Gitárverseny
Legutóbbi módosítás: 2012.02.01.
Mottó: „All the good music has already been written by people with wigs and stuff.” Az összes jó zenét már megírták a parókás bácsik. (Frank Zappa)
A gitárverseny 1. fordulójáról
A gitárverseny 2. fordulójáról
Kérdések és válaszok - 1. - 2.
A gitárverseny 1. fordulójáról
Nem titok, hogy az 1. fordulóra, amely 2009. szeptemberétől 2011. decemberéig tartott, nem érkezett nevezés. Sokan kudarcként értékelik ezt az érdektelenséget, amit itt semmiféleképpen sem akarok meg-, és félremagyarázni, de én nem tartom annak, hiszen azért van annyi pszichológiai érzékem, hogy már a feltételek megszabásánál lássam: ezek bizony meglehetősen szigorúak lesznek a tömegtől zsongó popularitás eléréséhez.
Több okból döntöttem a szigorú és sajátos versenyfeltételek mellett:
-
elsődleges célom a komolyzene népszerűsítése, mert a zene abszolút kategória, legalábbis nálam. Ez azt jelenti, hogy Mozart, Bach, Beethoven, Sosztakovics és Mahler a legjobbak és kész. Fölöttük már nincsen zene, csakis alattuk és mindenki más (köztük én is) csak dadog hozzájuk képest.
-
Sértődés ne essék, de engem nem érdekel az átlagos zenész átlagos zenéje, még ha tehetséges is. Látható, hogy senki sem vette a fáradtságot a zene valóban legnagyobbjainak interpretálására, helyette mindenki inkább önmagát adta volna, azaz elvacakol valamilyen zenei alapra. Nos, ez érdekel engem a legkevésbé. Itt képez kivételt a tanítvány zenei fejlődése, amely választása által tudatosan rám van bízva; ez valójában nagy és felelős megtiszteltetés, egyúttal megfelelő fokmérő a Pénzes-féle módszertan hatékonyságának mérésében. Persze akármennyire is figyelemmel kísérem a tanítványi improvizációkat, nem győzöm hangsúlyozni, hogy Mozart szintjére soha nem fogunk eljutni, ebbe jobb, ha beletörődünk.
-
Adott szint felett adott zenei közhelyekkel dúsított bluest és rock zenét mindenki tud játszani. Miért kéne erről gitárversenyt rendezni?
A gitárverseny 2. fordulójáról
Szóval, sértődés tényleg ne essék, de manapság már annyira primitív, kommersz, műanyag és egoista minden, hogy én már mással nem tudok felüdülni, csakis a klasszikusokkal. Ebből következően:
A Pénzes-féle Gitáriskola permanens gitárversenyt hirdet "Régi zene új hangszerekkel" címmel!
A verseny célja a klasszikus zene propagálása modern hangszerekkel, sok esetben modern hangvételű feldolgozásban, egyúttal új zenei tehetségek felkutatása, akik kreatív, gondolkodó, zenei és egyéb fantáziával gazdagon megáldott, sokoldalú egyéniségek.
A versenynek nincs nevezési határideje.
Minden egyes beküldött pályaművet 1 db OSIRE komplex skálarendszerező és skálavariációs szoftverrel jutalmazok.
-
A pályamű tartalma szerint szóljon valamelyik nagy klasszikus zenei elődünkről. Lehet magyar is az illető, itt elsősorban Bartókra és Kodályra gondolok. Nemcsak a megvalósítás számít, hanem minden olyan fantáziadús ötlet, amely a zenét még élvezetesebbé, esetleg humorossá teszi. Azt hiszem, hogy ezzel nem ártunk a hagyományápolás etikai tisztaságának. Itt van például Mr. Mystery Guitarman. Ötlete rendkívül eredeti és megvalósítása kiváló:
-
A nevező pályaművével együtt röviden be is mutatkozhat. A bemutatkozó sorokat a videóval együtt publikálom. A pályamű elküldésével a pályázó hozzájárul a honlapon történő ingyenes publikációhoz.
-
Nem nevezhetnek azon egyének, akik a Hangmester.hu portál "Gitártanár kerestetik" című részében a Pénzes-féle Gitáriskoláról és rólam minősíthetetlen hangvételben nyilatkoztak. Erről részletesen írok a Tévedések és egyéb vígjátékok fejezet "Fórumozás" című részében.
-
Várjuk a pályaműveket!
Természetesen nem kívánom elvinni a "fődíjat", de nekem is lehetnek a gitárversenyhez kapcsolódó kreatív ötleteim, ezeket fogja alább látni a Tisztelt Olvasó. Az első dal Benjamin Godard (1849-1895) Berceuse (bölcsődal) című remekműve, csellóra és kamarazenekarra átírva, amit természetesen én is csellón adok elő.
Luigi Boccherini (1743-1805) bájos menüettjét régóta szerettem volna igényesen feldolgozni. Ezt most nekem stílusosan hegedűn sikerült megtennem, amihez jelentős mértékben hozzájárult remek fizikai kondícióm is. Ettől függetlenül még így is elképesztően nehéz volt a darabot feljátszanom, ez egy kissé az arcomon is meglátszik. Hihetetetlen mértékben becsülöm a balettosokat és az artistákat, akik a legnehezebb figurákat is mosolyogva táncolják végig!
Kodály Zoltán (1882-1967) "Háry János" című daljátéka meghatározó élmény volt zenei fejlődésemben. Általa ismertem meg a zeneileg gyönyörű és sok esetben szövegben is rendkívül tartalmas magyar népzenét, valamint azt, hogy a magyar népzene értékvesztés nélkül "lényegíthető át" komolyzenévé, ehhez pedig nem kell más, mint mesterségbeli tehetség, tudás és a műfaj iránti alázatos szeretet. Az alábbi szólórészlet pergően magyaros jellegével domborodik ki a fenti nevezések közül, valamint azzal, hogy már kezdetleges videoklipszerű elemeket is tartalmaz. Ebből a szempontból nem nagy durranás, de ígérem, hogy a közeljövőben ez is tökéletesedni fog.
Most azt nézzük meg, hogy miképpen nyomja le Vivaldival a gyengébbik nem 2 és fél év (2008. őszi kezdésű), aktív Pénzes-féle módszertan után a szintén gitározgató férfinemet. Természetesen Zsuzsa sohasem tudta volna ezt a teljesítményt véghezvinni, ha nem rendelkezik legalább olyan erős akarattal, ami inkább a férfiakra jellemző. De hogy a felvétel miért itt lett először publikálva? Mert ez egy gitárverseny, úgyhogy Tisztelt Férfinem, tessék alaposan felkötni gatyamadzagot!
Figyeljük meg a szólórészlet végén fellépő hatalmas ujjterpeszt, amit Zsuzsanna oly lazán kezel, mintha a technika vele született adomány volna. Nagyságában igen hasonlít ahhoz az ujjterpeszhez, amit az egyik (férfi)olvasóm egyszerűen kikért magának és butaságnak minősített. (Basszusgitár-leckék - Kérdések és válaszok - 6. kérdés-válasz) Most már láthatjuk, hogy kinek van igaza: nyilvánvalóan annak, aki hosszabb távon és logikusan gondolkodik, valamint stratégiáját az ujjterpeszébe is képes belegyömöszölni ☺. Zsuzsával még sokat fogunk találkozni, mert egyrészt egyre elképesztőbb dolgokra képes hangszerén és ezt mindenképpen látnia kell mindenkinek, másrészről virtuális önkéntesként egyre több oktatási anyag felvételét fogom rábízni. Mivel nem szeretnék szerelmes leveleket közvetíteni (☺) és egyébként is a hölgyek sokkal bátrabban teszik fel esetleges szakmai kérdéseiket egy másik hölgy felé, ezért Zsuzsának készítettem egy gitáriskolás e-mail címet: moczar.zsuzsa@gitariskola.hu. Várja a Tisztelt Olvasók észrevételeit!
A fenti videóval Zsuzsa alaposan feladta a magas labdát, most pedig mindezt egyetlen irtózatos ütéssel Tamás csapja le, nagyjából 2 és fél évnyi skálaheggyel (szintén 2008. őszi kezdés). 150-es taktusszámú Vivaldi-szólórészlete önmagáért beszél és tapasztalt, vérprofi zenészeket szégyenít meg, bár Tamás a szakmája szerint programozó. Mellesleg mindeközben megírta az OSIRE nevű komplex skálarendszerező és skálavariációs programot. Szóval, ilyen elmékkel dolgozom én!
No, ez a dal szimplán csak tetszik: Hevia - Tanzila.
Johann Sebastian Bach híres kötekedését már régóta fel szerettem volna venni (battinerie = kötekedés). Ez ugyanis egyik zenekari szvitjének utolsó tételcíme (H-moll no. 2. BWV 1067). Az alábbi felvételen Bach mesterhez méltó tiszta gitárhangzásban játszom együtt a fuvolás szólistával.
Óriási munka van az alábbi felvétel mögött több szempontból is. Az az igazság, hogy sohasem szerettem a klasszikus gitárstílust, de Mason Williams Classical gas című, klasszikus jellegű gitárdarabja annyira megtetszett, hogy elhatároztam: bármibe kerül is, ezt megtanulom. Mivel a dal csakis klasszikus pengetési szabályokkal játszható le, a dal tanulásával együtt a stílus alaptechnikáit is kénytelen voltam elsajátítani. Ez persze nem vált hátrányomra, de jelzem, hogy a klasszikus gitárstílussal itt és most be is fejeztem.
Disco Bouzouki..., ez nem is klasszikus..., de hát kit érdekel?
Mindig is csodáltam Johannes Brahms zenéjét. Csellóra és hegedűre írt híres kettősversenye (A-moll, op. 102, 1887) évtizedek óta a kedvencem. Régóta terveztem, hogy megtanulom 1. tételének virtuóz zárórészét és együtt adom elő a hegedű-cselló párossal. Egyébként technikailag veszett nehéz, tele van arpeggio-futamokkal, nem is értem, hogy ezek a törékeny, bundnélküli húros hangszerek miképpen tudják lejátszani...
Ha lejátszom Brahms 5. magyar táncát elektromos gitáron, az jó lesz?
Én személy szerint nagyon szeretem Johannes Brahms (1833-1897) zenéjét, de ez a gitárverseny elsősorban nem erről szól, hanem arról, hogy tegyünk mindehhez hozzá elsősorban humoros kreativitást is. Itt, ennél a pontnál jön ki igazán a kreatív ötlet, mert annak egyedüli jellemzője, hogy az még addig senkinek sem jutott eszébe. Ezért kreatív Mr. Mystery Guitarman fent élvezhető videója. Másfelől igen nehéz az ilyesféle kreatív ötleteket megvalósítani, de hát valamit valamiért: mi adjuk az OSIRÉ-t, ám a pályázó ne csak a nyers technikát adja hozzá, hanem az élő fantáziáját is.
Nagyon színvonalasnak tartom a Gitáriskoláját, de ahhoz viszonyítva egyszerűen idétlenkedésnek tartom ezt a csellózást és hegedülést. Talán azért kényszerül erre, mert nem volt eddig egyetlen pályázó sem gitárversenyére?
Csakugyan, eddig nem volt pályázó, ám ez a legkevésbé sem zavar (tényleg!). Az idétlenkedő videókkal azt próbálom bizonyítani, hogy egy szimpla ötlettel is meg lehet valósítani a nehéznek tűnő versenykiírást, nem szükséges itt olyan szintű informatikai tapasztalat, mint amilyennel Mr. Mystery Guitarman rendelkezik. Mellesleg a gyakorlás közben sokszor remekül szórakozok, ami persze eléggé önző érv. Sajnos egyúttal jeleznem kell azt is, hogy az idétlenkedés igenis sok embernek tetszik, még azt is megkockáztatom, hogy jóval többnek, mint ahányan a kukába kívánják.
Senkit sem akarok elkeseríteni, de mostantól egyre több ilyen idétlen videó és kép lesz honlapomon. Eleget komolykodtam már tömör matematikai képletekkel, bináris skálákkal, amelyek fenséges és ódon kriptahangulatot, valamint fényesen steril, de élettelen tudományt varázsoltak a Gitáriskolámba.
Apropó, ugye ismerjük a mondást: Take it or leave it?
