimális ülés, optimális gitár-, pengető-, és kéztartás
Bemelegítő skálák
A tanítvány panaszainak meghallgatása, miszerint miért nem készült, majd mérlegelése ☺,
Alapskálák + kezdő szintű skálavariációk, később metronómmal, együtt játszva, bármelyik alapskálára
Később egyéb skálák (szűkített, harmonikus moll, stb.)
E-pentaton skálafokok, később skálatranszponálás, később blues-skálák és roaming backing track-re
Kezdő szintű tapping-technika
Kvint-kíséretek (PM-technika, Mute-technika "Great Riffs", "Great Hits"oktatási anyagok)
Kezdő szintű improvizálás backing track-re vagy opcionálisan egyénileg kiválasztott dal megtanulása

Engem érdekel a gitár, de még nem tudom…

Sok érdeklődő keres meg a fenti mondatban rejlő határozatlansággal. Ekkor az én feladatom a gitároktatáson felül a gitár megszerettetése is. Ez az esetek döntő többségében sikerülni szokott. Az első félévben általában mindenből tanítok egy kicsit, hogy a tanítvány megismerje a gitár lehetőségeit (és korlátait). Ezen időszak után a „szakosodás” már szinte természetes és örömteli folyamat.

Kis zenei matematika

A fenti természettudományos gondolatmenetet egy kicsit elvontabb szempontból is szándékomban áll megvizsgálni. Teszem ezt azért, hogy segítsek főleg kezdő tanítványaimnak. Eme furcsa kijelentés magyarázatát először egy kérdéssel kezdeném: gondoltunk-e már arra, hogy improvizálás során egyáltalán hányféle zenei lehetőségből válogathatunk? A szám voltaképp közelít a végtelenhez. Ennek egyik következménye azon pszichikai reakció, amely során szinte megdermedünk a végtelen lehetősége előtt. Pontosan ezt látom kezdő tanítványaimnál. Tehát mintegy biztatásképp tekintsük át a következő összefüggéseket, amelyek kifejtésére egyszerű kombinatorikai képleteket hívok segítségül:

Ha van 1 darab hétfokú, azaz 7 hangból álló hangsorunk, például a C-dúr...

C-D-E-F-G-A-H

...akkor ezt a hangsort hangkészletében 7! = 5040 módon tudjuk variálni. (Ez valójában ismétlés nélküli permutáció.) Tehát ebben az esetben egyetlen hangot sem ismételtünk és mindegyik hang szerepel a permutációkban. Ha a tanítványnak "megengedjük" a kromatika használatát, azaz plasztikusan szólva a C-dúr esetében behozhatja a fekete billentyűket, akkor ez a hangsor tizenkétfokúvá bővül. Következésképp már 12! = 479.001.600 lehetőség közül választhatunk. Ez nagyon nagy szám egyetlen, tizenkétfokú hangsor esetében.

A zongora billentyűinek száma átlagban 84, ekkor az egyszerűség kedvéért a legalsó, szubkontra C-hangtól a legfelső, ötvonásos H-hangig számoltam. (A zongorabillentyűk száma egyébként 88.) Ez 7 oktáv, azaz 7x12 félhang = 84. Itt viszont már nem számolhatunk egyszerű, ismétlés nélküli permutációval, mert a 12 félhang hétszer ismétlődik (ismétléses permutáció). A végeredmény így is brutálisan nagy: 84!/12 x (7!) = 5,479 x 10¹²¹. Hogy ez a szám mekkora, csakis úgy válik érzékelhetővé, ha melléteszünk más gigantikus számokat is. Például a Világegyetem megközelítő tömege 10⁴⁸ tonna. A Világegyetemben fellelhető részecskék összmennyisége egyes becslések szerint 10⁸⁰.

A gitárnál "kissé" korlátozottabbak a lehetőségeink. Klasszikus gitár esetében csak 3 oktávról van szó (szintén az egyszerűség kedvéért kis E-től háromvonásos E-ig). Helyettesítsük be a fenti képletet: 36!/12 x (3!) = 5,167 x 10³⁹. Ez a szám is elképesztően óriási, ám amely ezt a végtelen felé löki az azon tény, hogy ebbe, illetve még az előző számításokba sem vettük bele a ritmikát!

Tehát improvizáljunk vagy szerezzünk zenét bátran; minden csakis saját zenei tehetségünkön múlik...

Egyes vélekedések szerint a fenti számításba nem lehet belevenni a zongora (és a gitár) összes hangját, csupán egyetlen tizenkétfokú hangsort. Ezzel én nem értek egyet, mert a zene dallamai sokszor túllógnak 1 oktávon -még pontosabban ezen a tizenkétfokú hangsoron-, és ha azt a dallamot 1 oktávba kéne sűrítenünk, akkor bizony már nem volna ugyanaz a dallam. Ez kiemelten igaz egy teljes hangtartományú mű, például egy szimfónia esetében. Szóval a teljes hangkészletnek véleményem szerint ez ad létjogosultságot. Másfelől azonban az is igaz, hogy mindez csupán matematika és a tonalitás belső törvényszerűségei a lehetséges végeredményt még inkább szűkítik. Mindemellett ez a "szűkös" végeredmény a ritmus elképesztő mértékű komplexitásával párosulva mégis a végtelen felé löki az értékeket...

A programozás és Gitáriskolám kapcsolata

Meglehetősen nehéz erről a témáról beszélni azoknak, akiknek nincsenek programozási ismereteik. Hogy mégis vállalkozom erre, az csakis azért van, mert az alapelveket megértve valós és "virtuális" tanítványaim könnyebben, sőt már más, szerintem lényeges nézőpontból vizsgálhatják a megtanulandó anyagot.

A programozás manapság igen leegyszerűsödött tevékenységgé vált. A processzort szinte közvetlenül működtető utasításkészlet programozása (Assembly) még mindig nagyon nehéz, mert rendkívül részletes és aprólékos munkát igényel. Ezt nevezzük alacsony szintű programozásnak. Igen hamar felvetődött azonban az a gondolat, hogy ezeket a nehézkes és aprólékos lépeseket próbáljuk meg nagyobb, szinte gondolatközpontú lépésekké átalakítani. Tehát, ha például valamit törölni akarunk, akkor ehhez ne 200 Assembly-lépést kelljen beprogramozni, hanem egy vagy kettő nagyot, mondjuk delete (file). Így születtek meg a magas szintű programozási nyelvek, például a C és a Pascal.

De itt még korántsem szakadt a "gondolatközpontúság" iránti igény. Mi volna, ha ezekből a magasabb programozási elemekből olyan, még nagyobb egységeket, úgynevezett objektumokat barkácsolnánk, amelyek összetettebb, szinte már önálló működésre is képesek? Például: alkossunk egy olyan objektumot, amely file-okat keres x,y,z helyen és az eredményről tájékoztat is! Ilyen megoldás lehet: search (x,y,z, filetípus). Kimeneti paramétere pedig igen vagy nem. Igen, ha talált file-t, nem, ha nem talált. Látható, ekkor már nem tettünk többet, mint az objektum bemeneti és kimeneti paramétereit programoztuk le. Ezt nevezzünk objektumorientált programozásnak. Ez voltaképpen a legmagasabb szintű (és elég jól megfizetett) LEGO. Az alapsablonok adottak, az objektumok belső szerkezetei szabványosan leprogramozottak (és nem változtathatók vagy ha igen, akkor azt valójában nem érdemes megtennünk), nekünk programozóknak más dolgunk sincs, mint ezeket az objektumokat szándékunknak megfelelően, LEGO-szerűen összeilleszteni, úgymond műveltetni, amely azonban a könnyítések ellenére sem egyszerű dolog.

A legmagasabb szintű LEGO

Gitáriskolám ugyanilyen előregyártott technikai sablonokat tartalmaz. Felismerhetőek benne a különálló, mégis zeneelméletileg tökéletesen összetartozó-összeilleszthető objektumok: például alapskálák, egyhúros-, és tapping-gyakorlatok, pentaton-skálák, stb. A tanítvány feladata ezen különálló objektumok "egyetlen zenévé" való összeillesztése, azaz programozási szempontból az alkalmazás megírása. Látható, hogy az objektumok önmagukban is működőképesek: egy egyhúros E-moll skála-roaming (kóborlás, egyfajta skálavariáció) nagyon jól szól önmagában (ezzel kápráztatom el a kezdőket), de általában egy improvizáción belül önmagában nem elég. Másik evidencia, hogy ezzel a tanulási-tanítási módszerrel sem lesz gyorsabb a gitártanulás, de az alapelvek megértése és következetes technikai követése után könnyebb és jóval rendezettebb, valamint nem fognak maradni a tanítvány fejében érthetetlen fogalmak.

Ebben az összefüggésben a személyes tanulás (és oktatás) a következő egyirányú folyamat szerint bonyolódhat le:

A zenei objektumok technikai elsajátítása külön-külön,
az objektumok közötti kapcsolat tisztázása (zeneelmélet),
az objektumok fokozatos, egyre bonyolultabb összekapcsolása improvizációval, versenyművel és egyéb zenével.

A kezekkel kapcsolatos biztonsági-, és egyéb szabályok

Ezek pusztán jótanácsok olyanok számára, akik valóban hosszútávra tervezik gitárral kapcsolatos elképzeléseiket...

Tehát a komolyan gondolkodóknak innentől kezdve munkakesztyű használata kötelező, még a kisebb pakolásoknál is! Egyúttal soha ne hagyjuk kezünket kihűlni, viseljünk melegkesztyűt egészen addig, amíg kezünk már nem hűl le egy tavaszi séta alkalmával. Legjobban ujjaink lazaságát óvjuk! Mindebből következően néhány szakma nem igazán fér meg a gitározással, úgymint: kovács, ács, asztalos, kőműves, stb. Már említettem, hogyha esetleg foglalkozunk harcművészetekkel, akkor a kéz összes részét nyugodtan keményíthetjük, kivéve az ujjakat. Ez sajnos csak részben igaz, mert mivel én szoktam zsákolni, rá kellett jönnöm, hogy kézél-keményítéstől, sőt csukló-erősítéstől is bizony tisztességgel be tudnak merevedni az ujjak. Ez rövidtávon nem oly aggasztó, csak a gitárjáték bemelegedési ideje hosszabbodik meg jelentős mértékben, ám ez önmagában azért elgondolkodtató tényező. De lehet, hogy ez másoknál másképp működik. Szóval, vigyázó szemeitek kezetekre vessétek…

Aki flamenco zenével hosszútávon szeretne foglalkozni, annak a pengető kezén a körmöket meg kell növeszteni. Ebből általában fiúk-férfiak szoktak hiúsági kérdést csinálni. Ezt a problémát nekik kell eldönteniük; annyi bizonyos, hogy egyrészt ehhez hozzá lehet szokni, másrészt ebben a kérdéskörben ez az egyetlen járható út. A híresen kemény, férfias flamenco-hangzást ugyanis nem lehet ujjpárnákkal elővarázsolni.

A húrokkal kapcsolatos jótanácsok

Javaslatom, hogy mindig legyen nálunk tartalék húrkészlet. Ezen okból én még a régi, használtakat is megtartom (bizonyos használtsági szint alatt).
"Milyen húrt vásároljak?"- kérdezte már szinte mindegyik tanítványom a legelső húrszakadás után. Klasszikus gitár esetén kérjünk nylon húrokat akusztikus gitárra kb. 2000 forint értékben. Úgy tűnik ennek ára már nem fog változni túl sokat. Az ennél drágább húr felesleges luxus, az ennél olcsóbb pedig bóvli, amely hamar el fog szakadni. A nylon húrból is több fajta létezik, így az egyéni ízlés kategóriája. Megjegyzem, hogy internetes, külföldi portálról történő rendelés esetén ugyanazon típusú húr jóval olcsóbban jön ki!
Western típusú akusztikus gitárok fémhúrral felszereltek. De ne felejtsük el, hogy a fémhúrok "eszik" a bundokat, azaz néhány év múlva gitárunkat majd bundoztatni kell. 2010-ben ez kb. 30000 forint. Ebből következően -bár nem feledve a fémhúrok szép, csilingelő hangzását-, én western típusú gitáromra is nylon húrokat tettem.
Egy internetes olvasó levélben arról tájékoztatott, hogy a fenti húrcserés mozzanatot egy szakértő (gondolom hangszerész) teljes lehetetlenségnek minősítette, mert szerinte a western típusú gitárok nyakbeállítása fémhúrokhoz van méretezve. Ez igaz és belátom, hogy amatőr próbálkozás, de nálam, Lyon's gitáromon működött. A nyak nem állítódott el, mert nem csörgött a húr sehol sem. Megjegyzem, ezt az eljárást csakis nyers, technikai gyakorlásra szántam, tehát nem fellépésre. De azért a szakértő részéről túlzásnak tartom, hogy ne lehetne ilyen egyszerű dolgokkal kísérletezni. A puding próbája az evés, nem pedig a szakácsvizsga papírja.
Létezik egy olyan húrgyártó, amelynek termékeivel már többszörösen megjártam. Kérésre nevét e-mail-ben elküldöm. Ellenben ajánlom mindenki figyelmébe az alábbi klasszikus húrkészletet. Hangzása kellemes és tartós, valamint viszonylag sokáig bírja.

Gitárunkat nyugodtan hangolhatjuk fél-, vagy akár egészhanggal lejjebb, így nem fog a húrokra akkora hangolási feszültség hatni, tehát tovább bírják (hiszen csak gyakorolunk, fellépés előtt meg úgyis húrcsere...), mellette a hajlítás is könnyebbé válik. Tapasztalatom szerint ezeket a különleges hangolási módokat már szinte mindegyik modern hangológép ismeri.
Idővel a húrok elveszítik kezdeti szép hangzásukat. Ennek fő oka, hogy szennyeződések ragadnak rájuk ujjainkról és a fogólapról, nem számítva persze az anyag elfáradását. A megoldás: minden gyakorlás után át kell őket alaposan törölni alkoholos kendővel. Ezt én először nem hittem el, de a gyakorlat megcáfolta hibás vélekedésemet. Azóta mániákusan..., bár hozzáteszem, hogy én ezt csak fémhúrokkal, azaz elektromos gitárjaimon teszem meg. A nylon húrok általában hamar elhasználódnak. Az akusztikus gitárhúrok alsó, vastagabb húrjai ugyanis általában nylon húrok fémszállal körbetekerve, amelyek 2 -3 hónapos gyakorlás után foszlani kezdenek.
A legjellemzőbb akusztikus húrszakadás a D4 húr. A teljes felhangoláskor ugyanis ez feszül a legjobban. Elektromos gitár esetében pedig az E1, mert ez a legvékonyabb. Az én legjellemzőbb "húrszakadásom", amikor a tanítvány nem készül ☺.
A használt fémhúrok egyéb problémát is képesek okozni. Bizonyos, általam már tapasztalt esetekben hamissá és így behangolhatatlanná teszi a gitárt. Az ok: általában a gitár első oktávjában gyakorolunk, azaz 12. fekvés alatt. Tartós játék esetén itt meg fog változni a húr vastagsága, amely az oktáv üveghang eltolódásában fog megmutatkozni.
A gyors húrcseréhez ajánlom a kurbli használatát. Ilyen néven kérjük a hangszerboltban is.
Egyik tanítványom elektromos gitárjára gyakorlás céljából brutális, 13-as húrokat tett. Nem értek vele egyet, szerintem az akusztikus gitárral kell keménykedni.
A következő problémába előbb-utóbb minden olyan tanítványom beleütközött, aki Floyd-Rose-rendszerű tremolo-karral ellátott elektromos gitárt vásárolt magának. Ha húrcserénél nem ugyanakkora húrt tett fel, mint amely addig rajta volt, akkor az új húrok másképpen feszítették meg a kart és ettől az egész kar teljesen elállítódott. Ezt csak úgy tudnánk megelőzni, ha a vásárláskor a kereskedő megmondaná, hogy milyen húrok vannak a gitáron. Ezt az információt nemigen osztják meg a vásárlókkal, igaz, ők sem nagyon kérdeznek rá. Egyszer valaki megpróbálhatná és írja meg nekem. Becslésem szerint általában a legtöbb új szériagitár 9-es vagy 10-es húrral van felszerelve.
Egyik tanítványom említette, hogy a fémhúrok tisztítás céljából kifőzhetőek. Magyar találmány! Az eljárás valószínűleg még a kommunista időkből származik, ahol is csak egyféle húrkészletet, a Kozmosz Ipari Szövetkezet brutálisan vastag húrkészletét lehetett kapni (nem vicc, idősebbek talán még emlékeznek kék tasakjára), és egy D'Addario-garnitúra még csodaszámba ment. A kifőzéssel való pepecselést nem javaslom, mert:

ehhez fel kell áldozni a húsleveses fazekat (hiszen ki volna hajlandó azután enni belőle...),

a kifőzés nem biztosítja az anyag belső megújulását, csupán annak felületi tisztulását,

személy szerint nem tudom elképzelni, hogy ez az eljárás 2010-ben bárkinek is megérné.

Aki olyan szegény, mint a templomi orgonista egere és mégis szüksége van egy vadonatúj húrkészletre, annak a Pénzes-féle Gitáriskola egyszeri húrvásárlási segélyt biztosít.

Kérdés a türelemről

Sok tanítványom kérdezett már arra rá, hogy miként bírom annyi türelemmel a teljesen kezdők esetében? A válasz nagyon egyszerű: türelmesen megvárom, míg távoznak és utána ezt csinálom:

(A poénhoz létrejöttéhez köszönöm Novreczky Lili kisasszony tevékeny közreműködését!)

Tanítok-e punk zenét?

Nem, nem tanítok! Ilyen alakoknak ☺?!

Erősítőválasztás...

Vedres Balázs tanár úr egészen eredeti módon választott magának erősítőt. A módszert ő vakmódszernek nevezte el. Először azt hittem, hogy az utcáról berángatta a hangszerüzletbe az idős vak zongorahangoló (és erősítőhallgató) bácsit, de nem erről volt szó.

Abból indult ki, hogy az emberben működnek bizonyos sztereotípiák az erősítőmárkákkal kapcsolatban is. (Hiába, szociológus, le sem tudja tagadni...) Ezt próbálta kizárni a következő módszerrel: az Interneten amatőr együttesektől szerzett olyan hangmintákat, amelyekről ismerte a felhasznált erősítő paramétereit is. Ezután ezt a hangminta-gyűjteményt a számítógépén összekeverte és így választotta ki, tehát csakis a hangzás alapján a számára legmegfelelőbb erősítőt.

Gitárválasztás...

A legfontosabb: ha nem tudjuk, hogy milyen gitárt akarunk vásárolni, ne a boltban kérjünk tanácsot. Ez tipikusan a "róka nyomoz a tyúkólban" effektus, ami ugye enyhén szólva gyanús. Csakis ha konkrét döntésünk van felőle, akkor kérjük ki a kereskedő tanácsát, ami voltaképp már árajánlat kérése. (Gondoljunk bele: el tudjuk képzelni, hogy választásunk esetén a kereskedő azt mondja: "Nem, ezt a hangszert kérem ne vegye meg! Ez nem éri meg az árát!")

Természetesen ellenpélda is akad, tehát amikor mégis a tisztesség bukkan fel a pénz ellenében, bár sajnos nem oly nagyszámban. A gitárvásárláskor felmerülő egyetlen szempont csakis az ár és teljesítmény viszonya lehet. Tehát, miszerint a kiválasztott gitár -márkától és állapottól függetlenül-, megéri-e azt a pénzt, amit kérnek érte. Mivel ennek megítélése jelentős szakmai tapasztalatot igényel, vagy mindenképpen gyűjtsünk előzetes információkat, vagy keressünk meg egy független szakértőt.

Múltkoriban egy jómódú tanítványom szeretett volna elektromos gitárt vásárolni magának és ehhez kérte szakmai segítségemet. A bolt előtt azt mondta nekem: " Ha most normálisan szólnak hozzám és sikerül jó gitárt kiválasztanunk, akkor én itt hagyom ezt a 300 ezer forintot." Hát mit mondjak..., egy elárvult, köszönőhangszerű hörgés hang nem jött ki a kereskedő torkán. No mindegy, nem is vártunk mást. Javaslatom az okos kereskedők felé: nézzék meg buci arcomat, nyomtassák ki s tegyék ki az FBI-körözöttek mellé és ha idegennel jelennék meg, rohanjanak a raktárba piros szőnyegért...

Szakmai jótanácsok

The customer is always right. - A vásárlónak mindig igaza van. - Harry Gordon Selfridge, 1909

Le client n'a jamais tort. - A vásárló sohasem téved. - César Ritz

A fenti javaslatokkal persze nem vittem közelebb a Tisztelt Olvasót a probléma megoldásához, ezúton szeretném tehát megosztani a gitár kiválasztásában szerzett alapszintű szakmai tapasztalataimat. Én sokakkal ellentétben soha nem nyilatkozom arról, amit nem ismerek, tehát az alább ismertetett jótanácsok csupán szerény, személyes benyomásaim. Én minden tanítványomnak és érdeklődőnek ugyanezt mondom...

Az első és legfontosabb gondolat, hogy az ár és teljesítmény viszonyáról nem lehet egyértelműen nyilatkozni, elvégre az ár -ha nem is követhetetlenül gyorsan-, de azért változik. Akusztikus gitár vásárlása esetén kezdjük a legolcsóbb megbízhatóval, ilyen például a kínai East vagy a japán Suzuki. Ennél több -legalábbis nálam-, kezdetben, azaz folkgitár és szólótechnikai alapok esetén nem kell. Én személy szerint nem szeretem a román akusztikus gitárok hangját (például Hora; szerintem almaláda-hangjuk van), amelyek egyébként is általában néhány ezer forinttal drágábbak az említetteknél.
Véleményem szerint nem érdemes 50-60.000 forint alatt elektromos gitárt vásárolni (2006 nyara). Az ilyen gitár kommersz, magyarán gagyi és a rendszeresen készülő tanítvány-gyakorló technikailag és pszichikailag is gyorsan ki fogja nőni. Kivétel erre a Fender által felügyelt kínai Squier-széria, amely vadonatúj állapotban közepes árfekvéssel nem rossz vétel. Ezen gitárok torzított hangja iszonyatos a szerintem silány minőségű hangfelszedő (pickup) miatt, de tiszta hangzásban szépen szólnak, sőt ilyenkor még van bennünk egy kicsi a híres Fender-hangzásból is.
Múltkor egy kommersz kínai gitárokkal boltoló cég ajánlotta fel portékáit az Interneten keresztül. Visszaírtam, hogy nem bízom az olcsó kínai áruban. A kereskedő válaszában kifejtette, hogy két gitáriskola is folyamatosan rendel tőlük és udvariasan felhívta a figyelmem a kínai népi termékek, egyáltalán a kínai nép nyilvánvaló világpiaci térhódítására. Ehhez néhány megjegyzésem volna: a Pénzes-féle Gitáriskola nem tervez olyan merényletet a kezdő tanítványok felé, amelyben nekik majd kínai gagyikon kell gyakorolniuk. Én nagyon szeretem a kínai kultúrát, mert a világ egyik legősibb civilizációja; ebben a minőségében végigolvastam történelmét és főbb vallási, valamint filozófiai vonulatait, de a kínai gagyit tornacipő, strandpapucs és gitár formájában még mindig nem szeretem. A kereskedő egyértelműen hazabeszél, anélkül persze, hogy érdekelné, ki volt az a Lao-Ce...
A jó, belépőszintű elektromos gitárok 60.000 és 100.000 forint között vannak. Ennek tipikus, általam már sokszor ajánlott képviselője a japán Kramer. A gitár ára a jelen pillanatban 65.000 forint körül mozog (2006 nyara); a gitár szerintem elégséges, örömteli és bosszúságmentes lesz az első két évben. Nagyon szépen szólnak még a Gibson által felügyelt Epiphone gitárok, ám sajnos általában az esetek többségében drágábban adják őket a kelleténél. A legolcsóbb, az Interneten keresztül is rendelhető Epiphone-szériaterméket (kb. 40.000 forintért rendelte egyik volt tanítványom) ne vegyük meg. Van olyan hangszerbolt, amelyik minden egyes (új) gitárjára kb. 30-40.000 forint, esetenként ennél több hasznot is rátesz! Ez szerintem már tisztességtelen. Ezt úgy tudjuk leellenőrizni, hogy a hangszerbolt által árult gitárok külföldi (mondjuk bécsi, kölni) áraira rákeresünk az Interneten. Például az egyik tanítványom Jackson-gitárja 45.000 forinttal lett olcsóbb külföldi beszerzéskor!
Tehát olyan gitárt kell találnunk, amelynek ára a fenti árfolyamok között ingadozik és mellette viszonylag jó minőségű. Jegyezzük meg: a jó elektromos gitár mindig nehéz. A jól rezonáló faanyagok ugyanis mindig ilyenek, míg a rossz minőségűek könnyűek. Ennek megállapítása nem bonyolult: emeljük fel a gitárt az állványról. Nálam a gitárvétel ezzel kezdődik: (ha meg van engedve) csak emelgetem a kiválasztott gitárokat, azt mondogatván, hogy ez jó, ez nem jó, amitől az eladó azonnal meg is őrült...
Használt elektromos gitár vásárlásánál a használtság fokáról könnyen szerezhetünk benyomásokat. A karcolódott gitár azonban alapértelmezésben nem rossz gitár, hiszen a hangzás számít és az árajánlat. Azt könnyen meg tudjuk állapítani, hogy az előző tulajdonos mennyire vette komolyan hangszerét, magyarán volt-e egyáltalán az hangszerésznél. Fogjuk meg a gitárt és nézzünk alulról a nyak felé:

Ha a nyak hosszanti íve göcsörtös, kanyargós, akkor a tulajdonos a gitárt ütötte-vágta, de sohasem vitte hangszerészhez. Ellenben a jó gitárnyak alulról nézve minimum egyenes, optimális esetben egy nagyon enyhe, alulról a végéig tartó, a húrok felé homorú ívvel rendelkezik (teljes felhangoltság esetén). Természetesen ez a vizsgálat az új gitárok esetében is hasznos, mert a gagyi gitárgyártók nem törődnek a nyakbeállítással vagy legalábbis nem minőségi értelemben. Sok silány gitár nyakát egyszerűen be sem lehet jól állítani, ezt személyesen tapasztaltam. Ez úgy fog jelentkezni, hogy bizonyos hangok állandóan "csörögni" fognak, amely problémát a hangszerész sem fogja tudni orvosolni. A csörgést úgy tudjuk leellenőrizni, hogy a gitár minden egyes húrján minden egyes bundot megpendítünk, akár többször is. Főként a 12. bund környékén kotorásszunk, mert éppen ott vagyunk a húrok közepénél, tehát ha a nyak vetemedett, akkor nagy valószínűség szerint az leginkább ebben a tartományban lesz tapasztalható. Ez az ellenőrzés eltart egy jó darabig, ám ezzel ki tudjuk zárni ezt a néha javíthatatlan hibát. Külön érdekesség, hogy múltkoriban, amikor egy hangszerboltban ilyen módon teszteltem egyik tanítványom vadonatúj elektroakusztikus gitárját, három, azonos szériájú hangszer közül ebből a szempontból csak egy volt megfelelő!
Használt elektromos gitárnál nézzük meg, hogy a potméterek csavargatás közben zizegnek-e. Ebben az esetben már eléggé öreg a gitár. Azt is nézzük meg, hogy a pickup-ok stabilan ülnek-e a helyükön, azaz nem lötyögnek-e, illetve a bundok mennyire kopottak. Ezen hibajelenségek szerintem alapértelmezésben árcsökkentő tényezők.
Az elektromos gitár hangzása szintúgy kényes kérdés. A dörzsölt kereskedő erősítőnek mindenképpen egy nagyon márkás erősítőt (például Marshallt) fog betenni, mert azon a gagyi gitár is nagyságrendekkel fog jobban szólni. Ilyenkor a gagyi gitár hangja egy gyönyörű "akusztikus" Marshall-masniba van csomagolva. Ne bontsuk ki, mert még csak nem is ajándék! Másfelől az sem megoldás, ha a gitárt a legrosszabb minőségű erősítővel próbáljuk ki. A javaslatom, hogy baráti körből vagy az Internetről szerezzünk előzetes hangmintákat, egyéb tapasztalatokat.
A kereskedők más módon is hajlamosak manipulálni a vásárlót. Legtipikusabb akció a kiválasztott gitár folyamatos dicsérete. Én ezt általában úgy védem ki, hogy két dicsérő megjegyzés után már teszem is vissza a gitárt a helyére. Jegyezzük meg: nem az eladó ítélete számít, elvégre ő a megélhetéséért küzd...
Múltkoriban az egyik hangszerboltban egy balkezes Fendert próbálgattam fél órán át. Tetszett, de nem akartam megvenni. Amikor a gitárt visszaadtam, az eladó azt mondta, hogy jól gondoljam meg, mert erre a gitárra már van hét (!) jelentkező. Kuncogtam magamban, hiszen szerintem Budapesten nincs összesen hét balkezes gitáros, másfelől a gitár kiválasztása esetén lehetséges azt egyszer és mindenkorra lefoglalózni. Persze az is lehet, hogy ez az igen átlátszó eladói szöveg máshol már bejött...
Egy másik esetben egy erősítőt foglalóztam le olyanformán, hogy előre kifizettem és megkértem őket, hogy tegyék félre, míg szerzek egy kocsit a hazaszállításra. Amikor néhány nap múlva jelentkeztem az erősítőért, közölték velem, hogy azt eladták, de már megjött az új szállítmány, egy ugyanolyan másik, elvégre úgyis ugyanazon széria. Hogy mennyire volt tisztességes ez az eljárás, azt a Tisztelt Olvasó ítéletére bízom. Én mindenesetre azóta őket senkinek nem ajánlottam, még a nevüket sem mondom ki, amellyel persze nem fogom az üzletmenetüket megakasztani, de egy-két nagyobb üzleti buliról azért lecsúsztak...
Egy harmadik alkalommal kinéztem magamnak egy Ibanez basszusgitárt. Tudtam, hogy jó minőségű és az ára is tetszett. Kértem az eladót, hogy vegye le a felső állványról. Azt mondta, hogy nem veszi le, mert túl magasan van. Erre azt válaszoltam, hogy én próba nélkül nem veszem meg. Valójában már ekkor ott kellett volna hagyni az egészet, de bizonyos okok miatt nagyon sürgős volt a megvétele...
Egy időben kapcsolatban álltam egy kereskedővel, akinek igen tetszettek az árai, így gyakran hívtam fel árajánlatok kérésekor. A kereskedő azonban képtelen volt letenni a telefont és mindig elmondta a szinte teljes raktárkészletet, benne az éppen felfedezett csodahúr-garnitúrával ("Te, ez egyszerűen nem kopik el..."), a lehető legjobb minőségű hangológéppel (amelyik egyébiránt egy fél év után magától elromlott); szóval elegem lett belőle...
Én gyakran segítek tanítványaimnak a gitárválasztásban, ami azt jelenti, hogy néha személyesen megyek el tesztelni a hangszert. Egyik ilyen alkalommal a tanítvány egy 85 ezer forintos Cort gitár szemrevételezésére kért meg. Az eladó a szokásos metal-jelmezben, azaz éjfekete ruházatban és a kötelező tetoválással, de nagyon előzékenyen sietett segítségemre. Amikor leemelte a gitárt az állványról, megjegyezte, hogy X. gitáros is ezt ajánlja. "Ki az a X.?"- kérdeztem vissza meglepetten. "X. Magyarország legjobb gitárosa."- válaszolta határozottan az eladó. A válasz teljesen megdöbbentett, mert eszerint a nagyok, Tátrai Tibor, Szűcs Antal Gábor, Szekeres Tamás már mind eltávoztak az élők sorából! "De hát ki ez a X., hogy legjobb gitáros létére kommersz gitárokhoz adja nevét Fender Stratocaster helyett?" - zokogtam fel magamban. Aztán csak annyit bírtam kinyögni: "Ha X. mondja, akkor el kell fogadnunk hitelesnek..." Az eladó azonnal megértette a provokatív elutasítást és mivel láthatóan kijátszotta az összes üzleti fortélyát, halálra sértődött. Persze ettől volt rossz eladó, hiszen a jó eladónak-ügynöknek ilyenkor csillan fel a szeme (végre egy kihívás!) és el is kezdi a vásárló módszeres megdolgozását. Ez azonban már egy másik izgalmas, pszichológiai játszma lett volna, amibe én szívesen belemegyek, mert imádok ilyen módon szórakozni. Másrészről rossz az az eladó, amelyik képtelen felmérni a vevőjét két szempillantásból és így mindenkire ugyanazt az átlátszó trükköt alkalmazza...
Egyik hölgytanítványom végre rászánta magát az annyira áhított elektromos gitár megvásárlására. A választás első lépései tanácsaim megfogadásával óvatosnak bizonyultak, azaz: "mit is akarok és mennyi pénzem van rá?" → Internet - árak összehasonlítása → a jeltelen tömegből 2-3 értékesnek tűnő gitár kiválasztása. Ennek ellenére a boltok személyes felkeresése első körben nem hozott eredményt. Az egyik helyen a kinézett gitár használt volt, bár ez a bolt honlapján nem lett megemlítve, a másik helyen a kisasszonyt, aki egyébiránt végzős kertészmérnök, kis szöszinek nézték és úgy is bántak vele, noha a zsebében lapult majdnem 100 ezer forint. Ezen tapasztalatok után kért meg engem, hogy menjek el vele gitárt nézni. Az általam kiválasztott első boltban nagyon szívélyesen fogadtak. A kisasszony kinézett magának egy középkategóriás Ibanezt, ami szerintem nem volt rossz választás. Amikor azonban elkezdtem ellenőrizni a nyak görbeségét a fenti képen látható alulról leselkedős módszerrel, az eladó jelezte, hogy ezt pontosan a másik oldalról, azaz a nyak felől kell csinálni. Ez a tanács kissé meglepett, hiszen a nyakgörbeség bármelyik oldalról nézve jól látható, illetve szerintem mivel nyakgörbeség leginkább a húrok mértani közepénél, azaz a 12. fekvésnél és feljebb jön ki, hiszen a nyak és a gitártest találkozása ott van, ezért érdemes azt inkább alulról ellenőrizni. Mindegy, nem válaszoltam semmit, mert a rossz nyakbeállítás már akkor húrcsörgés formájában bejelentkezett, hiszen ezen idő alatt a kisasszony elkezdte minden egyes húron az érintőket egyesével megpengetni. Végeredményben ennek a 90 ezer forintos Ibaneznek 3 helyen csörögtek húrjai! Amikor ezt megjegyeztük, a boltban tartózkodó másik, lófarkas eladó kajánul felnevetett. Én tudtam, hogy vannak minőségi eltérések azonos szérián belül is, ezért kértünk még egy ugyanilyet. Az eladó becsületére legyen mondva, hogy szó nélkül hozta a következő darabot, amely azonban -láss csodát!- már nem csörgött sehol sem. Amikor ezt megjegyeztük, a lófarkas eladó már nem nevetett. Ez a gitár tehát már alapjában véve jó volt, mégsem ezt vettük meg, mert találtunk árban és felszereltségben jobbat helyette, szinte mondanom se kell, hogy hol: Tivadar bácsinál, aki egyébiránt az ott vásárolt hangszert minőségileg be is állította.
Múltkoriban egyik új tanítványom az Interneten keresztül rendelt meg egy 150 ezer forintos akusztikus gitárt. Nem egy hazardőr-fajtának ismertem meg, sőt inkább az ellenkezője: globális folyamatokban gondolkodó közgazdász, így gitárvásárlásának ezen formáját a mai napig nem értem, mintha csak ingatlanrészvényt vásárolt volna a válság előtt három órával. A gitár postán keresztül érkezett meg és így szinte borítékolva voltak a kisebb hibák: a D4 húr önmagában megpengetve is csörgött és természetesen máshol is felmerült ez a rossz nyakbeállításból vagy szállításból következő hibajelenség. Tanítványom egy idő után mindezt megelégelte és ellátogatott a gitár hazai disztribútorához. Ott nagyjából egy órás várakoztatás után közölték vele, hogy bár a gitár garanciális, ám ezek a hibák nem tartoznak bele, így a csörgést, tehát effektíve a nyakbeállítást neki magának kell otthon elvégeznie. Ez a kijelentés azt hiszem még a fenti esetek figyelembevételével is listavezető az arcátlanságban!

A múltkoriban a következő, azonos szövegű e-mailt küldtem el két hangszerboltnak:

"Tisztelt Gitárüzlet! A nevem Pénzes László, enyém a www.gitariskola.hu. Több kérdésem volna Önök felé:

Van-e Önöknek belépőszintű akusztikus gitárjuk max. 10-15e forint értékben? (Suzuki, East, Marris, stb.)
Van-e Önöknek kiváló minőségű hangszedő akusztikus gitárba?

Tisztelettel várom válaszukat. Üdvözlettel Pénzes László, info@gitariskola.hu, 06306279351"

Az egyik válasza a következő volt:

"Üdv! Így van. Többfélét is tartunk raktáron. További szép napot! X."

A másik válasza:

"Kedves László! Köszönjük érdeklődését. Vannak ilyen gitárjaink: Roling's 4/4-es klasszikusgitár 13.000Ft. Van kiváló minőségű hangszedőnk: AER AK15+ 57.100 Ft, AER AK30+ 62.000Ft (kávába épített). Jöjjön be az üzletünkbe, próbálja ki a gitárokat és a hangszedőket is meg tudja hallgatni. Üdvözlettel: X."

Nyilvánvalóan a Tisztelt Olvasó is képes a két válaszból levonni a megfelelő következtetéseket. Az első válasza mögött egy hetyke fiatal áll (azok szoktak lazán üdvözni), aki levélírás közben ezt gondolta magában: "Tojok rá, hogy ki vagy, miért nem nézed meg részletes honlapunkat, te idióta?" Arra természetesen nem gondol, hogy már maga a kérdés feltevése is tesztelés, hiszen olcsó gitár bárhol kapható, de megbízható garancia, tehát olyan kereskedő, akinek bátran fordít hátat az ember, már nem mindenhol, legalábbis nem Magyarországon, 2009-ben. Megjegyzem, a fiatal válaszadó nagy valószínűséggel nem maga a bolttulajdonos, ennél a vállalkozó vezetők általában dörzsöltebbek, diplomatikusabbak. A hetyke fiatal tehát a bolt egyik eladója lehet, annak önelégült, "én majd megmondom a nagy lila frankót" fajtájából. A másik válaszadó már tanult marketinget és diplomáciát, valamint hosszabb távon gondolkodik, amely főként gazdasági válság idején előnyös. Válasza részletes és kapcsolatépítő, valamint nem nézi síkhülyének az embert, annak ellenére, hogy boltjának honlapja szintén rendkívül részletes, hanem a böngészéstől megkímélve az érdeklődőt, azt maga teszi meg. Figyelem! Megfontolt, középkorú, általában vezető beosztású embereknek van egy fajtája, aki módszeres, több évre szóló vásárlás esetén sokszor hülyének, a témában teljesen járatlannak tetteti magát. Ezzel a színlelt magatartással aztán hamar ki tudja szedni az emberekből a rejtett igazságokat (például azt, hogy a kereskedő próbálkozik-e manipulációval vagy sem).

Szóval, ezúton jelzem, hogy a hetyke fiatal munkáltatójának ez a leütött 69 darab udvariatlan karakter első körben nagyjából 70 ezer forint bevételkiesést eredményezett. Ez karakterenként 1014 forintot jelent. Szerintem ez felesleges luxus világgazdasági válság idején. Persze a hetyke fiatal ilyenkor felkiált: "Ki a ...t érdekel?"

Az alábbi két, igen vicces e-mailt Steierlein Márton tanítványom bocsátotta rendelkezésemre.

Steierlein Márton

Az e-mailek hangvétele kitűnően prezentálja, hogy a legtöbb hangszerbolt milyen stratégiájú marketing-politikát folytat a komolyabb vásárlók felé. Az egyik indokolatlanul alulértékeli önmagát és már a válaszban feladja a termékeladást (de legalább udvariasan válaszol, bár később, személyes megkereséskor már manipulációval próbálkozik), a másik stílusa lényegében ugyanaz az a szubkulturális gödörszint, amelyet átlagában tőlük megszokhattunk.

1. kérdés
Kedves X. Hungary!
Szeretnék érdeklődni, hogy van-e raktáron az oldalon is látható új Transtube Bandit 112 erősítőből (képforrás), ha esetleg igen, akkor hány év garancia van rá és milyen tartozékok járnak hozzá (a lábkapcsoló érdekelne elsősorban).
Előre is köszönettel Y.

1. válasz
Tisztelt Y.,
nincs készleten a Bandit 112-ből. A miért-re nagyon egyszerű a válasz: a Z. erősítő MINDEN tekintetben viszi a pálmát. Sokkal nagyobb tudás, jobb hangzás és olcsóbb! Egész egyszerűen tavasz óta Ön az első, aki Bandit 112-t keres és nem Z. erősítőt akar vásárolni. Természetesen megrendelés esetén minden további nélkül meghozzuk Önnek. A Bandit 112-re (mint minden egyéb Peavey erősítőre) 1 év jótállás vonatkozik amit díj ellenében plusz egy évvel meg lehet hosszabbítani (a díj = a bruttó árának 1%-a/hó). A lábkapcsoló opcionálisan vásárolható meg 11.100.- Ft-ért.
Üdvözlettel X. Hungary

2. kérdés

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Szeretnék érdeklődni, hogy az oldalukon is megtalálható Peavey Transtube Bandit 112-es erősítő (képforrás) van-e Önöknek raktáron? Ha esetleg igen, akkor milyen tartozékok járnak hozzá (elsősorban a lábkapcsoló érdekelne) és hány év garancia van rá? Amennyiben van raktáron, szeretném megkérdezni, hogy esetleg ki lehetne-e próbálni valamikor a saját felszerelésemmel az Önök üzletében.
Előre is köszönöm Y.

2. válasz
Üdv!
Hölgyek sajnos nem dolgoznak itt... XD Kipróbálható az erősítő, raktáron is van, és nyugodtan hozd a saját motyódat :) Semmi nincs hozzá gyárilag, de egy sima kettes lábkapcsolóval elmegy.
További szép napot! K.

Márton hozzászólása

A továbbiakkal kapcsolatban az volt a tapasztalatom, hogy konkrét vásárláskor az egyik helyen (K.), bár szokatlanul közvetlen stílusban, de készséggel álltak rendelkezésemre, a másik helyen (X. Hungary) viszont rám akartak erőszakolni valamit, amit egyrészt nem is akartam megvenni, másrészt hülyének néztek; azt éreztették, hogy ők tesznek nekem szívességet, legalábbis én akkor így éreztem. Egyébként a Z. egy modellező erősítő, sokmindent tud, de olvastam rengeteg hozzászólást, miszerint lefagy, nem bootol be, ha igen, akkor sokáig bootol, sokszor rossz az USB port, stb., ezért döntöttem a Bandit mellett, de ha rossz a választás, akkor sem az ő dolguk azt eldönteni.

A fenti, megtörtént esetek alapján szerintem már képesek vagyunk eldönteni, hogy a kereskedő alapértelmezésben tisztességtelenül, azaz manipulatív vagy segítő módon áll hozzánk, potenciális vásárlókhoz. Szilárd meggyőződésem, hogy az előbbieket azonnal ott kell hagyni, csak azért is, mert esetleges reklamáció vagy a garancia érvényesítése esetén normálisan kizárólag az utóbbiakkal lehet tárgyalni. Az egyik volt tanítványommal már történt ilyesmi; az ő esetében egyszerű hangszerjavításról volt szó, amely sajnos nem sikerült (a fent említett erősítős helyen) és amely probléma később kölcsönös "anyázássá" fajult. (Én általában nem vagyok elfogult tanítványaim felé, ám az említett esetben tanítványomból kihozni az őrjöngő vadállatot igazi negatív produkció volt. Másrészről én is láttam a gitárt és az elvégzett munkát szintúgy kritikán alulinak minősítettem.)

Összességében a javaslatom már említett módon a többszálú, nem elhamarkodott, célirányos, de objektivitásra törekvő információszerzés és így az utólagos problémák nagy részét elkerülhetjük. Erre minden lehetőség adott, főként az Internet okos felhasználásával.

Gitárkarbantartás...

Én pontosan az ellenkezőjére szeretném a Tisztelt Olvasót rábeszélni, mint amiért idelapozott...

Az igazság az, hogy minél jobban megismerem a gitárt, ezt a csodálatos és sokoldalú hangszert, annál kevésbé vagyok hajlandó rajta barkácsolni, annál jobban csakis a zenét látom benne és nem a fát, amiből készült. Voltaképpen engem már a gitártechnikák sem érdekelnek, pusztán az a zene, amely általuk elővarázsolható. Belátom, kissé művészi a megközelítés (bár a művészieskedés nincs szándékomban, ez inkább egyfajta letisztult gondolkodásmódot tükröz), de mindenképpen hasznos, mert legalább el lesz választva a két szakma: a gitároktatás és a hangszerészet egymástól.

Tanítványaim, sőt internetes érdeklődők ugyanis gyakran támasztanak nekem direkt hangszerész-kérdéseket. Némelyikre még felelni is tudnék, hiszen -még ha berzenkedem is ellene-, de ráragad az emberre a szakmai tudás ennyiféle gitár és tanítvány között, ám az esetek többségében a válaszom csupán annyi, hogy "kérdezd Tivadartól". Aztán az is megtörtént, hogy némelyik tanítványom egyenesen nekiesett Fender gitárjának, mert úgy gondolta: akkor ő most rajta vizsgálja meg a 11-es húrok feszítőerejét, sőt imbuszkulccsal "nyakállítás" címen még a nyakmerevítő pálcánál is kotorászott valamit. Én óva intettem ettől, de nem hallgatott rám. Persze a húrláb a 11-es húrkészlet 3 (!) húrjától már totálisan elállítódott, olyannyira, hogy a gitár végül a hangszerésznél kötött ki.

Létezik tehát egy határ, amit én hangszerész-kérdésben nem vagyok hajlandó továbblépni: ez nálam a gitár áthúrozása és általános tisztítása. Az összes többi -még ha egyszerűen kivitelezhető is-, szerintem már hangszerészi feladat. Azért vélem magánvéleményemet megalapozottnak, mert bár a hangszerészi munka nem olcsó, de ha sikerül megtalálnunk a megfelelő szakembert, akkor mindig a lehető legjobban, azaz optimálisan beállított gitárokkal dolgozhatunk. Ez nekem, a gitárosnak minden pénzt megér. Ami nekem a legkevésbé éri meg: örökké a rossz gitárbeállítások miatt bosszankodni, elveszítve ezáltal a gitárhangzás varázsának élvezetét. Ez azonban semmiképpen sem valósítható meg egyéni barkácsolás esetén. (Ezúton javaslom azt is, hogy nagyon nézzük meg, kit is engedünk közel gitárunkhoz. Óvakodjunk az olyan "hangszerészektől", akik üzleti ajánlatukat a következő felkiáltással kezdik: "Majd én megjavítom!" Ilyen önjelölt egyéneket némelyik hangszerboltban sokszor eladóként találhatunk. A megfontolt, minőségi hangszerész általában így kezdi: "Ezen a héten nem jó...", és már veszi is elő naptárját, ugyanis mindig tele van munkával.) Másrészről saját gitárunkon való kísérletezgetés helyett akár skálázhatunk is (a másikon) 1-2 órát; legalábbis az én gitárjaim és kezeim arra valóak...

Hangsúlyozom: a kísérletezgető barkácsolásnak nincs létjogosultsága. Ám akit érdekel a hangszerészi szakma, annak a következőt javaslom:

szakkönyvek beszerzése és alapos tanulmányozása (elmélet),
egy olcsó gitár szerzése, amely aztán a híres "állatorvosi lóként" üzemelhet (gyakorlat).

Gitárszállítás...

Természetesen minden gitár megérdemli a kipárnázott puhatokot, a márkás gitár pedig a legdrágább keménytokot, amely véd az esőtől, a mechanikai támadásoktól (csúcsforgalom, önvédelem, stb.) és megóvja a gitárt a hypothermia betegségétől is. Az orvosi szó kóros mértékű lehűlést jelent. Ha gitárunk hypothermiás lesz, hapcizni ugyan nem fog, sőt a fa sem vetemedik (-10 Celsius fokon azért ne nagyon teszteljük), ám mivel a húrok fémből vannak, ezek hideg hatására összehúzódnak, azaz hangmagasságban felfelé el fognak hangolódni. Kánikula esetén pontosan az ellenkezője fog történni. Ez a folyamat egészen a gitáróra megkezdéséig tart, ott pedig megfordul. Szóval, ha nem akarjuk, hogy egész gitárórán hangoljunk, akkor:

vagy szerezzünk be hőmérséklettartó keménytokot,
vagy bizonyos dörzsöléses mozdulatokkal melegítsük fel a lehűlt húrokat játék előtt,
vagy szerezzünk külön gitárszállító autót beépített sofőrrel, klímával és páratartalom-szabályzóval,
vagy hagyjuk a gitárt örök megőrzésre a gitároktatónak, a márkás gitárt úgyis életveszélyes tömegközlekedésen szállítani...

Hozzáállás...

Ami a hozzáállást illeti, olyasfélére gondoltam, mint például egyik tanítványomé volt egy ujjtörés után:

Lehet, hogy klasszikus értelemben nem sokat tudtunk tanulni -bár az illető óra ennek ellenére sem volt rossz-, de hogy ő el fogja érni céljait (bármi legyen is az), abban bizonyos vagyok...

Hát nem is tudom...

De gustibus non est disputandum. Már az ősrégi latin mondás is felhívta a figyelmet a különböző ízlések fölötti viták meddő voltára. Épp ezért az alábbi esetekkel kapcsolatos magánvéleményeimet csak zárójelben közlöm. Az esetek megtörténtek. Bár az eseteknek én nem voltam szemtanúja, ám számomra abszolút hiteles emberek mesélték nekem...

Az egyik rock-együttes gitárosa úgy teszi kezét gitározás előtt még síkosabbá, hogy zsíros kenyeréről tesz egy kis zsírt kezeire is. Ez egyszer odáig fajult, hogy mivel éppen nem volt akkor a közelben zsíros kenyér, hősünk az étterem konyhájában a pörköltből szerezte be. (Hát nem tudom... Én pontosan az ellenkezője vagyok: mániákus kézmosó. Talán ez egy kissé higiénikusabb...)
Egy basszusgitáros úgy lazítja fel ízületeit gyakorlás előtt, hogy sokáig váltogatva jéghideg és forró vízbe mártja kezeit. (Ezzel kapcsolatban csak címszavaim vannak: reuma és reumatológia az 50. év felett. Javaslatom, hogy ami nem biztos, azt inkább ne...)
Egy fiatal srác betért egy hangszerüzletbe, hogy kipróbáljon egy elektromos gitárt. Néhány perccel később az eladók fülét elviselhetetlen zenei hamisság csapta meg. Odarohantak a sráchoz, hogy mit csinál, miért nem hangolja be a gitárt, mire a srác közölte, hogy ő már behangolta és azt a hangolást használja, amit az ő Metallica-poszterén látott. Tehát a srác a gitárt a fotón szereplő gitár hangolókulcsainak állása alapján hangolta be...
Egy gitáros azt állítja, hogy azért nem tér át a folyamatos fel-lepengetésre, mert szerinte a húrváltáskori lepengetés genetikailag (!) kódolva van. (Nincs olyan dolog, amit az emberi elme ne volna képes megtanulni. Sőt, az ember tudatosságával képes felülírni ösztönprogramját is. Én személy szerint nem tudom elhinni, hogy valaki az ilyen kijelentést komolyan gondolja...)

Kották elérhetőségéről

Többen kérdeztek rá nagyobbrészt komolyzenei kották elérhetőségére. Mindenkinek ajánlom figyelmébe a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményét, ahol közkönyvtári kondíciók mellett lehet kölcsönözni rengetegféle kottát, zenei CD-t, zenei szakkönyveket, stb.

(A Zenei Gyűjtemény nem a Pálffy-palotában van, hanem mellette egy különálló épületben.)

Egy másik lehetőség: a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnak is van saját kottatára, amely -ha jól tudom-, szintén közkönyvtári kondíciók mellett foglalkozik kottakölcsönzéssel.

Ugyanakkor jelzem, hogy a komolyzenei kottáknak általában nincs tabulatúrával ellátott, gitáros átirata. Ez egyébként a Pénzes-féle módszertan komplex ismeretében teljesen felesleges: bármelyik haladó tanítványom vígan és lendületesen képes feldolgozni bármilyen szólóhangszerre (például hegedűre) komponált versenyművet.

Van-e próbaóra?

A kérdés nem hangzott fel oly sokszor ahhoz, hogy komolyan veszélyeztesse az egészségemet, mert az igazat megvallva, akárhányszor kérdezik ezt tőlem, mindig a guta kerülget. A válasz egyszerű: próbaóra nincs, ellenben van több mint 50 publikált fejezet, ami időközben a világ legnagyobb szólótechnikai bázisává nőtte ki magát, hogy a felelős és játszmamentes gondolkodású jelentkező gond nélkül tudjon mérlegelni gitároktatójának kiválasztásában. Aki ezután sem képes dönteni, az vagy rosszindulatú, vagy döntésképtelen.

Mit is jelent a próbaóra? Azt, hogy a jelentkező tesztelgeti az oktatóját, miszerint ő és módszere meg fog-e felelni neki. De hát miről is kéne meggyőznöm azt a jelentkezőt, aki több mint 50 publikált fejezet elolvasása után sem képes dönteni?

Az utóbbi kérdés valójában nem pontos, mert itt legtöbbször nem is a tanácstalanságról van szó, hanem egy olyasfajta nyakatekert hozzáállásról, amely enyhén szólva nem kedvező a magánoktatás során. Ez voltaképpen egy pszichológiai tévedés vagy ami még rosszabb: játszmakezdeményezés, mert a Pénzes-féle Gitáriskola felkeresésekor nem a Tesco nagyáruházban vagyunk: nálam a magánoktatás nem vásárlás, ahol a jelentkező a vásárló, míg az oktató az eladó. Az ilyen kérdéseket feltevők lényegében hosszútávon oktathatatlanok, hiszen már első körben ők akarnak irányítani, mintha csak cipőt vásárolnának...

Ez viszont abszurdum, mert szakmai és pedagógiai kérdésekben a tanárnak kell vezetnie a tanítványt, nem pedig fordítva. A kérdést egyébiránt azért sem értem, mert a magánoktatás során a tanítvány -esetleges elégedetlensége esetén-, akkor hagyja abba tanulmányait, amikor csak óhajtja. A labdát egyébként simán vissza is dobhatnám: "Bocsánat, nem az Ön részéről, hanem az én részemről van próbaóra, miszerint Ön megfelel-e számomra tanítványnak." Ezt a Mikasa kosárlabdát azért nem szükséges a jelentkezőhöz hozzávágni, mert egyrészt a fenti válasz már elég az elutasításhoz, másrészről én minden jelentkezőhöz őszintén és játszmamentesen állok hozzá (és voltaképp ugyanezt várom el tőlük).

(Külön érdekesség, hogy a több mint 50 publikált fejezetre való hivatkozás eddig sohasem volt elég a próbaórát kérő jelentkező meggyőzéséhez. Ez is az én állításomat bizonyítja, miszerint a kérdés feltevése nem őszinte szándékú.)

Hozzáteszem, a Mikasa-válasszal nem is túlzok, elvégre nekem mindig vannak tanítványi bejelentkezéseim, amely mennyiség szeptembertől egészen júliusig sokszor tanítványi várólistáig fajul.

Halleluja!

Természetesen van létjogosultsága az oktatás előtti személyes találkozásnak. Ez a jelentkező, sokszor annak szülője külön kérésére szokott létrejönni, amely kötetlen és teljesen ingyenes beszélgetés során kívánság szerint zenélek, valamint röviden elbeszélgetünk a Pénzes-féle módszertanról. Itt tulajdonképpen ugyanazt mondom el, ami honlapomon itt és ott már olvasható, csak személyes varázzsal fűszerezve ☺.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni: próbaóra nincs, mert Pénzes László már bizonyított, legalábbis gitároktatóként. A felelős, jóindulatú döntés pedig a jelentkező dolga. Tesztelgetni pedig a zacskós tejet kell a harmadik nap után és a Suzuki Swiftet, hogy belefér-e a család vakáció előtt...

Magyar H és angol B

Először lássuk a vita tárgyát!

A magyar H hang (zongorán fehér billentyű) angolszász jelölésben B (kiejtése: bí),
a magyar B hang (zongorán fekete billentyű, a H félhanggal leszállítva) angolszász jelölésben Bb (kiejtése: bíflet).

Eddig nincs is probléma, még annak ellenére sem, hogy világszerte nyilvánvaló az angol nyelvű (könnyű)zene dominanciája. A vita ott kezdődik, hogy egyre több magyar nyelvű zenei anyag tartalmazza az angol jelölést. Sajnos nem tudok egyetérteni ezzel a felfogással, több okból.

A zenei jelzésrendszer nem egységes, azaz az évszázadok során nem lett szabványosítva. Általában valamilyen szinten minden nemzet és kultúrkör ragaszkodik ezen nemzetközi jelzésrendszer egy-egy "nemzeti" sajátosságához. Tipikusan ilyenek például a hangelnevezések. Az alábbi táblázat a legfontosabb hangneveket tartalmazza:

A legfontosabb hangnevek

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy főleg ebben a táblázatban fellelhető különbségeket minden nemzet tiszteletben tartja, illetve ragaszkodik hozzá, főleg a kottanyomtatáson keresztül. Például Gerhard Graf Martinez német flamenco-gitárosnak (aki egyébiránt Németországban él), van egy kiváló flamenco-gitáriskolája, amely elérhető német és angol nyelven is. Mivel a flamenco zene nyelve a spanyol, Martineznek eszébe nem jutott más nyelven jelölni a hang-, és akkordjelöléseket, mint spanyolul, még akkor is, ha ettől kezdetben egy kissé nehezebbé vált a flamenco-kotta értelmezése. Személyes meggyőződésem, hogy Martinezt a hitelességen felül a stílus iránti tisztelet is vezérelte.

Nos, napjainkban nyilvánvalóan ebből van a legkevesebb. Annál több az Interneten található ingyenes, angol nyelvű anyag, amelyek közül igen sok egyszerűen selejt a (valljuk be: jogos) szerzői korlátozások miatt, tehát az angol jelölés onnan szivárog át a felszínes, hétköznapi gondolkodásba, egészen bele a magyar zenei elmébe, mert az átlagos zenész már nem is hallgat mást, mint angol körítésű zenét. Ezen kóros egyoldalúság egyik hátrányáról vitatkozunk éppen most.

A fenti táblázatból láthatóan a mi zenei hagyományunk (tágabb értelemben kultúrkörünk) az osztrákhoz és a némethez áll közelebb, teljesen érthető okokból, hiszen Bécs tőlünk csak 300 kilométerre van, a közös történelmi és kulturális gyökereket nem is említve. A magam részéről ragaszkodom ehhez a zenetörténeti hagyományhoz, mert a világ zenei legnagyobbjai: Beethoven, Mozart, Mahler, Kodály és Bartók gondolkodtak így. Persze Európa legnívósabb zeneakadémiáinak és koncerttermeinek sincsen identitászavaruk, hiszen ők sem "bífleteznek" a magyar-német B hangnál (csak akkor, ha angolul beszélnek).

A kérdéskört nyelvi szinten továbbgondolva képzeljük el, amikor Wofgang Amadeus Mozart Varázsfuvoláját a New York-i Metropolitan Operában az amerikai közönség kedvéért angolul éneklik! Igazi kulturális közröhej volna, amit legelőször is maga a (kultúrált) közönség fütyülne ki. Persze a neves operaházak igazgatói sem esnek ebbe a faragatlan hibába; akinek vannak igényes kiadású (például Deutsche Gramophon) komolyzenei CD-i és DVD-i, az jól tudja, hogy minden nívós operaházban az operákat mindig eredeti nyelvükön adják elő.

Én évtizedek óta használok egyszerre angol és magyar nyelvű kottát, zenei programot és egyéb zenei eszközöket. Soha nem kevertem össze szándékosan az elnevezéseket. (Az más kérdés, ha magát az egész rendszert vizsgálom felül és teszek helyette javaslatokat például A Gitáriskola új fogalmai és javaslatai című fejezetekben.) Megkockáztatom, hogy ez egyfajta patriotizmus, Kodály és Bartók nyomvonalának követése. Mindketten lényegében hazaszeretetükből fakadóan keltek útra nyaranként népdalt gyűjteni és a megszerzett anyagot rendszerezve bizonyították be, hogy az ősmagyar zene és a roma muzsikusok által játszott "magyar" zene (kissé higítva a nóta) bizony enyhén szólva nem azonos gyökerű. Kodályt ma jobban elismerik Japánban, mint itthon, Bartók pedig (zeneszerzőként) még hazájában is kitaszított volt és ez azt hiszem nem az ők szégyene.

A patriotizmust azért domborítom ki annyira, mert például az egyik, országosan elismert gitáros-énekesünk, aki egyébként nagy magyar patriótának vallja magát, magyar nyelvű kottásalbumában szintén angol jelölést használ. Szerintem a hazaszeretet a magyar nyelv és a belőle következő szokásrendszerhez való kötődésnél kezdődik és semmiféleképpen nem hódol be az aktuális (kulturális) divatirányzatoknak.

Tehát ha választanom kell Kodály és Bartók munkássága, valamint a Rolling Stones agyonrágott, globalizált "bífletje" között, amely utóbbi éppúgy tartalmas, mint a McDonald's bármelyik hamburgerje, akkor nem nehéz kitalálni, hogy melyiket fogom követni. Ha minőségben jó és előremutató a Pénzes-féle Gitáriskola, akkor az csakis Kodály és Bartóktól, közvetve a magyar H hangtól keletkezett. Éljen sokáig szeretett, magyar H hangunk! Vesszen a bí, vesszen a bí...

A halk gyakorlásról

Komoly és akut probléma a gitáron való halk gyakorlás, nem mindenki tud ugyanis egy külön szobába elvonulni. Kissé lesarkítva, én a kérdéskört "panel-problémának" neveztem el, mert leginkább ilyen építésű lakásokban fordul elő.

Nos, elektromos gitár esetében egyszerű a megoldás: nem kell bedugni az erősítőbe. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy az akusztikus gitárt viszont nem lehet lehalkítani. Ez tévedés és többféle megoldás is lehetséges. Az első, nem olcsó megoldás a testnélküli gitárok vásárlása. Lássunk például egy Yamaha-szériát:

Yamaha csendes gitárok

Az egyik tanítványomnak már volt ilyen gitárja; sajnos test (vagy testfedél imitáció) hiányában flamenco-, és keményebb folkgitár-technikákra abszolút nem alkalmas, de a többi, főként a klasszikus gitárstílushoz kötődő technika vagy éppen a pengetős szólótechnika kiválóan kigyakorolható rajta. Mellesleg a gitár felerősített hangzása nagyon szép.

A halk, visszafogott akusztikus gitárjáték azonban egy idő után a panelben, kollégiumban vagy albérletben lakó gyakorlónál dinamikamentes játékot eredményezhet, ami viszont hosszabb távon egyértelműen nem előnyös. A megoldás a kompromisszumokban, a gyakorlási idő okos beosztásában és a szomszédok felé irányuló jó diplomáciai érzékben van. Tehát először próbáljuk meg a tananyag hangosabb részét (tipikusan ilyenek a Folkgitár-stílus ritmuspengetéses dalai) a napközben időszakára vagy kora estére időzíteni. Ám mindenekelőtt érdemes a szomszédnál valamilyen módon letesztelni az akusztikus gitárból áradó hangerőt és kicsikarni egy olyan konkrét időintervallumot, amelyet a szomszéd még nem tesz szóvá. Erre konkrét példát is tudok mondani: panelben lakó énektanár ismerősöm napközben (és naponta) maximum 3 tanítványt fogadhat. Ez napi 3 óra legalizált hangoskodást jelent! Tapasztalatom szerint a hangos zenélésből származó problémák az esetek döntő többségében nem magából a jelenségből, hanem a kommunikáció hiányából fakadnak.

A halk, dinamikamentes játékot tehát semmiféleképpen ne szokjuk meg. Ez a visszafogott stílus ugyanis később, nehezebb és nagyobb lendületet igénylő daloknál technikailag és pszichikailag is vissza fog ütni.

A sztereotípiákkal ellentétben az egyszerű, mezei akusztikus gitár is lehalkítható. Mivel a gitár üreges teste erősíti fel a hangot, semmi más dolgunk nincs, mint valamilyen szövettel teljesen kitömni a gitártestet a hanglyukon keresztül. Ezen tompítási mód hátránya, hogy nem egykönnyen szüntethető meg, azaz eléggé statikus. Én egy másik, kevésbé masszív módot javasolnék: valamilyen anyagot kell átfűznünk a húrok alatt. Az alábbi képen én egy papírzsebkendővel kísérleteztem a húrlábhoz közel, amitől a húrok hangja kissé fojtottá vált. A gitár hangjának csökkenése igazából nem volt jelentős.

Tompítás a húrlábnál

Ellenben ha a papírzsebkendőt a hanglyuk fölé húztam, a húrok teljesen tompítottá váltak:

Tompítás a hanglyuk felett

Ennél a tompítási módnál is tudtam gyakorolni; a magam részéről képes voltam a lefogott hangokat jól megkülönböztetni egymástól, de meg kell jegyeznem, hogy a gitár teste a (nem túl dinamikus) zajokat is felerősítette közepes hangerővel. Ebből egyébként levonhatjuk azt az általános következtetést, hogy tökéletes tompítás nem létezik! Még az üreges test nélküli elektromos gitár is cincog halk gyakorlás közben.

Mindezt nem számítva az utóbbi tompítási mód megfelelő lehet adott zajszintig, ha sikerül megfelelő anyagot választanunk a tompításhoz. Ruhadarab, tiszta rongy, szivacs, egyéb, ilyen jellegű kellék rafináltabb elhelyezéssel még nagyobb tompítást eredményezhet. Tulajdonképpen valamilyen segédeszközzel a húrok teljes amplitúdójú rezgését kell megakadályoznunk. Ügyeljünk arra, hogy a tompító eszköz a húrmagasságot ne emelje meg!

Az utóbb ismertetett módszer egyébként a zongoristák vakzongorájához hasonlítható: ez egy olyan klaviatúra, amely nem csatlakozik húrokhoz. Liszt is használt ilyet utazásai során, én élőben először zongoratanárnőmnél láttam, amely voltaképpen egy zongorából kiemelt, egyszerű klaviatúra volt. Jelzem, hogy ez sem volt teljesen zajmentes: a billentyűk gyakorlás közben halkan kopogtak.

Szóval, mindezen módszerek zeneileg nem esztétikusak, de technikailag annál hasznosabbak. Most pedig nézzük meg azt, hogy mindez miként működik a gyakorlatban!